Hat (hét) nemzedék. A Manno család története - Budapest Történetének Forrásai 12. (Budapest, 2015)
Bácskai Vera: Család és történelem
illetve a két fiú csizmapucolójának, szolgájának változó összegű bérét gondosan bejegyezték. A tanács 1825-ben és 1826-ban is inti a kurátorokat, hogy az örökösök ne költsenek többet az előirányzott összegnél. 1826-ban Szófia a rá jutó 200 forintot 150 forinttal, János az 1000 forintot 75 forintos papír és szabó költséggel lépi túl. A gyámok egyetlen területen alkalmaztak megszorításokat, amennyiben felszámolták a hatalmas, nyolcszobás lakást. Nem tudjuk, ez mikor történt, mert erre a gyámi számadások nem tértek ki, az 1823. évi házbérjövedelem kimutatása alapján azonban megállapítható a lakás több lakrészre való bontása. A lakók nevét és az általuk fizetett bér összegét Manno Demeter halála után mutatták ki, majd 1823-ban készült egy, a lakás számát, a bérlők nevét, a szobák és tartozékok számát, valamint a lakbérösszeget feltüntető kimutatás. Az 1825-27-es évekről a negyedéves bérfizetési nyugták alapján határozható meg a bérlők köre. 1815-ben a későbbi 6-9. sz. első emeleti lakásokban a Manno család élt. 1823-ban azonban a két Manno-lány lakhelyéül a 7. számú, 2 utcai szobából, előszobából, konyhából álló lakás szolgált, amelyhez padlásrész, fás- és borospince is tartozott. István ekkor tanítójával egy második emeleti szobában élt. Az átalakításra valószínűleg az özvegy halála után került sor, feltételezésem szerint vagy 1819-ben, vagy 1821-ben, amikor a ház javítására és karbantartására tetemes összeget, 1115, illetve 1309 forintot költöttek. A lakás megosztásával évi 420 forint többlet lakbérjövedelemhez jutottak, és csökkentek a lakás fenntartásának költségei is. Az 1825. évi kimutatásból megállapítható, hogy ismét a lakáshoz csatolták az 1823-ban Macsó György által bérelt lakrészt, valamint a kurátorok által használt kis utcai szobát, viszont feladták az István és tanítója által lakott szobát. (Macsó, aki mindvégig 2 raktárt is bérbe vett a házban, 1826-ig a második emeleten bérelt egy nagyobb udvari lakást.) A lakás az 1815. évi lakrésznek a bővítés ellenére is, csupán a felét alkotta. A lakás megnagyobbítását nyilván az indokolta, hogy János, tanulmányait befejezve ekkor tért haza. Szobája berendezését is kiegészítették: 1824-ben egy szekrényt, egy asztalt és egy tükröt vásároltak számára. A lakások megosztása illetve összevonása a bérlők esetében is előfordult, de arra is van példa, hogy a házon belüli költözéssel jutottak nagyobb vagy kisebb lakáshoz. A bérlők mobilitása egyébként nem volt nagyarányú (Függelék, 3. sz. táblázat). Gyakorta megesett, hogy egy-egy lakás bizonyos ideig üresen állt, és a bevételt az is csökkenthétté, ha egyesek a házbéli korábbi lakásukat kisebbre cserélték. A gyámok esetenként rászorultak a lakbér mérséklésére is, mint például 1822-ben, amikor az árvabizottság erre vonatkozó észrevételeit azzal hárították el, miszerint „ a lakbérek, mint ismeretes, napról - napra csökkennek, ezért 19
