Géra Eleonóra Erzsébet - Oross András - Simon Katalin: Buda város tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztái 1699-1703 - Budapest Történetének Forrásai 10. (Budapest, 2015)
Bevezető - Simon Katalin: Buda város topográfiai viszonyai és lakossága a 17-18. század fordulóján, az 1702-es összeírás - Az 1702-es összeírás
nak” tekinthető a szabók és a szűcsök mestersége, mindkettőre szinte csak a Tabánban találni példákat (Keppeler 38 szabót és 30 szűcsöt írt össze). Mellettük a Vízivárosban élt még 8 szabó. Míg a szűcsök inkább a Tabánban telepedtek le, a másik „fő” bőrös szakma képviselői, a cserzővargák a Vízivárosban - a vargák, csizmadiák szintén előszeretettel választották ezt a városrészt (5, illetve 4 fő). Hasonlóképpen, mint a finomabb kézimunkát igénylő, kifinomultabb vevőközönséggel - lényegében a német polgárokkal, városlakókkal - számoló mesterségek űzői, akik a Várban és a Vízivárosban szereztek maguknak ingatlant: gombkötő (1 a Várban, 2 a Vízivárosban), harisnyakötő (1, illetve 2 fő), kalapos (1 a Vízivárosban), parókás (1 a Várban), vagy sapkakészítő (1 a Vízivárosban). Ezzel ellentétben a pokróckészítők, paplanosok (10, illetve 7 fő) a Tabán görög- keletiek által lakott részében működtek, s érdekes módon főkötőkészítőket is csak itt találunk (6 fő).78 A speciális élelmiszereket előállítókhoz hasonlóan az adott városrész nemzetiségeinek igényeit próbálták kielégíteni a rácvárosi kor- dovánosok (1-1 fő a katolikus és a görögkeleti részben), valamint a papucskészítők (1 illetve 7 fő). A német ajkú telepesek számára készített ruhaanyagot a város ekkor egyetlen szépfestője, az újlaki Georg Körner. Szintén a Várban és a Vízivárosban telepedtek le a kisebb piacra, leginkább a német lakosokra és a nemesekre számító festők (4 fő), könyvkötők (1-1 fő), órás (1 fő a Vízivárosban), kötélverők (3 fő a Vízivárosban), velük ellentétben a szappanfőzők többsége, 4 fő a Tabán görögkeleti részén élt. A különböző szolgáltatásokhoz fűződő mesterségek képviselőivel leginkább a Vízivárosban találkozunk, köszönhetően a városrész nagy piacának és forgalmának. Kiemelkedően magas számban éltek itt fogadósok (Keppeler 23 esetben említi őket), míg az összes többi külvárosban csak ketten-hárman voltak. Ugyanezeket az arányokat találjuk a fuvarosoknál (17 ingatlannál szerepelnek a Vízivárosban, egy-kettő van a többi városrészben, viszont a Rácvárosban egyáltalán nem fordulnak elő). Összesen öt, az egyháznak és városnak szolgáló zenész szerepel az összeírásban (kettő-kettő a Várban és a Vízivárosban, egy pedig Újlakon, ebből egy hegedűs és kettő trombitás). Kapcsolatuk a vándorzenészekkel nem alakult felhőtlenül: a jegyzőkönyvek többször tudósítanak a templomi- és külsős zenészek, valamint a vándorzenészek konfliktusairól.79 Ismeretes, hogy 78 Utóbbiak elsősorban a kevésbé tehetős tabáni rácoknak dolgoztak, s maguk is a lakosság szegényebb rétegéhez tartoztak. Nikola Vucetic például annyira ínségben élt, hogy felmentették az adófizetés alól. 79 Lásd Jk. 232. sz., 1038. sz., 1556. sz., 1637. sz., 1654. sz. 52
