Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)

"Mindenéből kifosztott, éhező, szenvedő főváros"

A mindennapi élet nehézségei a második világháború utáni Budapesten 39 közé, amiben a banki ellátmánynak és a vidéki kapcsolatoknak jelentős szerep jutott. A háború előtti szép évekhez képest valóban drasztikusan megváltozott a táplálkozá-Kenyér- és zsírjegyek (BFL XIII.78) suk, de azért időnként került valami jobb étel, húsfélék, zöldség, gyümölcs. Távol áll­tak az igazi éhezéstől, a Pátkai gyerekek nem csak álmodtak szalámis-vajas kenyérről, mint sok kortársuk.81 A fővárosban a fentebb meghatározott fejadagokhoz sem mindig jutott hozzá a la­kosság. Vidéken gyűjtés indult az éhező budapestiek számára, az ország neves művé­szei is összefogtak és díszelőadást rendeztek a főváros közélelmezési kölcsöne javára.82 Bizonyos élelmiszereket mégis kizárólag feketén lehetett beszerezni. Pátkaiék beszá­molói alapján annyira megérte a fővárosba élelmet szállítani, hogy a haszon reményé­ben a kockázatos utazás sem tartotta vissza a feketézőket attól, hogy Pécsett is mindent felvásároljanak. Mosónő, cseléd stb. a szokásos munkája helyett inkább feketézőnek állt. Az olyan alapvető élelmiszerek, mint a kenyérliszt, a cukor vagy az élesztő, a foze-81 A Jövendő című hetilapban közöltek egy történetet 1946-ban a gyermekek nyomoráról. Az óvodában egy hatéves arról beszélt, hogy mikor az édesanyja élt, vastag kenyeret kapott vajjal és három szelet szalámival. Társai hitetlenkedve hallgatták és hazugnak nevezték. „ Mert a Piroskát meg a Hófehér­két elhiszik, de ezt a mesét a szalámis-vajas-kenyérről nem. ” - szólt az óvónéni magyarázata. Idézi Albertini 1997. 154. 82 Ismét felléphettek a származásuk miatt hosszú ideje mellőzött közönségkedvencek is. Aki tehette és meg tudta fizetni a belépőt az Operába, az meghallgathatta Bajor Gizit, Gombaszögi Fridát, Karády Katalint, Góth Sándort, Tolnai Klárit, Várkonyi Zoltánt, Dayka Margitot stb. Művészek Budapest éhe­ző lakosságáért. Szabadság 1945. március 25. 57. sz. 3. p.

Next

/
Thumbnails
Contents