Dokumentumok Budafok-Tétény történetéhez 1731-1950 - Budapest Törtenetének Forrásai. Kerületek, városrészek: Budafok-Tétény (Budapest, 2002)

DOKUMENTUMOK

a községnek ily magas pótadó kivetésére van szüksége, hogy háztartását fenn tudja tartani. Az aláírási íveket értéktelennek minősíti, mert szerinte azok, akik az aláírást gyűjtötték, az egyszerűbb embereket félrevezették. A község anyagi helyzetén akként kívánnak segíteni, módját megtalálni, hogy a vármegyétől nagyobb segélyt kell kérni, a községháza épületét el kell adni, s ha az nem lehetséges, úgy bérbeadás útján kell hasznosítani. Ezeket kívánta a maga részéről előadni. Káthay István képv[iselő] test[testületi] tag előadja, hogy meggyőződést szer­zett arról, miszerint Budafokon kevesebb az adóteher, mint nálunk, olcsóbb a víz és villany. Iskoláink teljesen el vannak hanyagolva, ha az igazgató tanító a saját pén­zéből nem előlegez a községnek tüzelőanyagra, akkor télen nem tudnának tanítani sem, a belső felszerelésre évtizedes, óvoda nincsen. Elismeri, hogy ő a maga részé­ről dolgozik azon, hogy a csatlakozás megtörténjék, mert ez közérdekből kívána­tos, annál is inkább, mert másként segíteni nem lehet a községen. Gondolkodott, miként lehetne az anyagi romlásból a községet kivezetni, eladni a községházát-budapesti ingatlanközvetítőknél érdeklődött-, s legfeljebb 30.000 P-t kaphatunk érte, marad még 25.000 P adósságunk, felparcelláznánk a sportpá­lyát - ha azt egyáltalában engedélyezik - azért kapunk 15.000 P-t, de helyette má­sik területet venni községházáról jegyzői lakról gondoskodni, tehát végeredmény­ben ez nem kivezető út. Egyedül a javaslat szerint lehet cselekednünk és Budafok­hoz csatlakoznunk. Dr. Wenczel Árpád képv[iselő] test[testületi] tag elsősorban óvást emel az ellen, hogy bárki is valakit befolyásoljon akarata elhatározásában, de óvást emel az ellen is, hogy az aláírásokat értéktelennek minősítsék. A lokálpatriotizmushoz való ragaszkodás igen szép, azonban itt arról van szó, hogy a község anyagilag összeroppant, mert az amortizációs tartozásán kívül az előadói javaslatokból látjuk, hogy 14.000 P különböző jellegű hivatalos tartozása is van, s dacára annak, hogy az adózó polgárok anyagi erejükön felüli fizetési kész­ségnek tanújelét adták azáltal, hogy 102% adót izzadtak ki, tartozásunkon mégsem tudunk fizetni, sőt még önmagunkat sem tudjuk már fenntartani. Nem lát egyébként kiutat, s így nem tudja megérteni, hogy mire várunk mi, akik minden oldalról le vagyunk nézve, mert napirenden érkeznek a tartozásokra az ügyvédi felszólítások, perrel való fenyegetőzések, s csak nehezen tudjuk a perek lavinájának megindulását időről-időre - de már nem sokáig - kitolni. 244

Next

/
Thumbnails
Contents