Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)
Háború, forradalom, emigráció
Szűcs Jenő ügyvéd vezetett, jött el az uramhoz, és bombasztikus szavakkal azt a kérést intézte hozzá: vezérünk, vezess minket a Nemzeti Tanácshoz, mert célszerűnek látjuk, hogy felesküdjünk. Ismétlem, az uram annyira összetört lélekben és testben, hogy politikája, amelynek most kellett volna zenitjén lenni, cserbenhagyta, és a legnépszerűbb embere Pestnek egyszerre népszerűtlenné lett téve. Látva kétségbeesett állapotát, mielőtt még felelni tudott volna, azt mondottam, az urak menjenek nyugodtan, és esküdjenek. Az urak nem esküdtek néhány héttel ezelőtt, de az uram igen. Dr. Szűcs azt felelte: mi nem a Kegyelmes Asszonyhoz jöttünk, és őtőle várjuk a feleletet. Az uram nagyon csöndesen azt felelte, a feleségemnek igaza van. Én nem tudok esküszegő lenni. Ellenben Ti nyugodtan elmehettek, én szabad kezet adok Nektek, s akinek jól esik, az esküdjön fel. A régi demokraták, akik az alapító tagok között szerepeltek, mint Székács Antal, Beckói Bíró Henrik és öccse, Gyula, Bosnyák Izsó, Lőw Tivadar, ezek nem voltak a küldöttségnek tagjai, visszavonultak, és nem politizáltak. A vonat tehát robogott velünk tovább. Reggel helyett délután két órakor érkeztünk Bécsbe. Az uram azt mondotta: Bécs- ben nem maradok. Svájcba sem akarok menni, mert az valószínűleg kalandorok tanyája lesz. Legszívesebben Hollandiába mennék, mert hiszen a tenger javailva van, és akkor legalább az egészségi állapotomat kicsit rendbe hozom. Bécsben az uram unokahúgánál, Táplánfay Beckéknél szálltunk meg, de mint régi ismerőshöz, azonnal megmosakodás után átment a német nagykövetségre Wedel grófhoz, hogy megkérdezze tőle, hogy juthatnánk el Hollandiába. A követ, egy igen derék, jóravaló ember, azt mondotta, hogy erre semmi szükség nincs. Menjenek csak Bajorországba, ott rend és nyugalom van. Meglátja, Münchenben jól fogja magát érezni, és esetleg még a fia az egyetemre is járhat. Ma este nyolckor utazik két kurírom.227 Az egyik a nagy Bismarcknak unokája. A másik egy Wrede herceg. Utasítani fogom őket, hogy Önök is a kurirkocsiban Salzburgig helyet kaphassanak. Meg lett beszélve pontosan a pályaudvari találka, és este nyolckor már kint is voltunk a vasúti állomáson, ahol a két nagyon előzékeny fiatalember várt. Nem tudom, hogy vajon a nácizmus alatt nem-e hódoltak volna be ők is Hitlernek. De akkor már egészen más szelek fujdogáltak. Mivel a Vöröskeresztnél is dolgoztam a háború alatt, sőt, holmi kitüntetést is szereztem, a vöröskeresztes karszalag még a karomon volt és a vöröskeresztes jelvény, amit később a sárga csillag helyett is végig hordtam, a kabátomra volt tűzve. így inkább magyarázható volt, hogy nő létemre a kurirkocsiban helyet foglalhatok. Linzig simán is ment az út. Linzben egyszerre betörtek a katonák, akik az olasz frontról jöttek. A két kurír nagyon udvarias hangon mondotta meg nekik, hogy ez 227 Kurír: futár. 108
