Géra Eleonóra Erzsébet - Oross András - Simon Katalin: Buda város tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztái 1699-1703 - Budapest Történetének Forrásai 10. (Budapest, 2015)
Bevezető - Géra Eleonóra Erzsébet: Városi hétköznapok a századfordulón - Női munkavégzés
rulás fizetésére kötelezett személyek között két, név szerint meg nem nevezett nő található, két kenyereskofa. A Várban dolgozó asszony a kirótt összeg nagysága szerint (havi 1 Ft) a lista második helyére került, az első helyet ugyanis havi 2 forint fizetésével a boltos Fermo Franco foglalta el. A másik kenyeres asszony (45 kr) az olajos boltban árulta portékáját, talán az olajos-gyertyaöntő felesége lehetett. A kenyereskofák nem csak a piacon árulhattak, hanem a pékek céhével közösen adták el portékáikat a várostól ugyancsak közösen bérelt kenyérboltban. A kofák az éves bérleti díj ötödét, 20 forintot fizettek az alkamarásnak. Az egyik szegény asszony kalácssütés engedélyezését kérte a magisztrátustól, hogy legyen miből megélnie. Asszonyok egy csoportja - talán részben a kenyeres vagy a kalácssütő asszonyokkal azonosíthatjuk őket, a három csoport közötti átfedés aránya nem ismert - írós tészta készítésével foglalkozott, amit házhoz vitt vagy a piacon ámít. A pékek céhe kezdeményezte az írós tésztával való házalás és a vásámapokon kívüli árusítás betiltását. A legtöbb adat a kenyérsütésre szakosodott kofákról maradt meg, de van említés olyan kofákról is, akik a Várban esztergált áruk terjesztésével zavarták az esztergályoscéh tagjait.40 Az egyik legelterjedtebb női foglalkozásnak a mosás vállalását tekinthetjük, ez olyanannyira elfogadott volt, hogy polgámé esetében sem találták lealacsonyítónak, ha történetesen mosónőnek állt. A mosónő szakma az egyik legelterjedtebb női kereső- tevékenység lehetett, mivel a vagyonosabb polgártól a katonatisztekig, minden magára adó család külön mosónőt fizetett. A szabók, gyertyaöntők, csizmadiák, harisnyakötők feleségei rendszerint együtt dolgoztak urukkal. Ezt támasztja alá Glänzl harisnyakötőné hagyatéka, akinek különvagyonához tartoztak a munkaeszközei és a felhasználandó alapanyag (pl. cérna, fonal) egy része. A nő után maradt, életszínvonalukhoz egyáltalán nem illő mennyiségű csipke, szalag arról tanúskodik, hogy valószínűleg a csipke- vagy akár a főkötőkészítéshez is értett. Ismeretlen okból már férje életében egészen önállóan dolgozott az a budai asz- szony, akinek ámját és szerszámait lefoglaltatta a csizmadiacéh, mert tévedésből kontárnak nézték. A magisztrátus megnevezte az asszony mesterjoggal bíró férjét és még kárpótlást is fizettetett a jogtalanul intézkedő céhtagokkal szemben. A szokásjog alapján, bár a céhprivilégiumokban a női családtagok bevonásáról nincsen szó, ha a férj mesterjoggal bírt, akkor felesége besegíthetett neki, sőt, bizonyos fokig akár önállóan is tevékenykedhetett. A férjüknek a családi műhelyben segédkező asszonyok időnként a családfő által gyakorolt mesterség egy speciális vagy azzal rokon területét választották ki maguknak, sőt, ebben a minőségben önálló vevőkörre is szert tehettek. Hagyományosan a női tevékenységek közé sorolták például a már említett főkötőkészítést, mely az árakat tekintve a jól jövedelmező mesterségek sorába tartozott. Hétköznapi viseletre alkalmas be40 GÉRA 2009. Jk. 27. sz., 127. sz., 351. sz., 916. sz.; Lásd a Jk. 1982. sz. 94
