Dokumentumok Kispest történetéhez 1873-1950 - Budapest Törtenetének Forrásai. Kerületek, városrészek: Kispest (Budapest, 1999)
DOKUMENTUMOK
smind azonban a kínálkozó és téltétlenül kulturális szükséget szolgáló nagyszabású intézménynek magunktól való eldobásával a községnek nemcsak kulturális, de gazdasági szempontból is jelentős erősbödésének csorbítását idéznénk elő, mert a milliókat igénylő rendház és középiskola építése, berendezése már a község gazdasági szempontból sem kicsinyelhető, ha azonban figyelembe vesszük a rendházzal ide költöző és letelepülő egyének szellemi és anyagi tőkéjüknek a községünkben való gyümölcsöztetését, a benyújtott kérvényt múlhatlanul megszívlelésre és teljesítésre hozzuk közgyűlésünknek. Javaslat azért is, mert magát a premontrei rendet az iskolát fenntartó rendek közt a legvagyonosabbnak, egyúttal azonban az oktatás körül teljesen hazafias szelleműnek ismerjük, mert nincs kétségünk az iránt, hogy a huszadik században a vallás felekezeti versengések már a rendházakból is kell, hogy elnémuljanak, mert az egyenlőség és testvériség érzésének magyar szellemben való nevelése a szabadságra való törekvésnek veti meg szilárd alapját, a tudománynak helyben való terjesztése a jövő ifjúságát mindenben helytálló, felfogásában, ítéleteiben gerinces nemzedékké változtatja, községünk jólfelfogott érdeke, hogy a kínálkozó alkalmat megragadva engedje megnyitni iíjúsága részére a tudomány templomának kapuit, az előre törekvő szülők legnemesebb vágyainak, az ifjúságnak, a nemzet virágának helyben, valláserkölcsi alapon való hazafias nevelhetésére. A fentiekre való tekintettel javasoljuk közgyűlésünknek, hogy a benyújtott kérvényt tudomásul véve elvben mondja ki: szívesen veszi és látja a premontrei rend azon törekvését, hogy rendházával községünkben óhajt lettelepedni s ezzel kapcsolatban kizárólag magyar tannyelvű főgymnáziumot kíván létesíteni, ezen törekvését Kispest község hajlandó a maga részéről egyszersmindenkori 100 000 koronás hozzájárulással elősegíteni oly módon, hogy a hozzájárulási összeget a pénzügyi viszonyok javultával, — amidőn 50 éves törlesztéses kölcsön legalábbis 94-es árfolyammal 5.50%-kal törlesztve lesz felvehető — rendelkezésre bocsátja, a maga részéről csupán azt kötve ki, hogy a főgymnáziumba elsősorban kispesti illetőségű és Kispesten állandó lakóhellyel bíró szülők gyermekei veendők fel, felekezeti különbség nélkül, a jelentkezés sorrendjében azzal, hogy a tandíj összege nem haladhatja meg a fő és székvárosban levő állami főgimnáziumban szedhető tandíj összegét, a tanulók létszámának 10%-a Kispest község ajánlatára szintén felekezeti különbség nélkül 1 évi, illetve egész évi tandíjmentességben részesül. A határozati javaslat elhangzása után Somogyi Géza községi képviselő, mint ny. tanítóképezdei igazgató felszólalásában a létesítendő gymnázium ellen érvel 82