Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)
"Egyre várom és várom, hogy hazajön…"
A szintén Svájcban élő Hermann Bessemer,380 aki a Wiener Journalnak munkatársa volt, vitte postára és adta fel. Szerencsétlen, mert tulajdonképpen a neve Bródy volt, egy neves budapesti ügyvédnek a fia, aki nevét és vallását megváltoztatta, Bécsbe költözött. Ott meg is nősült, és bár nem szeretem ezt a kifejezést, mert nem találom értelmét, mégis alkalmazkodnom kell a mai korhoz, azt kell írnom, hogy egy őskeresztény nőt vett feleségül. Abban az időben csak azért élt Svájcban, mert több svájci lapnak volt a tudósítója, és mert érdekelte őt a sok magyar emigránsnak élete és politikai felfogása. Mikor azután ’38-ban az Anschluss jött, el kellett mennie Bécsből, hogy feleségét és fiát bajba ne döntse. Egy ideig Svájcban élt ismét, de ott nem kapott elég munkaalkalmat, mégiscsak vissza kellett, hogy vágyjon szülőföldjére, Magyarországra. Itt egy elhalt rokonának angyali jóságú özvegye vette magához, adott neki szállást és étkezést. Már körülbelül két évig volt Pesten, amikor úgy érezte, hogy a németek okvetlenül elvesztik a háborút és jó lesz, ha utánanéz, hogy egy kicsit összeköttetést nyerjen az angolokkal. Sokszor volt nálam, és mindig figyelmeztettem, hogy vigyázzon, mert tényleg a falnak is füle van. Ne járjon ki és be az angol követségre, mert rossz vége lesz. Nagyműveltségű, okos ember volt, de ezt nem akarta elhinni, és tényleg ez lett a veszte. Lestek utána, hirdetést adtak fel a nevében, hogy angolórákat akar adni, s ilyenformán elcsalták az akkor már itt működő Gestapo alakulathoz. Onnan többet nem jött vissza, elvitték a szerencsétlent Dachauba, ahol azután meg is halt. O volt tehát az, aki a sürgönyt feladta, bár ő is azt a nézetet vallotta, hogy talán jó volna, ha az uram bent volna a kormányban. De sem én, sem a fiam, sem maga az uram a világért sem akart ebbe belemenni. Szóval így a tárgyalások meghiúsultak, jött a Huszár Károly-kormány, és az uram kikötötte, hogy Benedek János, az igazi magyar puritánság inkarnációja legyen az igazságügyminiszter. Ez meg is lett neki ígérve, így utazott azután vissza Svájcba, hogy drága fiunkat ismét meglátogassa. Idehaza azonban másként fordult a kocka. Benedek Jánost elejtették, és Bárczy István a volt polgármester lett igazságügy-miniszternek delegálva. Mivel akkor zsidóbérencnek ismerték, Rassay Károlyt, a fiatal politikust melléje adták államtitkárnak, hogy vigyázzon miniszterére, nehogy túlságosan szabadelvűnek mutatkozzon. Horthy pedig vénasszony módjára, hogy az uramat népszerűtlenítse, azt a pletykát terjesztette: „Nohát Clerknél az értekezleten jól megmondottam Vázsonyinak, folyton szivarozott, és a szivar füstjét az orrom alatt eregette ki. Mégiscsak modortalanság egy ilyen komoly értekezleten pöfékelni.” Az uram tényleg nagy dohányos volt. Naponta bizony elszívott húsz szi380 Bessemer, Hermann (1883-1943) bécsi újságíró, 1941-ben tartóztatta le a Gestapo, majd Auschwitzba deportálták, ott hunyt el. 220
