Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)

Üldözötten 1944-ben

dom. Ott maradt a cigányasszony is a rajkókkal, ott maradt a várandós asszony, de mi lementünk a raktárba, hogy átvehessük kis holminkat, amit elvettek tőlünk, amikor beérkeztünk. Kutatva kerestem fiamat. Ott voltak mind azok a férfiak, akiket mellette láttam a toloncban, csak ő nem volt sehol. Átvettem és aláírtam a kis táskámat, kiálltam az ajtóba és akkor láttam, hogy a fiam, mint a bűnöző rabok, valakitől egy kölcsönvett úgynevezett micisapkában sétált az udvaron. Megkértem az egyik rendőrtisztet, otthagyhatom-e a fiamnak a szép gyapjú plédemet. Máris odaküldöm neki egy rendőraltiszttel. Szerettem volna megkérni, hogy engedje meg, hogy magam vigyem oda, de egyszerre elhagyott az energiám, mert azt gondoltam, nem illik, hogy kivételezett legyek, mert azt gondoltam, hogy példámon elindulva mások is kérni fogják, hogy elbúcsúzzanak hozzátartozóiktól, és ha ezt megtagadják, akkor majd irigykednek reám. Sohasem szerettem, ha sajnálnak, és sohasem akartam, hogy irigyeljenek. Különben is azt hittem, hogy kiszabadulunk, és nekifogok az ügyvédek megkeresésének, akkor majd találok egyet, aki a fiamat egy-két nap múlva kihozza.

így kerültünk haza 24-én. Én is odamentem fiam lakására, azt gondolva, hogy egyelőre ott maradok, amíg ő visszatér. Ebből a gondolatból három év lett. Három évig laktam együtt menyemmel és kis unokámmal és számos kellemetlen társbérlővel. Ahogy hazaértünk, az első volt, hogy kerestem a volt főkapitányt, dr. Sándor László ügyvédet,333 mert gondoltam, hogy neki a rendőrséggel megvan az összeköttetése. Ővele beszélni nem tudtam, valaki az irodájában azt mondta, hogy semmiféle olyan ügyet, amely jelenlegi toloncdolgokkal összefügg, nem vállal. Felhívtam Friedrich Istvánt, a volt miniszterelnököt, arra gondolva, hogy ő jobboldali ember volt, talán neki megvannak az összeköttetései, hogy fiamat kihozza. De azt mondta, hogy az ő élete is veszélyben van. Ő nem óhajt telefonon beszélni. És így jártam még jó egynéhány emberrel, hiszen odaadtam volna az életemet, hogy megmentsem a gyermekemet. Azért nem igazságos az, amikor elítélik a Chorin-családot, hogy eladták a németeknek a Weiss Manfréd műveket.334 Ha nem adták volna el, akkor is elvették volna a németek, és elpusztult volna

333 Sándor László (1871-1949) jogász, rendőrtiszt, 1917-1918-ban Budapest rendőr-főkapitánya, a két világháború között ügyvédi gyakorlatot folytatott.

334 Chorin Ferenc (1879-1964) nagyiparos, az ország ipari és pénzügyi életében kiemelkedő szerepet játszó, a társadalom legfelső elitjéhez tartozó Chorin-Komfeld-Mauthner-Weiss rokoni csoport feje. A német megszállás után őt és a család több tagját letartóztatták. 1944 májusában megállapodást kötött az SS-el, melynek értelmében értelmében az SS 25 évi „bizalmi vagyonkezelésre” megszerezte a Weiss Manfréd Művek ellenőrzését biztosító részvényeket és a rokoni csoport tulajdonát képező egyéb vállalatokat. Ennek fejében a családtagok Portugáliába és Svájcba távozhattak.

185