Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)

Levelek 1944-1947

182 Budai úrinők romlakásban a jó meleg ágy, jó könyv és szép zene. Mostanában egy nagyon érdekes könyvet ol­vastam. Nem tudom, láttátok-e azt a filmet, aminek a címe „Intermezzo”150 volt. Most olvastam el a könyvet, igen szép volt. Tegnap Macát látogattam meg. Tillmannétól hallottam, hogy beteg. Megint a szí­ve rendetlenkedik, már 2 hete fekszik és szedi az orvosságot. Nagyon panaszkodik Öcsiékre. Nem is szereti, ha odamennek, mert nagyon hazudnak. (Ezt már Városy Ilona is mondta.) Persze, nem említettem neki, nem akarok pletykát. Mindenre van pénzük. Megcsináltatták Imre önki könyvszekrényét, bevágatták azt a szép tükröt, ami szintén Imre önkié volt. Mindez rengeteg pénzbe kerülhetett. És Maca azt mondja, az ő sző­nyegei pedig náluk tűntek el. - Én is megkérdeztem Verébfalvit,151 hogy mennyiért javítaná ki a két megsérült ebédlőszéket. Te emlékszel rá Nanika, milyen állapotban voltak. 650 000 Pengőt kért érte, persze szó sem lehet róla. Értesítettem a nőt, hogy a gáztűzhelyet megkaphatja, de még nem jelentkezett. Január 26. Még mindig nem jelentkezett a nő a gáztűzhelyért. Nagyon sajnálom, hogy nem adtam neki oda rögtön, Lili mondta, hogy adjam oda. De beszéltem róla a többieknek a Bank­ban, és ők beszéltek le róla, hogy előbb kérdezzem meg, hogy beleegyeztek-e. A napokban elvittem a szilvakék szövetruhámat a varrónőhöz. Sehogysem szeret­tem azt az ápolónőruhát. Volt 'A kg paprikám, azt akartam neki odaadni a varrásért. De erre nem volt szüksége, így eladtam a Margit körúton egy üzletben 90 000-ért, és ő 100 000-ért csinálja meg. Nagyon jó lesz most. A blúzon és a szoknyáján is két-két zsebe lesz, aminek a kerülete szürke pamuttal lesz kontúrozva. - Tegnap felmentem Gergi asztaloshoz, és hétfőn eljön, ő is megnézi a székeket. Megkérdezem őt is, hátha ő olyan árat mond, amit meg tudok fizetni. Olyan különböző árakat kémek mindenért. Pl. 4 héttel ezelőtt egy óraszíjat akartam venni. 50 000-et kértek érte. A napokban egy másiknál kérdeztem, az 15 000-et kért, de kissé széles volt, nem tudtam megvenni. Nagyon készülődöm már rá gondolatban, hogy hogyan is lesz az, ha megint Anyus­­sal együtt leszünk a lakásban. Már mindent eltervezek, hogy hogyan is fogok nekikez­deni. Nagyon szomorú lesz, ha nem fogom tudni megvalósítani. Sajnos a házban még mindig áll minden. Megint beszéltem Zöllnerrel, a vállalkozót is megkérdeztettem a veje révén, aki a Bankban van, de senki sem bíztat. Mindegyik mást mond. Zöllner napokkal ezelőtt azt mondta, hogy pénz az most van, de nincs munkás. Pár nappal az­után, dacára annak, hogy azóta semmit sem csináltak, kijelentette, hogy pénz az nincs. Hazudik mindenki. 150 Intermezzo: A Love Story, az azonos című svéd filmet (1936) 1939-ben Hollywoodban ismét feldol­gozták, a főszerepet Ingrid Bergman és Leslie Howard játszották, a film hatalmas közönségsiker volt. 151 Verébfalvi Béla asztalos a földszinten lévő egyik műhelyt bérelte. BFL IV. 1419.n II. Fény u. 15. Lakásív (1945) Műhely Fsz. 3.

Next

/
Thumbnails
Contents