Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

A POLGÁRI ÉS A SZOCIALISTA FORRADALOM BUDAPESTEN 1918—1919

szemben az ügyes-bajos dolgait intéző, a hivatali ügyintézésben járatlan lakosság számára ez a hivatal valóban segítséget jelentett. A Városháza belső ügyeinek rendezése is sok feladatot adott a három népbiztosnak, akik először alig egy hétig dolgoztak együtt. Iratok nem maradtak fenn, amelyek a népbiztosok között fellángolt ellentétekre fényt vethetnének. Dienes szűkszavú visszaemlékezése is csak sejteti, mintsem tárgyalja a két szociáldemokrata népbiztos és őközte támadt politikai ellentétek igazi rugóit. Kétségtelen, hogy a korábbi MSZDP jobboldalához tartozó Vincze és Preusz számos elvi kérdésben összeütközhetett a „baloldali-kommunista" Dienessel. Vincze és Preusz április végén be is adta lemondását. A Forradalmi Kormányzótanács Landler Jenőt mint belügyi népbiztost kérte fel közvetítésre.

14 A békítés eredményes volt, de Preusz április 3-án újból távozott megbízatásából, „mert becsületes törekvéseit a bolsevisták keresztezik és elgáncsolják".

15 Itt azonban nemcsak a Dienes és közte kialakult politikai ellentétekről van szó. Mint tudjuk, a szociáldemokraták a népköztársaság napjaiban megakadályozták, hogy a főváros kerületeiben munkástanácsok alakuljanak. 3. A KERÜLETI MUNKÁSTANÁCSOK MEGALAKULÁSA ÉS MŰKÖDÉSÜK NEHÉZSÉGEI A Tanácsköztársaság kikiáltása után ennek viszont már semmi akadálya nem volt, sőt ezt a Forradalmi Kormányzótanács támogatta. Április első napjaira a főváros kerületeiben megalakult munkástanácsok viharos sebességgel átvették a közigazgatás irányítását, s mivel most már nem érvényesülhetett direkt módon a jobboldali szociáldemokrácia korlátozó szándéka, a kerületekben többségében kommunisták kezébe került a vezetés. A helyi munkástanácsok forradalmi szelleme még annyi hivatali tapasztalatra sem támaszkodott, mint a Fővárosi Népbiztosságé, s ez sokszor a központi szervek intézkedéseivel ellentétes rendelkezések meghozatalához vezetett. Nem csökkentjük a kerületi tanácsok létének történelmi jelentőségét, ha belátjuk, hogy működési körük pontos meghatározásának hiánya nemritkán anarchiát szült. Preusz Mórt azonban nem ennek felismerése, hanem sértődöttsége vitte arra az útra, amely funkciójáról való lemondását eredményezte. A második békítés eredményesebb volt, Preusz is megmaradt hivatalában. A kerületi tanácsoknál fejét felütő anarchia, a központi vezetés számos rendelkezésének hatástalansága köztudott volt a tanácshatalom vezető szervei előtt is. Ezt hűen tanúsítja, hogy az alkotmánytervezet tárgyalásakor a kerületi munkástanácsok felszámolása is szóba került. Április 1-én az Újvárosháza nagytermében ültek össze a kerületi munkás- és katonatanácsok és a pártvezetők küldöttei az alkotmánytervezet megvitatására — s azért, hogy megbeszéljék a forradalmi munkás- és katonatanácsok és a kerületi közigazgatás kapcsolatainak kérdését. Határozat született arról, hogy a választásokig is jobb kapcsolatokat építenek ki a Fővárosi Népbiztosság és a kerületek között. Az április 1-i rendelkezés — amely a kerületi ideiglenes munkástanácsok megalakulását elrendelte — egyben fokozta a központi irányítás érvényesülését azáltal, hogy a kerületi tanácsok kiküldötteket delegáltak a Fővárosi Népbiztosság mellé. Ez a testület már közös fórum volt a várospolitika kialakításának kérdésében is. Április 2-án tartották a fővárosi népbiztosok és a kerületek képviselőinek első közös tanácskozását, amelynek központi kérdése a választások előkészítése volt. 4. GAZDASÁGI ÉLET A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG FŐVÁROSÁBAN. A SZOCIALIZÁLÁS A Tanácsköztársaság központi rendeletei világosan megszabták a központi teendőket. A Forradalmi Kormányzótanács 1919. március 26-án a termelőeszközök (ipari és bányaüzemek, közlekedési vállalatok) szocializálásáról szóló rendeletet fogadott el. A szocializált üzemek ellenőrző munkástanácsainak megválasztása, termelőbiztosainak kinevezése s az üzemek társadalmi tulajdonba vétele folyamatosan történt. A Tanácsköztársaság gazdasága hadigazdaság volt, de egyáltalán nem hasonlított a SzovjetOroszországban ez időben érvényben levő hadikommunizmusra. A hadikommunizmus egyes jellemzői, mint például az általános munkakötelezettségeivé, megtalálhatók a Tanácsköztársaság gazdaságpolitikájában is. Más fontos vonásait, így elsősorban a magánkereskedelem és a pénzgazdálkodás minimális térre szorítását, a gabonamonopóliumot, a sajátos és erélyes élelmiszerrekvirálást azonban hiába keressük. A magyar gazdaság sajátossága volt, hogy aránylag — különösen a fővárosban — jelentős és jó állapotban levő ipara hihetetlen nagy nyersanyaghiánnyal küzdött, mivel részben a blo-