Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

háború közötti korszakban az értelmiséget az érettségizettekkel azonosítja. Mi nem osztjuk ezt az álláspontot. Értelmiségen az ún. „szellemi dolgozók" egy kisebb részét értjük, mely csak hozzávetőlegesen köthető meghatározott iskolai végzettséghez, s fő ismérvét a társadalom életében betöltött funkcionális szerepe adja. Az értelmiség jelentős része — a legtöbb foglalkozási ágban nagyobbik fele — a fővárosban élt és dolgozott. Ez nagyobbrészt indokolt volt, hiszen itt összpontosultak a nagyipar legfontosabb és legigényesebb ágai (pl. a gépgyártás), a többi gazdasági ágazat jelentős része, a kultúra legfontosabb fórumai és a kulturális tevékenység legfőbb szervezetei és eszközei. Mindamellett kétségtelen, hogy az értelmiség nagy-budapesti összpontosulása számos egészségtelen jelenséggel járt együtt: tükrözte, de egyben tartósította is a vidék és a főváros közötti kulturális, egészségügyi stb. különbségeket. Az értelmiség korszakunkban — az ipari munkásság mellett — legerőteljesebben növekvő rétege volt a társadalomnak. Ez természetes velejárója volt a társadalom meglassult, de teljesen meg nem torpant modernizálódásának. A modernizálódás nem járt feltétlenül együtt a társadalom gazdasági fejlődésével: az új viszonyok mind több értelmiséget követeltek sok területen akkor is, ha ezeket az igényeket nem támasztotta alá megfelelő gazdasági előrehaladás. A jobb egészségügyi ellátásra, a magasabb iskoláztatásra irányuló igények például akkor is növekedtek, amikor a gazdasági helyzet romlott vagy stagnált. A romló vagy stagnáló gazdasági körülmények a gazdasági élet területén maguk is növelték az értelmiség iránti nagyobb keresletet: gondoljunk például arra, hogy a korszakunkban előtérbe lépő „racionalizálási" törekvéseket, melyek megvalósításához több szakértelmiségi kellett, nem utolsósorban éppen a rossz gazdasági helyzet követelte meg. Az értelmiség jelentőségét mintegy negatív oldalról tükrözték azok a feszültségek is, amelyek ebben a tekintetben a két háború között a magyar, ezen belül főleg a fővárosi társadalmat jellemezték. A felső és középrétegekben ugyanis az értelmiségivé válás igénye gyorsabban nőtt, mint a társadalom felszívó ereje, s ezért jelentős viszonylagos értelmiségi „felesleg" keletkezett; a feszültség hozzájárult az ellenforradalmi korszak ellentmondásainak kiéleződéséhez, s ahhoz is, hogy egyes területeken — főleg az ügyvédek, újságírók és más rétegek körében — ezek a feszültségek retrográd irányban jussanak „megoldáshoz", elsősorban az antiszemitizmust használva fel az értelmiségi pozíciók erőszakos „újrafelosztására". A fővárosi értelmiség származási-társadalmi gyökerei igen sokfelé terjedtek. Fontos magját alkotta a régi nemesi eredetű, valamint honorácior elem, de nem lebecsülendő rétegét adta a hazai német városi polgárság, valamint különösen a régi magyar, illetve az újabban betelepült zsidóság, végül — különösen az írók, a művészértelmiség körében — az iparos és paraszt plebejus rétegekből származottak. Ez utóbbiak száma, mindjobban kiegészülve a birtokos parasztság fiaival, az idők folyamán emelkedett. Végül, ha kis számban is, megjelent a munkásértelmiség is. A réteg jellemzője volt, hogy az „alsóbb" osztályokból származottak kétségtelen gyarapodása mellett, túlnyomó része a polgári-kispolgári és az „úri" osztályokból rekrutálódott. Az értelmiség ezért maga is hajlamos volt arra, hogy a középrétegekre általában jellemző belső kettősség — a „zsidó" —„nem zsidó" megkülönböztetés — alapján különüljön el; ez az elkülönülés — a homogénabb származású közigazgatásban dolgozó értelmiség kivételével — szinte minden csoportban megfigyelhető. Kétségtelen azonban az is, hogy — noha az ellenforradalmi viszonyok következtében gyakran rejtett vagy torzult formában — az értelmiség mindjobban megoszlott a néphez, a nagy dolgozó osztályokhoz való viszony alapján is. Az elmondottakat jól tükrözik az értelmiség származási adatai. A közigazgatásban dolgozó értelmiség származási összetétele annyiban tért el a tisztviselők széles táborától, hogy körükben még sokkal kisebb volt az „alsóbb" néposztályokbcu származottak számaránya. Zsidó többnyire — de ott is elvétve — csak a pedagógus karban volt található: a szűkebben vett közigazgatási értelmiségnek csupán 2,5 százaléka volt zsidó vallású; korszakunk vége felé még ez a kis rész is eltűnt. Az értelmiség többi csoportja társadalmi összetétel szempontjából erősen megoszlott. A budapesti mérnökök mintegy négyezres rétegében ez úgy jelentkezett, hogy 38 százalékuk földbirtokos és közszolgálatban dolgozó tisztviselőcsaládból, 30 százalékuk az iparban, a kereskedelemben dolgozó önálló és tisztviselőcsaládból származott; zsidó vallású egynegyedük volt. Az orvosok körében a származási megoszlás erőteljesebben az úri rétegek javára billent. Az ügyvédeknél a kettősség különösen élesen jelentkezett: földbirtokos és köztisztviselő-családból 28, kereskedő és kereskedelmi tisztviseiőcsaládból 26 százalékuk származott. Jellemző és figyelemre méltó, hogy az eddig említett értelmiségbe munkás vagy szegényparaszti elem szinte egyáltalán nem kerülhetett: a főváros mintegy 3 ezer orvosából 1930-ban 13 személy származott széles értelemben vett „segédszemély"-családokból; gyári munkás apától egyetlen egy személy. Hasonló volt a helyzet a mérnököknél és az ügyvédeknél is. Voltak viszont értelmiségi területek, mindenekelőtt a „szabad" és művészi pályákon, ahol ebből a szempontból valamivel kedvezőbbnek mutatkozott a helyzet, az értelmiség kasztszerű társadalmi elzártsága nem volt ilyen nagymértékű. Az újságírók között 6-7 százaléknyi proletárcsaládból származót találhattunk, de 29 Budapest története V. 449