Aggházy Kamil: Budavár bevétele 1849-ben I. - Budapest Történetének Forrásai (Budapest, 2001)
A BUDAI HADJÁRAT - Előzmények általában és Komáromban - A tisztikar csoportosulása. A hadsereg vezetőinek és egységeinek ismertetése és értékelése. A budavári hadjárat előkészületei
rel érvényesíthetett. Ennek további taglalása azonban már szintén nem tartozik feladatom körébe. A tisztikar csoportosulása A hadsereg vezetőinek és egységeinek ismertetése és értékelése A budavári hadjárat előkészületei A Függetlenségi Nyilatkozatnak, a többi, ide nem tartozó hátrányán kívül, egyik végzetes következménye az volt, hogy a feldunai hadsereget kizárólag a hadi célok felé vezető útjáról a politikai meredélyek szélére sodorta. Ez abban nyilvánult, hogy a fővezérét politikaellenes mesterkedésbe s éppen ezzel a politika útvesztőjébe bonyolította, a forradalmi hadseregben eddig csak lappangó és a gondolatszabadság határain túl nem menő magánvélemények helyett a lelki egység megbontására vezető testületi állásfoglalásoknak is utat nyitott s mindezek eredményeképp a hadsereg hadműveleti feladatait egy kockázatos politika függvényévé degradálta. ' Hogy ez valóban így volt, azt Molnár alezredes előbb említett akcióin kívül Bayer is bizonyítja müvében, 158 bár ezt, 1853-ban nem minden célzatosság nélkül tette. így túloz, amikor néhány vezető katona és a köréjük csoportosuló tisztek körén túl, az egész hadseregre kiterjedő és nagyjában az akkor létezett országos politikai pártokkal egyívású pártcsoportokat emleget. Még inkább túloz akkor, amikor e pártoknak az ostrom harcászati és műszaki eseményeire és eredményeire gyako157 Pethő Sándor - Julier Ferenc 155. o.: Perczel móri vereségéért a politikát okolja, mondván, hogy ez „a Lajta és Buda közt folyton döntő győzelmet sürgetett, - a hadsereg azonban legfeljebb csak döntő vereséggel szolgálhatott volna, ha a politikai szuggestiókra hallgat." - A levont tanulságot pedig a következő tételben fejezi ki: „kétségtelen, hogy a hadsereg, mint a politika eszköze, az utóbbi céljait tartozik szolgálni. De az is kétségtelen, hogy a politika a hadseregtől csak oly feladatok megoldását követelheti, amilyenekre ez képes. A céloknak és az eszközöknek egymással reális arányban kell lenniök." Ez a klasszikus tétel teljes egészében érvényes itt is. 158 A 161 lapra terjedő munkának az 1849-i ostromot tárgyaló 120 oldalából, más elszórt helyeken kívül, 8 összefüggő oldalt szentelt a hadseregben szerinte létezett politikai pártoknak, áramlatoknak és ezek cselszövéseinek ismertetésére. Katona: Budavár (Bayer) 69-11. o. 99