Aggházy Kamil: Budavár bevétele 1849-ben I. - Budapest Történetének Forrásai (Budapest, 2001)

ADATTÁR - 3. A honvéd és császári ágyúk adatai 384 - 4. Arthurmi nemes Hentzi Henrik, cs. kir. tábornok, Budavár 1849-i parancsnokának életrajza - Hentzi halála. Közli Kiss József, Budavára bevételekor főhadnagy és századparancsnok

ikre a csapatok, melyek a mint elfoglalták állomásaikat, azonnal elkezdettek reánk apró puskából mindjobban és erősebben tüzelni. Míg fenn a várban mindenfelé puskaropogás, lótás-futás, dobpergés és trombita harsogás egész csatazaja hallatszott, mi lassan s minden zörej nélkül húzódtunk odább rendeltetésünk helyéig, hogy még egy pár óráig a házak oldala mellé támaszkodva vártuk a támadási jelszót. S ekkor már csak néhány percig kellett várnunk az eldördült jelt adó ágyúszóra, mintha a földből nőttek vagy támadtak volna fel az emberek, mindegyik harcvágyottan s helyre igazodva készen állt. Ott álltam én is századom előtt, szemközt egy ház utca-kapujával és a várral, de meg egy adjutánssal is, ki Máriásy ezredes azon parancsát tudata velem, hogy századommal az előttem levő ház udvaráról vitessem a lajtorjákat, és támogassam a vár oldalához. Farkas tizedes tizenketted magával fegyver-őrizeten az utcán maradt, a többi honvédem utánam jött, a mint az udvarra értünk, a kivilágított vár fokáról pokoli módon tüzeltek reánk, de már ekkor a mieink sem pihentek többé. „Rajta magyar! éljen a haza" riadóval megkezdődött az ostrom. Az udvarokról a vár alá kitódult honvédek vezetőitől lehetett hallani „utánam 17. honvédzászlóalj", erre a 47-ik „Vorwärts Donmiguel", hangzott a vitéz hős lelkű horvát származású Czapán testvérek buzdító szava: „Fogd a lajtorját, nye bojtyesza chlapczi, előre." S míg az ágyúk borzasztó bömbölése, a puskák ropogása, a harcolók lármája, a haldoklók hörgése és a sebesültek jajgatása hajmeresztő hangvegyületbe olvadtak össze, honvédeink mindinkább sorakoztak s másztak fel a lajtorjákra. A lajtorják felállítása után, a mint jobban kezdett világosodni, Rakovszki hadnagy társam a századdal felkereste zászlóaljunkat, én pedig a fegyver-őrizeten levő Farkas tizedessel és még hét közemberrel a 47. sz. zászlóaljnál maradtam, s velők az általunk feltámogatott lajtorjáknál vettem részt az ostromban. Legerősebb és elkeseredettebb volt még ekkor a harc a réssel szemközt, hol 400 Donmiguel a két Czapán testvérek vezénylete alatt az ott felállított Csekopieriekkel küzdött. Jobbra ettől e 47-ik, balról pedig a 17-ik zászlóalj vettek részt a vár elleni rohamban. A mieinket az ellenség sürü tüzelése kétszer vetette vissza, ekkor jött Szálkai a 6-ik zászlóaljjal azon udvaron keresztül, honnét a lajtorjákat a vár alá hordattam. A legnagyobb zavar és hátrálás közt jött Máriásy, jött Nagy-Sándor tábornok is, ki „előre fiaim honvédek" bátorította rohamra a csüggedezőket, ekkor kezdődött még az igazi ostrom, mely nemsokára be is végződött. Honvédeink egymást buzdítva rohantak a bizonyos halálnak, magam is Máriássy után egy lajtorjára kapaszkodtam, s már úgy három ölnyi magason lehetett kiki közülünk, midőn a vár egyik nyugoti 391