Hat (hét) nemzedék. A Manno család története - Budapest Történetének Forrásai 12. (Budapest, 2015)
Családi tanúságtételek - Ifj. dr. Csorba Emánuel: A Nagyboldogasszony útjától Damaszkuszon át a Ménesi útig
toronyiránt (iránytűvel) a kősivatagon át, azon a nyomvonalon, amit évszázadok során az As-Suwaydaból Palmírába tartó tevekaravánok alakítottak ki. Olyankor indulás előtt bejelentettem a rendőrségnél, és ha nem érkeztem volna időben célba, úgy helikopteren keresnek. Erre szerencsére egyszer sem volt szükség. Egyszer volt csak, hogy vészesen csökkent a kocsiban a hűtővíz szintje. Láttam nem messze egy beduin sátrat, gondoltam, ott találok vizet. Odamegyek, a sátor előtt, nekem háttal egy beduin nő mos. Ráköszönök. Riadtan megfordul, arca nem volt lefátyolozva, nyikkan egyet az idegen férfi láttán, és szoknyáját fejére borítja. Alatta semmi. Úgy megijedtem, arra gondolva, hátha férje kijön a sátorból, és e jelenetet látva belém kést döfve torolja meg a nő szemérmén esett sérelmet - gyorsan sarkon fordultam és víz nélkül pucoltam odébb. Az év eltelt, az új projekt megindult - bár nekem egy kis csalódással; az általam a tűzből kikapart gesztenyét más ette meg. A volt egyiptomi építésügyi miniszternek jó barátja volt New Yorkban az UNDP85 elnöke, így a nekem biztosra ígért projekt menedzser posztot ő kapta meg, én csak a műszaki vezető lettem. Ez még nem lett volna baj, de ez a hiú és féltékeny egyiptomi tudta, hogy a projektet én találtam ki és nekem ígérték, és félt, hogy kitúrom. Ezért ott tartott be nekem, ahol csak tudott. így is kihúztam kínlódva 1972-ig, amikor a magyar nagykövet közölte, hogy ha most nem megyek haza, úgy otthon disszidensként fognak kezelni, mert további hosszabbítás nincs. Mivel a munka most már ott sem okozott örömet, és Misi fiam is már útban volt, nem küzdöttem tovább és 1972 nyarán hazamentünk. Visszatérés Budapestre, majd Bécsbe, az UNlDO-hoz Otthon a Diószegi úti lakásunk tatarozása még javában folyt. Az ÉTl-ben86 a tagozatvezetői pozíciót a tudományos igazgató-helyettes nekem, az igazgató viszont egy Algériából hazatért kollégának ígérte oda. Mindkettőnket ugyanarra a pozícióra nevezték ki, feladatunk nem volt meghatározva, egy szobában, egymással szemben volt kettőnk íróasztala, egymást néztük. Ő párttag volt, az igazgató jóbarátja, nem sok jövőt jósoltam magamnak. Éjszakánként nem aludtam, fejemet vertem a falba: hogy lehettem olyan örült, hogy hazajöttem. Miért nem fogadtam el Walter Rostán barátom, az egyik legnagyobb délnémet építővállalat junior tulajdonosának (Feci fiam keresztapjának) ajánlatát, aki - midőn megtudta, hogy damaszkuszi munkám végéhez közeledik, odarepült Damaszkuszba csak azért, hogy lebeszéljen a hazamenetelről és felajánlja cégük exportigaz85 United Nations Development Programme = Egyesült Nemzetek Fejlesztési Program. 86 Építéstudományi Intézet. 156
