Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből - Budapest Történetének Forrásai 11. (Budapest, 2015)

Háború, forradalom, emigráció

ő a kommunizmust akarja eltaposni és hogy rémeket lát, amikor azt mondja, hogy Magyarországon bolsevizmus is lehet, holott Magyarországon erre talaj nincsen. Sőt, volt olyan újságíró, aki azt írta, hogy ő Zsófia főhercegnő, és hisztériás lázálmai vannak. Szóval ő az eltaposom szót Fényes Lászlóra és azon kollégáira értette, akik akkor destrukciót hirdettek az újságokban. Hogy ezt kiforgatták, ezt az bizonyítja legjobban, hogy két évvel később, mikor ugyanezekkel a hírlapírókkal együtt önkéntes emigrációban élt Bécsben, mindegyik bocsánatát kérte, és mivel haragtartó sosem volt, mindegyiknek meg is bocsájtott.

Ugyanebben az időben, vagyis néhány hónappal később Svájcban tartózkodtunk, mert sajnos fiam tüdőcsúcshumtja miatt Davosban kellett, hogy három évig éljen. Mi Interlakenben voltunk egy kedves jó barátunkkal, Miklós Ödön216 volt államtitkárral. Miklós Ödön egy régi vágású „úr” volt. Az angol ezt gentlemannek mondja. Abban az időben nem volt sértés, ha valakire azt mondták, hogy úr. Voltak parádés kocsisok, akikre nyugodtan azt mondtuk: olyan, mint egy úr. És voltak arisztokraták, akikre azt mondtuk, hogy olyan, mint egy kocsis. Szóval egy szép napon Miklós Ödönnel, aki tényleg úr volt, és Berchtold gróffal, a volt külügyminiszterrel sétálgattunk együtt Interlaken utcáin. A társalgás németül folyt. Igyekszem azonban, amennyire csak tudom, hűségesen magyarra fordítani a beszélgetést. Az uram Berchtold grófhoz egyenesen hozzászegezte a kérdést: hogyan lehetett Önnek, mint külügyminiszternek ezt a háborús jegyzéket aláírni. Mindent el kellett volna követni, hogy a háború ki ne robbanjon. Olyan gyönyörűen határolt ország, mint Magyarország, alig volt még Európában. A Kárpátoktól az Adriáig. Mi nem akarhattunk semmit, sem nagyobbítást, sem gyarmatokat. Nekünk tudni kellett, hogy a porosz csizma eltapos, és az országunk kisebb lesz. Mire Berchtold gróf azt felelte: „Kleine Ursachen, grosse Wirkungen”. Magyarul: kis okok és nagy hatások. Megmondom Önnek őszintén, én sem voltam teljesen háborús párti. Szerettem volna kikerülni. Egyrészt azonban lehetetlen volt. A király már nagyon öreg volt, vele erről tanácskozni nemigen lehetett. Vilmos császár pedig szörnyen erőszakos. De hozzájárult egy egész furcsa körülmény. A feleségem három héttel a háború kitörése előtt új komomát kapott. Nekem - így fejezte ki magát - nagy Scheindtom volt rá. Tudja, nem olyan komomaféle volt, nem cselédtípus, hanem inkább olyan kis macska, olyan kis démon. Környékeztem a nyomorultat napról-napra, és az Istennek sem adta meg magát. Nem tudtam egyáltalán, hogy szűzlány-e, vagy csak engem nem akar. Ez dühített. És képzelje, éppen akkor, mikor a szerb ultimátum jött, akkor azt mondtam, ha törik szakad, a

216 Miklós Ödön (1856-1923) mérnök, 1892-től országgyűlési képviselő, 1893-tól földművelés- ügyi államtitkár, 1906-tól főrendiházi tag.

99