Dokumentumok Budafok-Tétény történetéhez 1731-1950 - Budapest Törtenetének Forrásai. Kerületek, városrészek: Budafok-Tétény (Budapest, 2002)

DOKUMENTUMOK

A községháza eladása nem megoldási mód, azok, akik ezt hangoztatják, maguk is tisztában vannak azzal, hogy ezzel nem lehet a községet megmenteni. Az, hogy Budafok m[egyei] város vissza akar fejlődi községnek, teljesen ko­molytalan, ezek a hangok tisztán csak az elenyésző kisebbségben levő ellenzékies­kedő szocialistáktól ered, de minden alap nélkül. Budafok m[egyei] város oly kiválóan van vezetve, hogy a Pest megyei városok mintaképéül van odaállítva, anyagilag teljesen stabil, mert az un. Speyer-kölcsönt csak oly beruházásokra folyósították, amelyek jövedelme önmagát amortizálja, s a két közület terheit még csak arányba sem lehet állítani, mert a mi terhünk mind olyan, amely nemhogy önmagát törlesztene, hanem a tőkén kívül még kamatos-ka­matot is visz, tehát ellentétes. Az elöljáróság előterjesztése és javaslata tisztán és világosan alátámasztja a fe­lettes hatóságoknak azon megállapítását, hogy elveszítettünk minden alapfeltételt ahhoz, hogy önállóságunkat továbbra is fenntarthassuk, ezért a maga részéről az elöljáróság javaslatát, -mint egyedüli kivezető utat-tejesen magáévá teszi, s hogy minden tárgyilagosan gondolkodó tagja a községnek ezen az állásponton van. Javasolja, hogy a képv[iselő] test [testület] a meghozandó határozatát válassza két részre, és pediglen az elvi-, és gazdasági részre, vagyis hozzon határozatot, hogy csatlakozik Budafok m [egyei] városhoz, s azután a gazdasági kérdések meg­tárgyalására az elöljáróság mellé egy bizottságot válasszon, néhány tagból állót, akik a Budafok m[egyei] várossal az egyesítéssel kapcsolatos ügyeket megtárgyal­ják, s képviselőtestületnek beszámolnak. Dr. Győrbíró Gábor képvfiselő] test[testületi] tag annak előrebocsátásával, hogy ő már 8 év előtt - újabban pedig 4 év előtt - rámutatott a község életképtelen voltára, mindenben csatlakozik Dr. Wenczel Árpád képvfiselő] test [testületi] tag indítványához. A viszonyok az elmúlt évek óta annyira súlyosbodtak, hogy ma már azok is be kell, hogy lássák a helyzet tarthatatlanságát, kik annak idején valamely javulásban reménykedtek. Az akkori 50%-os pótadók rövidesen 70%), majd 90%-ra, újabban 115%, és a jövő évre 140%-ra ugrottak. Ez biztos út, a teljes, és általános tönkremenéshez, az elkerülhetetlen csődhöz, annyival is inkább, mert másfelől az adófizetők teherbíró képessége, a rohamos el­szegényedés következtében a minimálisra süllyedt. Be kell, hogy lássák végre, hogy a község fejlődése - és így egy jobb jövőbe vetett reménykedés - csak hiú áb­ránd. Budatétény község a régi időkben is csak annak köszönhette fennállását, hogy mint bortermelő vidék tudott lakosainak keresetet biztosítani, néhány jómó­245

Next

/
Thumbnails
Contents