Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)
"Egyre várom és várom, hogy hazajön…"
tak és amellett a legjobb barátaim Zboray Miklós ügyvéd, Huszár Károly,375 a volt miniszterelnök és Rakovszky István. Rakovszky István nagymüveltségű, világlátott ember volt. Gyönyörűségem tellett vele beszélgetnem, különösen azért, mert láttam, hogy rajongással szereti az uramat, pedig ő volt a fővezére annak az akciónak, amely az uram ellen készült 1901-ben a debreceni beszéd után, hogy a képviselőházban tettleg inzultálni fogják. 1905-ben azonban, amikor a koalíciós kormány kezdődött, akkor mint igazi gentleman bocsánatot kért az uramtól, megcsókolta, átölelte, hogy megpecsételje azután egy életre szóló barátságukat. Talán ha nem vesztette volna el a fejét a második királypuccs alkalmával, és nem telefonál a hiú és ravasz Bethlennek, hogy most pedig ő a miniszterelnök, lehet, hogy egészen más fordulatot vett volna a politika, semmi esetre sem lett volna az a reakció, ami bejött a fehér lovon ülő Horthyval. Igen, az egy más antiszemitizmus volt. Ha zsidók nem is mehettek közigazgatási pályákra, de szabad pályán mindenütt mozoghattak. Oh, Istenem, milyen különbség volt az 1944-es évhez az akkori élet. ’44-ben nem mertünk az ablakon kinézni, hiszen törvényileg tiltva volt. Bizonyos órákon túl nem lehetett az utcára kimennünk. A sárga csillag eltakarása már bűn volt, és esetleg halállal végződött. A lovagias magyar remekül szolgálta ki a német junker gazságait. Talán még túltett rajta. Nagyon sokan voltak, akiket elvégre személy szerint a németek nem követeltek, hogy kivigyék, de a gonoszság és a rosszaság felütötte a fejét, és a legártatlanabb embereket, aggokat és csecsemőket vagoníroztak be és vittek gázkamrába. Csodával határos az, hogy a fiam, aki elvégre Davosban töltött [három évet], és egy bizonyos polgári kényelemben élt, kibírta idegileg és testileg ezt az egész esztendőt. Mert hiszen március 19-én fogták el, és vitték a toloncba. Ott már úgy láttam viszont a fiamat, mint egy közönséges bűnözőt. Kifüzött cipőkkel, nyakkendő nélkül, borotválatlanul, halálos sápadtan, és éppúgy nem ette a csajkából a kosztot, mint ahogyan én nem ettem. Volt egy pár jószívű olyan ember, akik a toloncba már mint ismerősök kerültek be, és ezek látták el azután élelemmel. Március 27-én Kistarcsára került, ahová hetenként egyszer legalább csomagot küldhettünk. Eleimet küldtünk, sőt amint később hallottam, el is osztotta mások között, jól tartott belőle másokat, olyanokat, akik bizony nem nagyon érdemelték, mert amikor összekerültem egyesekkel az ostrom alatt a kórházban, és nekik meg volt módjuk, hogy oda a legjobb falatokat behozhatták, hiszen csak pénz volt az egész, a házat őrző nyilasokat pénzzel meg lehetett vásárolni, akinek még volt 375 Huszár Károly (1882-1941) tanító, keresztényszocialista politikus, 1910-től országgyűlési képviselő, 1919-1920-ban miniszterelnök, 1927-től felsőházi tag. 211
