Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)

"Egyre várom és várom, hogy hazajön…"

Míg végsőt dobban nyugtalan szívem,

És el nem vehet már tőled senki sem

Elszórtam lelkem tiszta aranyát,

Nemes tüze másoknak nyert csatát,

És a hamu, a nemtelen salak

A bú, a gond, a könny tied maradt.

Oh boldogság, hogy érted sírhatok.

Oh felemel, hogy térdre roskadok.

Oh gyönyör a kín, mely tűzzel éget,

Imádkozom, hogy szenvedhessek érted.

Tied legyen utolsó sóhajtásom.

Álmodva rólad, szép az örök álom.

Tied örökre! Lelkem fennen lebeg.

Szűzen csókolva szűzi lelkedet.

Ki tudja, nem-e az apjának szelleme inspirálta ott a messzeségben arra, hogy szintén megírja feleségének igaz lelkét. Mert a férfiak néha olyan játékosak, mint a kis kutyák, szaladnak jobbra-balra, de végül mégiscsak rendszerint hazatalálnak, és belátják, hogy az az asszony, akit választottak és aki gyermekük anyja, az talán mégis az igazi. Legalábbis az uram, ha néha balra lépett, hiszen baloldali képviselő volt, és soha jobboldali nem tudott volna lenni, a jobboldalisága csak hitvesének a szeretetében bizonyult, mert mindig azzal vigasztalt, hogy mégis csak én vagyok az igazi. A fiam nem volt Herbert. Csak nagy különbség volt a korszakban, amelyben apa és fiú élt. Az uram az érvényesülési korszakban élt. A fiam pedig a hanyatló korszakban. De amellett nyomta is a fiamat, mint talán minden fiút nyom az, hogy az apját népszerű és nagy embernek tartják. Mindig egy bizonyos rezignáció volt benne, hogy vajon önmagáért szeretik-e, vagy pedig apjának népszerűségéért. Az uram még beszélhetett a Múzeumkertben, mint az egyetemi iijúságnak vezére. A fiam pedig, akinek akkor kellett volna tulajdonképpen kibontakozni, a negyvenes években már nem akart mandátumot vállalni, mert azt mondotta, hogy olyan parlamentbe, ahol zsidóznak, és ahol különbséget tesznek ember és ember között, oda ő be nem teszi a lábát.

Pedig volt tehetsége, azt egy kis adoma is bizonyítja. Az uram mint miniszter egyszer egy nagyobb szabású beszéd után kiment szivarra gyújtani a folyosóra.

202