Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)
Üldözötten 1944-ben
delni, hogy minden délben és minden este három főtt krumplit kaphassak, amit magam hámozok le. Ezt a kívánságát könnyen teljesíthetem. És tényleg, azontúl még a pár napig, amíg ott voltunk, mindennap pontosan megkaptam délben és este a főtt burgonyát. Ilyen apró nüansz érzésekből látni lehetett, hogy nem volt muszáj minden parancsát a németeknek teljesíteni, sőt lehet, hogy a német nem is avatkozott ilyen apróságokba. Bizony a lovagias magyar nemzet közt nagyon kevesen voltak olyanok, mint a főorvos és a fogházbeli rendőrőrmester. A fogháznak belsejében egy körfolyosó van, arra álltunk ki, mert onnan lelátni a földszintre, ahol nagyon mozgalmas volt az élet, mert mindig újabb és újabb transzportok jöttek. Egyszer mellettem állt a folyosón egy madonnaarcú, gyönyörű szőke nő magas lakkcsizmában. Magyarul szóltam hozzá, hogy vajon szintén utazni akartak-e, vagy hogyan lettek elfogva. A nő nem felelt, sarkon fordult és bement a cellájába. De estefelé, mikor kissé lecsendesedett a zaj, mert a kisfogda zajos volt azért is, mert az egyik cellában csupa gyermek volt, akiket összefogdostak. Tíz és tizenkét éves fiúcskák, leánykák, akik kirándulni akartak menni, és a Hév állomáson összefogdosták őket. Este, amikor bejött a szép idegen nő, bocsánatot kért, hogy reggel, amikor megszólítottam, nem adhatott feleletet, mert nem ért magyarul és nem értette, hogy mit kérdeztem. Azonban az egész fogdában minket tart érdemesnek, hogy elmondja az egész tragédiáját. Ő az urával, aki ott egy gyárnak igazgatója volt, és Krullnak hívták, sógora meghívására, aki itten Budapesten akkor már hónapok óta a lengyel légiónak volt parancsnoka - mert az is furcsa volt, hogy azok a lengyelek, akik a németek elől menekültek, menedéket találtak itt, ebben az országban, amely barátságot tartott a németekkel. Jacob Krull, a sógor, mindig azt írta, hogy itt paradicsomi állapotok vannak, jöjjenek ide és maradjanak is itt a háború végéig. Az asszony úgy mesélte, hogy az ura nem akart testvére meghívásának eleget tenni, és nem akarta állását Krakkóban elhagyni, de ő, az asszony könyörgött, hogy jöhessenek. Kassán volt egy bizalmas barátjuk, Csáky Hippolit gróf. Annak írtak, hogy ő mit gondol és mit tanácsol. Azt felelte, hogy jöjjenek nyugodtan. O is azt hiszi, hogy nem lehet semmi bajuk, sőt meghívta őket, hogy elsősorban Kassára jöjjenek, és töltsenek ott néhány hetet. így jöttek el valamikor február végén, és legálisan, a rendőrségen bejelentve Kassán töltöttek három hetet. Vasárnap, március 19-én a reggeli gyorssal érkeztek meg Budapestre. Sógora várta őket, s azt mondotta, szálljanak taxiba, ő pedig kiváltja addig a nagy poggyászukat. A kimenetelnél azonban igazoltatták őket, betették a rabszállító kocsiba, és többet sógorukat, illetve fivérét nem látták. Egyenesen behozták őket a Mosonyi utcába. Ha egy szentet vagy egy mártírt kellene festeni, ennek az asszonynak a képe lett volna a leggyönyörűbb modell. Hófehér arcán visszatükröződött a nagy bánat. A háziszolgai teendőket 182
