Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)

"Egyre várom és várom, hogy hazajön…"

emberfia, aki segítségemre legyen, hogy ezt kikutassa, és hogy hazahoznám. Ha élve, akkor bizonyos, hogy a nagy megrázkódtatás visszaadná az életnek. Ha hal­va, akkor pedig odatetetném az apjához, ahová én is csak nemsokára elkerülök. Még a Világkongresszus,363 amihez írtam, az sem tudott bizonyságot adni, mert azt a feleletet kaptam tőlük, hogy igenis egy Vázsonyi nevű keresztnév nél­kül jövet Hannoverből Günskirchenben Linz mellett meghalt. Ha bővebbet tudni akarok, forduljak Klein úrhoz az Akácfa utcában, a számra már nem emlékszem. Természetes, hogy azonnal írtam neki, hogy látogatna meg, hogy végre megtud­jam a valóságot. De ő postafordultával felelt, hogy megadta a Világkongresszus­nak a biztos adatokat, mégpedig azt, hogy ő soha Vázsonyi Jánossal együtt nem volt, ő Mauthausenben volt egy fiatalemberrel, akit Patay-Vázsonyi Miklósnak hívtak és az tényleg Günskirchenben hazajövet meghalt. Ismét írtam a Világkong­resszusnak, hogy csodálom ezt a slendriánságot, hogy nem tudnak nekem pontos adatokat beszerezni, mire azt felelték, hogy eddig nem volt módjuk pontos ada­tokat beszerezni, de ahogy lesz, értesítenek. Direkt értesítést nem kaptam, de egy jó barátom állított be néhány héttel azelőtt, hogy ő igenis kapott értesítést a Világ- kongresszustól, hogy dr. Vázsonyi János ügyvéd Hannoverben 1945. augusztus 23-án déli 12 óra 40 perckor meghalt, szülőknek neve ismeretlen, nőtlen volt. Te­metése 25-én. Megnéztem a régi naptárt. 23-a egy csütörtöki napra esett, semmi­képp nem temethették tehát 25-én, mert a zsidó vallás tiltja a szombaton temetést. De azonkívül kizárt dolog, hogy a fiam ne beszélt volna gyermekéről, feleségéről és szüleiről. Tehát ez már a második slendriánsága volt a Világkongresszusnak. Aztán írtam egy Magyarországról elszármazott úriembernek Angliába, aki angol ezredes és egyetemi tanár. Megkértem, hogy semmi egyebet ne tegyen, csak írjon Hannoverbe a Rittlingen kórházba, hogy vajon ’45-ben, augusztus vagy szeptem­ber havában meghalt-e ott a fiam, vagy ha nem, nem szállították-e be valamelyik közeli zárt ideggyógyintézetbe. Hosszú hetek múltán azt a választ kaptam, hogy küldjem el a fiam sorszámát. Honnan tudtam volna én, hogy volt-e egyáltalán neki sorszáma, és ha igen, mi volt az. Ismét írtam tehát. Hogy ne nehezítsük meg a dolgot, nem kérek semmi egyebet, csak egy egyszerű levelet a kórházba. Erre kaptam azt a választ, hogy mellékelten küldenek egy címet, és a menyem, aki jó angol, forduljon ahhoz az úrhoz és kérje meg őt, hogy érdeklődje meg azt a szomorú tényállást. Úgy látszik, tényleg igaz, hogy az angolok hidegvérnek, mert akinek a családjában nem fordult elő ilyen borzalom és ilyen szívfájdalom, az nem tudja felfogni, hogy az mit jelent, és nem érdekli másnak a búja és bánata. Azért is mondom mindig, hogy az én nagy bánatom és szomorúságom teljesen a 363 Zsidó Világkongresszus: 1936-ban alakult nemzetközi szervezet, székhelye New York. 208

Next

/
Thumbnails
Contents