Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)

Levelek 1944-1947

Levelek a Fény utcából 1944-1947 181 folytatódott és a Parlament déli bejárata előtt kanyarodtunk fel a hídra. 1 'A óráig tartott a hazamenetel. Ez a bejárás a fizikai megerőltetés mellett még sok lelkierőt is kíván. Idegmunka a bejövetel. Január 21. Ma már hétfő van és azt hittem, hogy ma egészen bizonyosan kapok Tőletek levelet. De sajnos hiába vártam. 5-e óta, amióta Emil itt volt, semmi hírem Rólatok. Csak nin­csen valami baj. - Tegnap délelőtt megint a lakásban söpörtem, ez most a rendes vasár­napi szórakozás. Szörnyen hullik a vakolat. A közlekedés a hídon már egészen jó. Reggel 7—8-ig járművek nem közlekedhetnek és az egész szélességben csak gyalogosok járnak rajta. Ma már 'A 8 után indultam és 8 óra után 5 perccel bent is voltam. - Nem tudok semmi mást sem írni, mindent megír­tam. Majd ha Ti is írtok, akkor bizonyosan több témám lesz. Mindnyájatokat sokszor csókollak: Mária Mária édesanyjához és húgáékhoz [Budapest,] 1946. január 24. Édeseim, végre megjött a levél. Nanika azt nem írtad meg, hogy az Emőházy által küldött levelemben lévő 20 000 Pengőt megkaptad-e. De az is lehet, hogy egy levél elveszett, mert az ingcseréről sem tudtam. Utoljára azt írtad, hogy tárgyaltok. Egészen jónak találom a 3 kg-t egy ingért. És azt sem írtad, Nana, hogy voltál-e fogorvosnál. Okvetlenül meg kell csináltatni. Még azt is szeretném, ha elektrokardiogramot is csi­náltatnál. Uci kérlek, gondolj rá,149 hogy meg is legyen. Palit arra kérem, érdeklődje meg, hogy mibe kerül és a pénzt elküldöm rá. Idestova 3 éve lesz, hogy az utolsó készült. - A levelet Lilinek nem adtam oda. Nana írjon újat, mert meg kell köszönnie a tintát. - Drága Nanikám, ne izgulj, nem fenyeget semmi veszély. Kényelmesen és gyorsan jövök át a hídon, most már % 8-kor indulok. Nincsen semmi bajom, jó dolgom van. Mint már írtam, most sokkal jobb a kosztolás, mint volt. Jelenleg nyúlra van kilá­tás a Bankban. Egyelőre ugyan csak a nősek kaptak, de van rá remény, hogy a többiek­nek is jut. Nagyon spórolok rá. Aztán meg igen korán megyek aludni. 8-V2 9-kor már az ágyban vagyok. Addig kell megmosdani, amíg tűrhető a temperatúra a szobában. 6-7 óra között vacsorázunk. Az ágyban olvasok egy kicsit vagy a rádiót hallgatom. De rendszerint igen korán elalszom, mert a sok levegőtől és gyaloglástól elnyom az álom. De reggel 4 órára már kialudtam magam és akkor olvasok. Az ágyamba melegvizes termoszt tesz Mariska. Olyan finom jó meleg. Az a fénypontja a napnak, 149 A tagmondatot a levélíró aláhúzással emelte ki.

Next

/
Thumbnails
Contents