Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)
BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945
259 — 260. Kibombázottak 1944 nyarán mégha egyetlen bombát sem dobnak le" — írta ezen a napon Fenyő Miksa a naplójába. „Újabban azt a módszert követik — írta másnap —, hogy néhány gép — öt-tíz — megjelenik Budapest légterében, úgy találomra ledobja bombáit", aztán továbbrepül, és ezt egy-két óra múlva megismétli. December 2-től kezdve a légiveszélyt már nem is jelezték, a zavaró repülést (ha négynél kevesebb gépről volt szó) csak a rádió mondta be; kisriadót rendeltek el, ha tizenkettőnél kevesebb gép repült a város fölé (ez alatt nem szűnt meg a járműforgalom); óvóhelyre csak a nagyriadók (tizenkettőnél több gép megjelenése esetén) kellett menni. Az április 3-i két légitámadás, amelynek a kormány bevallása szerint 1073 halálos áldozata és Légoltalmi 526 sebesültje volt, nem annyira a lakosság körében, inkább a hatóságoknál keltett nagy páni- Jcturites kot. A légoltalmi kiürítési kormánybiztos a pályaudvarokat és a közutak kijáratait lezáratta, csak különleges engedéllyel lehetett a városból távozni. Arra számítottak, hogy fejvesztett menekülés kezdődik. Április 5-én légoltalmi kiürítési kormánybiztost neveztek ki, aki intézkedett a szervezett kiürítésről (önkéntes jelentkezés alapján), de megtiltotta azoknak az elköltözését, akik „olyan foglalkozást űznek, amelynek az eddigi helyben való továbbfolytatása közérdekből szükséges". Elsősorban a IX. és XIII. kerület, továbbá Csepel, Pesterzsébet, Budafok, Albertfalva, Pestlőrinc, Újpest és Rákospalota lakosságának elköltöztetését tervezték. Április 7-e óta a fővárosi pályaudvarokról naponta tucatnyi kiürítési vonat indult vidékre. Az önkéntes távozás során április végéig mintegy százezer ember költözött el a fővárosból. Az áprilisi légitámadások után az elköltözés, a városból való menekülés igen nagy mértékben csökkent. A vidéki elhelyezés (bármily akkurátus módon szervezték is) bizonytalan volt, és a családok szétszakítása a bizonytalanságot még csak fokozta. A „közérdekből szükséges" ittmaradás kötelezettségén túl az otthonlét (és a családi együttlét) igénye az élet bizonytalanságánál is nagyobb erejű volt. Aki tehette, ment ugyan vidéki rokonához, de vissza-visszatért az otthonába. A hatóságok sem erőltették a kényszerkitelepítést, legfeljebb arról volt szó, főleg a jiiniusi nagy légitámadások után, hogy a kiürítés fokozásának szükségességét hangoztatták, és a fokozódó veszélyre való tekintettel a kormány foglalkozott az 1 — 14 éves gyerekek kényszereik öltöztetésével. Erre azonban nem került sor. A légitámadások elsősorban az ipari és közlekedési létesítmények ellen irányultak. A hivata- A légitámalos jelentések, újságközlemények azonban erről mélyen hallgattak, és inkább azt hangsúlyozták, dósok célhogy ezek a lakosság ellen irányuló terrortámadások, és hogy „mindenki által ismert munkás- P ont l al
