Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

Módosult a húszas evekhez képest a művelődés- és iskolapolitika tartalma is. Ez a politika az ellenforradalmi rendszer arculatán bekövetkezett változásokat követte, s a kultúrpolitikában jobb- és szélsőjobboldali törekvéseket erősítette. A Gömbös-kormány kultuszminisztere, is a Az iskoláztatás és a népművelés jobb adatai Hóman Bálint, aki személyesen is részt vett a gombosi „reformprogram" kidolgozásában, ugyancsak a „nemzetnevelési szempontok" előtérbe helyezéséről, a „nemzeti kultúrfejlődés céltudatos előmozdításáról", egységes, szilárd „magyar világnézet" kialakításáról beszélt. Ezek a szavak azonban az évek haladtával Hómannál mindinkább más tartalommal telítődtek. A klebelsbergi „neonacionalizmus" mint a harmincas években már túl konzervatívnak tartott gondolat lekerült a napirendről. A „politikán felül álló" nemzetnevelés antiliberális-konzervatív eszméje mindinkább szélsőjobboldali kultúrpropagandába, a társadalom közvetlen ideológiai „megdolgozásának" gyakorlatába ment át. A „kultúrfölény" már nem eléggé offenzívnek tekintett gondolatát közvetlenebb soviniszta jelszavak vették át. Nőtt a törekvés a kultúrtevékenység uniformizálására és fokozott ellenőrzésére; a színvonal és minőség gondolatát — amelyet szavakban továbbra is hangoztattak — a szociális elv érvényesítésére vonatkozó demagóg jelszavakkal párosították.

32 A szélsőjobb felé tartó kultúrpolitika továbbra is megőrzött konzervatív vonásokat. Ezek közé tartozott a reáliák és általában a szakismereti anyag tanításának lebecsülése. Ez a felfogás azonban nem felelt meg a harmincas évek követelményeinek. Ennek a belátásnak volt eredménye az 1938. évi XIII. te, amely a szakiskolák rangját és vonzó-erejét kívánta növelni. De a fő változások az oktatás szellemében mentek végbe. A tananyag középpontjába, az 1919től állandóan hangsúlyozott valláserkölcsi nevelés mellett, az ún. nemzetismeretet állították. A nacionalista szempont még erőteljesebb érvényesülése, az érzelmi-irracionális „ráhatás" növelése a tényleges ismeretek csökkentéséhez vezetett. A nacionalizmus erősítését szolgálta a népiskolák 7. és 8. osztályában bevezetett „állampolgári kötelességek" elnevezésű tantárgy is. Növelték emellett az iskolán kívüli diákmozgalmak, a cserkészet és mindenekelőtt a leventemozgalom szerepét. A leventemozgalom, 1921. évi megalakulásától kezdve burkolt katonai képzésre szolgált; a benne való részvételt az 1939. II tc. 12 éves kortól 23 éves korig évente 10 hónapra, heti 4 órában mindenki számára kötelezővé tette. Ezzel behatolt a nyílt militarizmus az iskolákba. Ezek az országos elvek és törekvések Budapesten is érvényesültek, noha valamelyest korlátozottabb formában: a főváros társadalmának összetétele, a liberális rétegek jelenléte, a törvényhatóság polgári és baloldali, szociáldemokrata frakciója némileg korlátozóan hatott a kultúrpolitika terén is. Az iskolák és tanulóinak száma a következőképpen alakult Budapesten:

33 Iskolák 1914/15 1924/25 1929/30 1942/43 Óvodák 104 105 109 1 1 1 Népoktatás 381 385 317 234 Középfokii oktatás 38 40 46 83 Szakoktatás 59 108 283 337 Tanulók (1000 fő) 1914/15 1924/25 1929/30 1942/43 Óvodák 13 12 12 11 Népoktatás 101 101 80 73 Középfokú oktatás 16 20 21 32 Szakoktatás 12 19 39 68 Az iskolák nagyobb része a főváros igazgatása alá tartozott. Amint az adatokból látható, az alsó fokú oktatás a két világháború között már nem szélesedett, tanulóinak száma csökkenő tendenciát mutatott, legalábbis a főváros belső területein. A peremövezetben nem ez volt a helyzet: ott, nem utolsósorban a továbbra is számottevő bevándorlás miatt, a mennyiségi fejlesztés is előtérben állt. A legjelentősebb változás a középfokú, illetve az ide sorolt iskolai oktatásban következett be. A lakosság igénye a középiskolára jelentősen megnőtt; a legerősebb mértékben a középfokú oktatáshoz sorolt különböző, középiskolává kinevezett gazdasági iskolák és a reálgimnáziumok iránti vonzódás növekedett meg. A szakoktatás címszó alatt egybegyűjtött oktatási formákról meglehetősen keveset tudunk; ahogy a tetemesen emelkedő adatok mutatják, a legkülönfélébb laza oktatási formákat és tanfolyamokat (közlekedési tanfolyamok, háztartási továbbképzők stb.) sorolták ebbe a kategóriába. A nagy számszerű növekedés tényleges értékét így nem lehet megállapítani.