Dokumentumok Kispest történetéhez 1873-1950 - Budapest Törtenetének Forrásai. Kerületek, városrészek: Kispest (Budapest, 1999)

DOKUMENTUMOK

Kispest községre nézve sokkal előnyösebbnek tartanám, ha államsegéllyel, akár magasabb ipariskola, akár pedig egy felsőbb kereskedelmi iskola létesíttetnék. Body János képviselő a határozati javaslatot egész terjedelmében elfogadja, a gymnázium létesítését a kispesti középosztály érdekében valónak tartja, a hatá­rozati javaslatban kikötményeket csupán azzal kívánná kibővíteni, hogy az épít­kezések alkalmával feltétlenül kispesti iparosok nyerjenek munkát és azok által végeztessék. Teszáry Lajos szintén elfogadja a határozati javaslatot. Haasz Miksa és Gayer János ellene emelnek szót, mert a község anyagilag nincs azon helyzetben, hogy kulturális célokra a jelen nehéz viszonyok között százezre­ket ajánljon fel, utóbbi kívánatosnak tartja ugyan a középiskola létesítését, úgy azonban, hogy az a község részéről semmiféle külön anyagi áldozatot ne kívánjon. Madár József különösen az iparos pályára lépő ifjak érdekében érvel a határozati javaslat elfogadása mellett, míg Keszler Gyula, Gayer János felszólalásához csat­lakozva annak az óhajának ad kifejezést: létesítse a premontrei rend a gymnáziu­mot, azonban minden községi hozzájárulás nélkül. Miután szólásra több képviselő nem jelentkezett, elnök a vitát bezárta és a hatá­rozati javaslat felett felállás útján a szavazást elrendelte. A határozati javaslat mellett öt képviselő, míg ellene a többi jelen volt képvi­selők foglaltak állást, ezek után elnök az eredményt meghirdetvén a következő véghatározat hozatott: 177. /kgy. 1914. sz.Véghatározat. 17991 / 1914. sz. Kispest község képviselőtestülete a kispesti r. kath. kör választmányának azon előterjesztését, hogy Kispesten premontrei rend által építendő rendház és az azzal kapcsolatosan létesítendő főgymnázium elérhetése érdekében a község hozza meg a maga részéről a kellő áldozatot és tegye meg annak elnyerése iránt a kellő lépé­seket tudomásul vévén jóllehet a határozati javaslatban eléggé indokolva lett ezen közintézménynek a községben való szükségessége nem is azért, mert a képviselő­testület nem látná be ezen kulturális intézmény nagy horderejű voltát, hanem tisztán a rossz anyagi körülményekre való tekintettel jutott a képviselőtestület abba a hely­zetbe, hogy a kérvény és a határozati javaslat felett ezidőszerint szótöbbséggel napi­83

Next

/
Thumbnails
Contents