Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

közalkalmazottak igen zárt réteget alkottak. Láttuk, hogy — a közlekedési tisztviselőket is beleszámítva — milyen nagyszámú rétegről volt szó: korszakunk végén a szűkebb Budapesten a népesség több mint 11 százalékát, a külvárosokban mintegy 8 százalékát jelentették.

36 E tisztviselőréteg zártságát, igen homogén arculatát néhány jellemző adattal illusztrálhatjuk. A magántisztviselők között a zsidó vallásúak aránya 45 százalék volt, a köztisztviselők között csupán valamivel több mint 5 százalék. Hogy itt többek között a régi — részben nemesi eredetű — magyar középrétegek utódjairól volt szó, azt vallási összetételük más adata is bizonyítja: a magántisztviselők 7 százaléknyi reformátusával szemben itt a reformátusok aránya 14 százalékot, tehát a dupláját érte el. Ezzel állt összhangban származásuk is. Kevesebb volt közöttük a budapesti születésű, jóval több az alföldi és főleg az erdélyi származásúak aránya (jellemző például, hogy a — természetesen nem a kispolgársághoz, hanem az úri polgárság elitjéhez tartozó — bírák fele az elcsatolt területeken született). Egynegyedük önálló, 50 százalékuk tisztviselő, egytizedük mezőgazdasági származású volt, s ugyancsak egytizedük származott „segédszemély" apától (ebből a többség szintén állami alkalmazott volt). Ha ezeket az általános adatokat tovább bontjuk, újabb bizonyítékokhoz jutunk a réteg fentebb említett társadalmi zártságáról. Az ipari önállók és a módosabb parasztok családjaiból aránylag még eléggé széles csoportjuk származott (10 — 11 százalék), de kereskedőcsaládból igen kevesen, a kereskedelmi és ipari tisztviselők családjából mindössze 1,6 százalékuk, s egyéb nem állami tisztviselőcsaládokból is csak 3 százalékuk. Olyan önmagát újratermelő társadalmi rétegről volt tehát szó, amelybe csak kis számban és nehezen kerültek be a birtokos parasztság és a kisiparosság fiai, a modern városias polgári rétegekből pedig csak elvétve. A réteg zárt, úrias arculata 1919 után, legalábbis látszólag, még erőteljesebbé vált, noha a fejlődés itt is a kasztszerűség oldódása irányába hatott; ezt az állapotot szinte csak mesterséges eszközökkel lehetett fenntartani, illetve a dzsentroid szellemiség körülbástyázott uralmával biztosítani. Persze az elmondottak nem minden közalkalmazotti rétegre érvényesek egyenlő mértékben. A jelentős számú szakértelmiség, a középiskolai tanári kar, még ha el is fogadta az „úri középosztályi" életformát, tényleges értékrendjében gyakran szemben állt azzal a „neobarokk" szellemmel, amelyet a felső „úri" rétegek sugalltak, de amely a szegényebb kispolgári „úri" rétegekben csapódott le sokszor a legvégletesebb formákban. A fővárosban élő köztisztviselők közel 50 százaléka az államnál, 17 —17 százalékuk a vasútnál, a postánál, illetve a városnál szolgált. A tanszemélyzet több mint 70 százaléka városi alkalmazott volt. A legiskolázottabbak átlagosan természetesen az iskolai peelagógusok voltak. A többi tisztviselőnek csak kisebb hányada végzett főiskolát vagy egyetemet, jóval több mint 50 százalékuk csak középiskolai végzettséggel rendelkezett, közülük majdnem 25 százalék csak 4 polgárit járt. Fizetésük átlagosan magasabb volt a magántisztviselőkénél, de szóródása kisebb; a magas jövedelműek rétege a magántisztviselők között nagyobb volt. Cselédet viszonylag kisebb részük, egynegyedük tartott, de lakásviszonyaik jóval kedvezőbbek voltak, mint a többi középrétegé (a szabadfoglalkozású értelmiséget kivéve): 23 százalékuk lakott egyszobás, 30 százalékuk kétszobás lakásban. A nyugdíjas állami tisztviselők lakásviszonyai ennél is sokkal jobbak voltak. Területi elhelyezkedésükről azt mondhatjuk: éppen fordítottja volt a kereskedők elhelyezkedésének. A külvárosokban, már idéztük az adatot, nagyobb számban voltak találhatók, mint — az iparosságon kívül — a többi középréteg. A közhiedelemmel ellentétben, kevés nyugdíjas állami-városi tisztviselő élt viszont Pest-környéken: az egész réteg egyhatoda. A főváros belső kerületeiben lakóhelyeik igen egyenlőtlenül oszlottak meg. Majdnem a felük Budán élt. 10—12 százaléknyi részük lakott egyformán a II., a XI., a XII. és a VIII. kerületben; ezt a létszámot közelítették meg Zuglóban és a IX. kerületben is. A nagy pesti kerületekben viszont — a Józsefvárost kivéve — kevesen laktak közülük: a IV. kerületben csupán 3, az V., VI. és VII. kerületben 5 — 6 százalékuk. Kevés köztisztviselő és állami-városi nyugdíjas tisztviselő élt természetesen a munkáskerületekben is. Még élesebben mutatja lakóhelyi elkülönülésüket az egyes kerületek lakóihoz viszonyított arányuk: az I. kerületben 21 százalék volt a köztisztviselő lakosok aránya, a XII. és II. kerületben 19, a XI. kerületben 18 százalék. A VIII., a IX. és a XIV. kerületben arányuk a lakosság között 8 — 9 százalék volt, tehát a budapesti átlagnak megfelelő. A VII. kerületben viszont mindössze 5 százalékot tett ki arányuk, nem sokkal nagyobbat, mint Angyalföldön. Értelmiség Külön kell szólnunk a budapesti értelmiségről, melyet már több helyütt érintettünk, s többségében ugyancsak a kispolgársághoz soroltunk. E rétegről természetesen tudjuk, hogy különösképpen nehéz az „osztálybesorolása"; ezt szem előtt tartva se tévedünk azonban, ha az értelmiség nagyobb részét — életszínvonalát és gyakran életmódját tekintve is — a tágan felfogott kispolgársághoz csatoljuk. Az értelmiség a főváros életének minden szektorában jelen volt. Mint szakértelmiségi ott volt a főváros nagyiparában, egyéb gazdasági területein, ott volt a közigazgatásban, az ő vállán nyugodott az ifjúság iskolai képzése, s növekvő jelentőségű réteget alkotott az irodalom, a tudományok, a művészetek területén. Van olyan álláspont, amely a két