Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)

Üldözötten 1944-ben

negyvennégy lélek. így pedig megmaradt negyvennégy jó ember. Én most nem a kapitalistákról beszélek, hanem arról, hogy kik voltak bűnösök és kik voltak ártatlanok. A bűnös az pusztuljon, de a jó emberek, akik annyi jót tettek, mint ez a család, mért ne maradtak volna életben? Ok életmentésért adták el a telepeket. Éppen úgy, mint ahogy sok vallásos zsidó áttért, mert azt hitte, hogy evvel meg­menti az életét. ígéretemhez híven most már felhívtam dr. Baránsky Gyulát,335 akiről tudtam, hogy a lengyelek ügyvédje. A lengyel nő érdekében is mindent meg akartam tenni, amit ember megtehet a másikért. Baransky meg is ígérte, hogy közbenjár okvetetlen, hogy a lengyel házaspárt kiszabadítsa. Hétfőn, mikor dr. Mojzes Jánost beküldtem a fiamhoz, kértem érdeklődjön a Krull párról is. De azt a feleletet kaptam, hogy már nincsenek ott. Mi történhetett velük, nem tudom elképzelni, mert biztos, ha kiszabadultak volna, akkor az asszonyka eljött volna hozzám. Március 27-én átmentem Munkácsy utcai lakásomba, hogy végre mégis meg­nézzem, mi lesz a sorsa ott levő bútoraimnak, szőnyegeimnek, fehérneműimnek és ruháimnak. A portás azt mondotta, nem lehet felmenni, a németek nézik a há­zat, valószínű, hogy már holnap beköltöznek. Két nappal később, 29-én tényleg üzenetet kaptam, hogy a németek birtokba vették az egész házat, mindenem ott­maradt, csak a felső ruhámat és néhány képemet adják ki. A felszabadulás után sokan azt mondották, hogy a németek nem vitték el a bútoraimat, hanem szét­szedték különböző emberek. Mindenesetre így lesz az egyik perctől a másikra az ember, egyszerűen megmondva, koldus. A fiamnak Kistarcsára336 hetenként csomagot küldhettünk. Természetes igye­keztünk a legjobb falatokat összecsomagolni, és menyem úgy vitte el a Bethlen térre,337 ahonnan kivitték az internáltak részére a csomagokat. Több ízben üzente, és levelet is küldött, hogy okvetlen küldjék be összes orvosi bizonyítványait, ta­lán ezen az alapon ki tud szabadulni. Sajnos csak sokkal később jutott eszembe, hogy egyszerűen fel kellett volna ültetni a vonatra a szakácsnénkat, aki éppen arra a vidékre való volt, hogy vigye magával az orvosi bizonyítványokat Tibold 335 Baransky Gyula (1867-1953) ügyvéd, a lengyel és német nyelvek törvényszéki tolmácsa, 1906-1927 között székesfővárosi törvényhatósági bizottsági tag. 336 A kistarcsai intemálótábor a német megszállás előtt elsősorban politikai foglyok internálásá­ra szolgált. A megszállás után számos „prominens zsidót” itt tartottak fogva, és olyanokat is, akiket Gestapo tartóztatott le különböző ürügyekkel vagy a magyar hatóságok pályaudvarokon és egyéb nyilvános helyeken vettek őrizetbe. Innen indult az első magyarországi transzport Auschwitzba április 28-án, ezzel deportálták Vázsonyi Jánost. (Randolph L. Braham: A népirtás politikája. A Holocaust Magyarországon. Budapest, 1997. 493. p.) 337 A Bethlen tér 2. alatt működött a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája (MIPI). 186

Next

/
Thumbnails
Contents