Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)
"Egyre várom és várom, hogy hazajön…"
módja. Bizony engem nemigen kínáltak meg, dacára annak, hogy a fiam megosztotta velük a falatját. Csodálatos módon az emberek nem lettek jobbak ebben a nagy világégésben, hanem az én tapasztalatom szerint még sokkal rosszabbak, mint valaha voltak. Meg vagyok róla győződve, hogy a németeknek egész más elfoglaltságuk volt, minthogy pontosan kísérték volna az első transzporttal a fiamat. De a magyarok úgynevezett prominens egyéneket akartak nekik feltálalni. Ha nem viszik el április 27-én, egész bizonyos, hogy ki tudtam volna szabadítani. O bízott is abban, ez az én érzésem és meggyőződésem, hogy én őt Kistarcsáról kihozom. Sajnos részben le hagytam magam beszélni tervemről, pedig még mindig úgy volt az életemben, ha nyílegyenesen haladtam, akkor keresztül is vittem, amit akartam. Csak nem volt soha szabad letérnem az egyenes útról. Most sajnos olyan évek jöttek közbe, hogy le kellett térnem. A súlyos orvosi bizonyítványai is későn érkeztek ki, és így került ő be abba a szörnyű vagonba, amely akkor még férfiakat és nőket vegyesen vitt Auschwitz felé. Egyetlen vigaszom volt, amit sokkal később hallottam egy bűbájos fiatal asszonykától dr. Valémétól, Várnai Dánielnek, a Népszava szerkesztőjének leányától, aki szintén egy vagonban utazott a fiammal, hogy a következő eset történt. A toloncban magamnál rejtettem egy tubus phanodormot. Tíz darab volt benne, de még ettől a tíztől se lehetne meghalni, enyhe altatószer. Amikor utoljára kis unokám kilencedik születésnapján együtt voltunk, öt darabot odaadtam a fiamnak, és azt mondtam, ha nagyon nyugtalan éjszakáid lesznek fiam, vegyél be egyet-egyet. Az ötöt beveszed, az sem halálos, csak szeretném, ha egy kicsit az idegeim megnyugodnának. Ezt az öt darab altatószert ott tartogatta magánál egész hónap alatt Kistarcsán, és amikor éjjel a Keleti pályaudvarhoz érkezett, bevette mind az öt darabot. Alighogy elindultak, elaludt tőle egy sarokban ülve egy kiskofferen. Az emberek mind el voltak foglalva, nem tudták, hogy hová viszi őket a füstölő mozdony, de ez a kis fiatalasszony, aki a közelébe ült, néha odanézett és látta, hogy nyugodtan lélegzik. így aludta át az egész szombati napot, a szombat éjjelt, azt hitték, hogy öngyilkos lett, de látták, hogy néha megmozdul. Mire Auschwitzba érkeztek, vizet fröccsentettek az arcába, hogy felébredjen. Mi történt magával, kérdezték többen. És ő azt felelte, az anyám megmentett attól, hogy lássam ezt a szörnyű utazást. Az auschwitzi pokolban csak három napot volt, mert a német főnöke még mindig jobbindulatú[bb] volt, mint a kistarcsai rendőrfőnök, Vasdinyey úr. Magával vitte őt Sziléziába. Ott állítólag nem is volt egész nyáron olyan rossz dolga. Egy harmincas csoportnak volt a főnöke, akiket reggel bejegyzett, hogy melyik táborba mennek, ahogy ők mondták: ciánozni, de magyarul ez csak annyit jelentett, hogy tetvetleníteni. Este pedig, ha hazajöttek, ismét összeírta őket. Sok 212
