Aggházy Kamil: Budavár bevétele 1849-ben I. - Budapest Történetének Forrásai (Budapest, 2001)
ADATTÁR - 3. A honvéd és császári ágyúk adatai 384 - 4. Arthurmi nemes Hentzi Henrik, cs. kir. tábornok, Budavár 1849-i parancsnokának életrajza - Hentzi halála. Közli Kiss József, Budavára bevételekor főhadnagy és századparancsnok
bant puskapor nyoma, pedig nem egyéb, mint a hídról leszórt szemét és sár szennye. Mások a hídoszlop déli oldalán, a felső párkányhoz közel levő csorbulást gondolják a robbanás emlékének, holott azt a lyukat csak a Gellérthegyről rosszul irányzott honvédágyú ütötte a kőben. Némelyek a hídoszlopon egy vörösréz srófot mutogatnak: hogy ez jelöli meg a helyet, ahol az Allnoch aknája volt; ez a sróf pedig csak arra való, hogy rácsavarják a nivelláló eszközt mikor a hídon lejtőméréseket végeznek. Fürkészőbb elmék úgy gondolták, hogy az osztrák ezredes attentátumát a híd legérzékenyebb helyén: az egyik (és pedig a budai) lánckamarában követte el. Akadtam olyan emberre, aki azt állította, hogy ő lent járt a lánckamarában, ahol még most is látni a rosszul készített akna robbanásától kiszakadt köveket, sőt a fehér kőfalon az ezredes vérét. Hevesi Lajos azt írja Budapest és környéke (Bp., 1873.) című, tévedésektől különben példásan ment könyvében: „Allnoch égő szivarját dobta azon lőporos hordóba, mely a Lánchíd oszlopába fúrt aknával vezeték által össze volt kötve." Hentzi halála Közli Kiss József, Budavára bevételekor főhadnagy és századparancsnok A halál bizonyos tudata megrendíti a legbátrabb hőst is, s ha előbb nem, az utolsó pillanatban kész mindenki legnyomorultabb életét védelmezni és megmenteni, így történt ez Hentzivel is. Amint a faltörő-ágyúk Komáromból megérkeztek s a várral szemben felállíttattak, mindkét részről megkezdődött a folyamatos ágyúzás. Ezen faltörő-ágyúk fedezésére zászlóaljunk, a 17. rendeltetett, s ott voltunk a vár bevétele előtti nap esti 7 óráig, a mikor a 6. zászlóalj által felváltatván Simonyi Zsigmond ismerős barátomtól ezen szavakkal váltam el: „Isten veled, pajtás, nektek aligha jobb éjszakátok nem lesz, mint nekünk." Mint a többi zászlóaljbeli honvédtársaink, úgy mi is a legnagyobb csendességben vonultunk uczáról utczára a vár felé, estve 10 óra körül a Francziskánusok zárdája előtt haladtunk el éppen, midőn a várból észrevettek, s hogy megtudjuk, hogy ők is ébren s készen várnak, egy hatvan fontos bombát bocsátottak közibénk, mely ha reánk ijesztett is egy kevéssé, de halálra nem ijesztett, mert mellettünk egy ház udvarába zuhant le, s minden ártalom nélkül durrant szét. A várban tehát minden ember talpon és készen volt, hallanunk lehetett, miként vezényeltettek védő helye 390