Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’78 (Budapest, 1979)

I. A levéltár életéből - Ságvári Ágnes: Budapest Főváros Levéltára gondjairól

A társadalmi rend szocialista átalakulásával az állam funkciója megváltozott. Szervező tevékenysége a társadalom, a gazdaság és a kultúra minden területére kiterjedt. A tanácsrendszer létrejöttével a helyi hatalmi szervek hatásköre is meghatványozódott. Mindennek következtében a régi, hagyományosan közigazgatási szemléletű levéltárak gyűjtőköre kitágult, a múltbelinél sokkal több tipusu szerv iratanyagait és többféle iratfajtát vontak a levéltári felügyelet, majd őrzés körébe. Erre a mennyiségi és minőségi volumenében döntő, nagy horderejű fordulatra a levéltári intézmények nem készültek fel. Az uj helyzetben, mint ismeretes, az uj feladatok törvényes szabályozására 1950-ben megszületett a 29. sz. törvényerejű rendelet. Hatálya a honvédelmi és bizonyos igazságügyi vonatkozások kivételével - az akkori szóhasználattal élve - az összes "közületi szervre" kiterjedt. Levéltárunk a hivatkozott törvény szerint lényegesen megnövekedett feladatkörrel folytatta munkáját. A tanácsi iratok vonatkozásában gyűjtőköre az azévben létrejött Nagy—Budapest egész területét átfogta, de azon túlmenően feladatává lett a Budapest területén működő helyi jellegű államigazgatási és jogszolgáltatási szervek, intézetek, testületek, egyesületek, gazdasági szervek iratselejtezésének ellenőrzése, valamint azok iratanyagának a begyűjtése is. Az idézett törvény más vonatkozásban is érintette a Fővárosi Levéltárat. A törvény megjelenése végre pontot tett a levéltárügy egységes irányítására hivatott szervezeti felépítés létrehozásának régóta vajúdó kérdésére: megalakult a Levéltárak Országos Központja, a LOK. A LOK, melynek létrehozása - megítélésünk szerint - indokolt és szükségszerű volt, némely tekintetben visszás, sőt hátrányos helyzetbe hozta a levéltárakat. Az 1950. évi 29. sz. tvr. midőn az egész magyar levéltárügy egységes szervezetét kívánta biztosítani, ezzel összefüggésben megszüntette a területi levéltárak önállóságát. Annak ellenére, hogy a Fővárosi Levéltár l.sz. Állami Levéltár néven az egyetlen önálló keretek között maradt városi levéltárként működött tovább, nem rendelkezett a szükséges feltételekkel ahhoz, hogy feladatát megfelelően ellássa. Súlyosbította a helyzetet, hogy éppen a főváros fejlődésének egyik jelentős szakaszában (1950-1968 között) elvi irányítás szempontjából elszakadt a főváros életétől, személyi állományában és célkitűzéseiben a szükséges politikai fordulat nem a kivánt mértékben történt meg. Az igy kialakult helyzet egyben számos feszültséget is szült. Egyrészt ugyanis, a kibővült gyűjtőkör következtében, az iratanyag rohamosan gyarapodott (1951 és 1968 között megduplázódott), továbbá megnőtt az egyes irattermelő szervek feletti ellenőrző munka volumene. Másrészt viszont a dolgozói létszám csupán igen mérsékelten növekedett (1951 és 1968 között mindössze 6 fővel) és egyre fojtogatóbbá vált a raktárhiány, ill. a nem kielégítő őrzési-tárolási körülmények tartósulása. Az iratok tetemes hányadának a Bazilika altemplomában történő elhelyezését a levéltár eredetileg ideiglenes jellegűnek tekintette. Miután azonban a városházán elpusztult levéltári raktárak - újjáépítésük után - nem kerültek vissza a levéltár használatába, a bazilikái raktárt sem lehetett felszámolni. (A Bazilikának mind az iratanyagra, mind pedig az ott dolgozókra káros és veszélyes hatásával itt nem kívánunk részletesen foglalkozni, e kérdésekről kimerítően szól Szekeres Józsefnek e kötetben szereplő tanulmánya.) I I