Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)

"Egyre várom és várom, hogy hazajön…"

kém megírta, az illető postaládába dobta, és a posta akkor Németországban még hónapokig nem működött, úgyhogy a fiam ezeket a leveleket sohasem kaphatta meg. Nesze semmi, fogd meg jól, volt egy régi magyar közmondás. így tett velem a magyar miniszterelnök úr is. Ki tudja, ha akkor fiam hazajön, nem-e gyógyult volna meg, és nem csak a szűk családjának, de a hazájának is tehetett volna nagy szolgálatot. Azután ismét elmúlt a nyár és a fiamról hír nem jött. Egy szeptemberi napon, Kisasszony napja360 volt, azt mondotta a menyem, írjunk levelet, lesz valaki, aki kiviszi magával Hannover tartományba. Arról volt szó, hogy hat órakor a me­nyem az illetőhöz elmegy, és átadja neki a levelünket. Én megírtam a levelet fiam­nak, könyörögve benne, kíséreljen meg mindent, hogy hazajöhessen, hiszen most már szállingóznak az emberek hazafelé. Bementem, hogy átadjam a menyemnek. Egy újság volt előtte az asztalon kiterítve, és amikor azt kérdeztem, hogy nem indul-e még, rámutatott az újságra, és azt mondotta, most már fölösleges. Rossz szemeimmel odanéztem és megdöbbenve láttam a feliratot, hogy dr. Vázsonyi János meghalt. Az állt ottan, hogy a hírt Prágán keresztül kapták, és az eset Han­noverben történt volna.361 Azt mondottam a menyemnek, nem hiszek belőle egy szót sem. Mikor Kistarcsáról elvitték, azt mondtam az összes ismerősöknek nagy megdöbbenésére, hogy soha többé nem látom a fiamat. Ismertem szervezetét, és azt hittem, hogy három hónapnál tovább nem fogja kibírni. De az után, hogy kibírta majdnem másfél évig, azt mondottam, most már nem hiszek belőle [egy sort sem]. Választások előtt állunk, választási trükknek gondoltam az egészet, hiszen ki van zárva, hogy valaki olyan kegyetlen legyen, hogy a hírt ne nekünk hozza, hanem nekünk azt az újságban kell elolvasni. Dupla ünnep volt, szombat és vasárnap. így csak hétfőn mehetett el a menyem a Népszava szerkesztőségébe megérdeklődni, hogy ki adta le a hírt. Két nap múlva megjelent nálunk egy fiatal­ember és előadta, hogy bár ő nem volt együtt a fiammal, de Hannoverben lakott, és látta, amikor az utcán hatalmas tömeg haladt nagy koszorúkkal, megkérdezte, hogy kit temetnek és akkor mondották, hogy a fiamat. Sőt még papot is hozattak máshonnan, úgyhogy két pap temette, és nagyon díszes temetése volt. Azt mon­360 Szeptember 8., Szűz Mária születésének emléknapja. 361 A Népszava 1945. szeptember 8-i számának 5. oldalán megjelent apró hír mindössze ennyit tartalmazott: „Hír szerint Vázsonyi János volt országgyűlési képviselő Németországban meg­halt. Úgy tudják, hogy temetése Hannoverben volt.” A Világ 1945. szeptember 12-i számának 5. oldalán már tényként adja tudtuk „Az amerikai rádió tegnap este közölte, hogy Vázsonyi János egy hannoveri kórházban elhunyt.” Részletesebb beszámoló „Vázsonyi János tragédiája” címmel a Haladás 1945. október 6-i számának 6. oldalán jelent meg. 204

Next

/
Thumbnails
Contents