Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)

Levelek 1944-1947

Levelek a Fény utcából 1944-1947 213 Főztél baracklekvárt? Mi igen, nagyon szép és mézédes barackot hozott Mádiéktól Mária. Gyönyörű világos a lekvár és jó édes. Jolán néni még most sincs jól, otthon van és testileg kezdi összeszedni magát, de most más nagy baj van. Úgy találták, az agyával is van valami baj, mert kihagy az emlékező tehetsége. Babuska azt mondta neki, hogy szerdán jön ki és ő keddre várta. Magda persze nem jött, erre ő azt mondta, hogy biztosan érte valami és most már nekik senkijük sincs. Végrendeletet csinált, mindent a házban lakó fiatal párra hagyott, még 4 tanút is kerített. Éjjel Lacikát kihívta a konyhába avval, hogy bent nagyon meleg van, lefektette a földre kinyitotta a gázcsapokat, mikor a kisfiú aludt. Szerencsére Lacika felébredt a szagra és felrohant a lakókhoz nagy lármát csapva, így megmenekültek. Szegényeket nagyon sajnálom. Magdus nagyon nehéz helyzetben van. Lacikát nem meri most otthon hagyni, kiviszi magával Kőbányára, neki a hivatalában is rengeteg a dolga és Jolán nénihez nem kap senkit. Az orvos azt kívánja, vigyék szanatóriumba, de az napi 2 gramm arany, Magdus azt nem bírja. Flát sok a baj mindenütt, de legszömyűbb mégis a betegség. Vigyázz magadra édes Ucikám, úgy félek, hogy ebbe a sok nehéz munkába és hőségbe még megbetegszel! Amint megy a Bankba autó, küldjük a csomagot. Mária már megírta, mi lesz benne. A ruhák és egyéb ajándék, a szappanért egy kis szalonnát kérünk cserébe, mert a miénk már avas, azt nem lehet enni és mi is szeretnénk a szalonnátokat megkóstolni, Pipi írja, hogy milyen jó. Bemát Bubi, ki az autót kíséri, ha megkéred, elhozza. Nem tudtam levelemet befejezni, Lóra volt itt, mert gyakori vendégünk, a kenyeret, ami nekünk sok, ő kapja, neki mindig kevés a kenyere. Szörnyen küszködik, nehezen él most, Terinél vasal a kosztért, nekem is mindig ajánlkozik, de valahogy nem bírom azért a kis ételért úgy megdolgoztatni, így is adok neki, ha van és ő olyan hálás érte. Isten veled Ucikám, sok-sok szeretettel csókol: Anyád [Ui.:] Édes Pipikém és Öcsikém, voltatok már strandolni? Mit szóltok a cukorhoz? Anyu majd süt a Pipi és Ilike névnapjára jó tésztát. Ha a gázsütőmet megcsinálják, én is sütök és küldök jó mézes kekszet, de most rossz a gáz, nem jól süt. írjatok! Mindenkit sokszor csókolok, Babszemet külön pusziljátok meg! Nem fény­képezte le Emil bácsi? Pá, mindenkit sokszor csókol: Nana

Next

/
Thumbnails
Contents