Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)

Üldözötten 1944-ben

rajkójával. Tolvajlásért elítélve. Az egyik cellában egy utcai nő, szegény másállapotban, azt hiszem, már csak napok kérdése volt, hogy gyermekét megszülje. Mivel én képtelen voltam megenni a csajkából a kását és a babot, amit a többiek jóízűen fogyasztottak, mindig azt mondtam a szegény várandós asszonynak, mivel ő úgyis kettőért eszik, egye meg az enyémet is. A nagybajuszú őrmester, aki az ételt osztogatta, valóban megérdemelne egy nagyobb szabású érdemrendet, megértő és emberi volt. Kis unokám akkor kilenc éves volt. A szabály azt diktálta, hogy hatéves korig a gyermekek tízóraira kapnak egy darab vajas vagy lekváros kenyeret. Az őrmester már másnap beállított egy nagy darab vajas kenyérrel. Azt mondtam, hogy nem fogadhatjuk el, mert a kisfiú már négy nap múlva kilenc éves lesz. Azt mondta, ne szóljunk egy szót sem, ő hat évesnek jelentette be, a gyereknek enni kell, punktum. De amikor három nap múlva azt látta, hogy soha semmit meg nem ettem, akkor azt mondotta, tessék lemenni az orvoshoz, enni muszáj, tessék vele valamit felíratni. Azt mondottam, Gandhi is böjtölt negyven napig, mégsem volt semmi baja, kedves őrmester úr. Majd én is kibírom, hiszen úgysem tart ez sokáig. De bizony nemsokára rá megjelent egy vöröskeresztes nővér és azt mondta, tessék lejönni az orvoshoz. Ugye milyen emberséges volt ez a derék rendőr, aki a hátam mögött már intézkedett, és gondoskodni akart rólam. Ez egész biztos nem volt németbérenc, sem nyilas párti. Le is mentünk az orvoshoz, aki szemben a toloncban működött. A vöröskeresztes nővér engem azonnal megismert, mert azelőtt a híres Hein péknek volt üzleti alkalmazottja, ahol én mindig vásároltam. Drága jó emberek voltak ezek, akiket az a szomorú sors ért, hogy fiuk, egyetlen gyermekük Hajdú György név alatt Hollywoodban befutott, mint elsőrangú zeneszerző. Megnősült, és fiatalon, negyvenkét éves korában, amíg itt az ostrom tartott, ő ott tüdőrákban meghalt. A vöröskeresztes nővér tejjel kínált. Az orvos még nem volt a rendelőben. Alig telt bele pár pillanat, bejött egy fekete cigányképü fiatalember fehér köpenyben, még ma sem tudom orvos volt-e vagy ápoló, de durván rám förmedt, hogy milyen jogon ülök a rendelőben. Szelíden feleltem, mert leültettek. Üvöltve kiabált, nincs joga itt leülni, biztosan zsidó, takarodjon. Abban a percben nyílt az ajtó, bejött egy finom arcú idősebb úriember, és azt mondotta, kinek mondja maga, hogy takarodjon. Maga takarodjon, de azonnal, ki innen és ne merje a lábát többé ide betenni. Szó nélkül, mint egy leforrázott kutya, ment ki ez az ember. Az orvos azután hozzám fordult és azt kérdezte, mivel lehetek szolgálatára. Mosolyogva feleltem. Nem akarok semmit kérni, de a jó őrmester, akinek kandúrforma bajusza volt, ő utasított, úgy látszik, ide, mert nem tetszik neki, hogy nem eszem a fogház kosztját. Sajnos, mondta az orvos, ez nem szanatórium, itt nem írhatok elő diétát. Nem is merném ezt kérni főorvostól. Már évek óta súlyos bélbajban szenvedek. De ha szabad, méltóztassék azt elren181