Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’78 (Budapest, 1979)

II. Tanulmányok - Gyáni Gábor: A fővárosi női munkaerő foglakoztatottságának szerkezetváltozása 1880-

Ha mármost az adatok első közléshelyét - um. Körösi már idézett munkáját - vesszük- elő, akkor kitűnik: az egyes kategóriákba történő besorolás igen sok kívánnivalót hagy maga után. Tekintve, hogy a LX. táblán belül az önállók 1880. évi számértéke a legkirívóbb, indokolt közelebbről e kategóriát szemügyre venni egy rövid forráskritikai elemzés keretében. Körösi a női önállók számát 4 362 főben, azaz az aktiv női népesség 7%ban állapította meg.

36 E szám megállapításakor Körösiek eltekintettek az un. "szellemi szolgálatuak"-tól, tehát a közszolgálat területén dolgozóktól csakúgy, mint az állandó alkalmazásban álló tanügyi, egészségügyi és szabadfoglalkozású értelmiségi keresőktől, azokat teljes egészében az alkalmazottaknál vették figyelembe. 37 Emellett - és valójában ezt tartjuk a legdöntőbbnek - egy óriásnyira földuzzasztott, közelebbről nem definiált (az un. kétségesek) csoportját hozták létre olyan foglalkozási csoportokban is, mint a ruházati-, vagy vegyes iparban, a saját vagyonukból élők körében stb., ahol az 1880. évi statisztika "kétséges" megjelölése a foglalkozási viszony szempontjából nagyszámú tényleges önállói egzisztenciát rejthetett magában. Az alapadatok ma már nem hozzáférhetőek, ezért az olyan utólagos korrekcióknak, melyek az 1880-at követő évtizedek statisztikai adatcsoportositási gyakorlatának az igényeit teljességében kielégithetnék és ezáltal az 1880. évi adatokat az utóbbiakéval egyenértékűvé, biztonságos módon összehasonlithatóvá tennék, igen korlátozottak a lehetőségei. Az ilyen irányú későbbi erőfeszítések nyomán a Körösi féle önállókra vonatkozó adatot korrigálták ugyan (1 842 fővel megnövelték), mindazonáltal erre a LX. táblánkban is szerepeltetett módositott számarányra sem tekinthetünk végső megnyugvással. Az 1890-et követő évtizedekben az önállók 1890-ben regisztrált l/5-ös részarányának az állandósulása mellett (mindössze 1920-ban nőtt valamelyest százalékos súlyuk és emelkedett az egész egynegyedére) a segédszemélyzet fokozatos, bár nem gyors ütemű csökkenése következett. Fokozott figyelmet forditunk az 1910-1930 közötti években jelentkező mozgástendenciákra. A segédszemélyzet számának a tizes években felerősödő visszaesésével szemben a tisztviselők aránya ekkor megduplázódott és részesedésük ily módon az összes női keresők táborán belül 1/5-re emelkedett. S ha emellett nem kerüli el figyelmünket az sem, hogy az 1910-1920 közötti dekád alatt a női keresők egésze alig valamivel nőtt meg (mindössze 12 030 fővel, Id. a VIII. táblát), akkor még hangsúlyozottabbnak érezzük a korábbi évtizedek lassú és egyenletes mennyiségi evolúciójával szemben az ez időben érvényesülő strukturális átrendeződés jelenségét. Anélkül, hogy a kérdés részletező elemzésébe feledkeznénk, csupán jelezni kivánjuk, hogy a főváros és valójában az egész ország munkaerőstrukturájában és munkaerőpiaci mozgásfolyamataiban olyan kényszerű, részben ideiglenes jeUegü átalakulás szimptómáival állunk szemközt, amelynek a hátterében a háborús viszonyok gazdasági, demográfiai stb. vetületei munkálnak, mint kiváltó okok. A hadviselés jelentős tömegű férfi munkaerőnek a tényleges termelőmunkából történő kiválását eredményezte, a hadigazdálkodás rendszere pedig a meglevő (megmaradt) és a termelő munkába újonnan bevont munkaerő átrétegződés ét követelte meg. Mindezek együttesen oda vezettek, hogy a női munka becse megnőtt, mert vele pótolható volt a ténylegesen kieső férfi munkaerő általában véve. 36 Körösi József: id.m. 66-67. (75. tábla) 37 Uo.49.