Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

Az Egyesült Szakszer vezeti Ellenzék s az ellenzéki csoportok küzdelmei a szakszervezeti bürokrácia ellen A munkásság jellépése a munkáskamara terve ellen Újpesti kerület: Újpest és Rákospalota tartozott hozzá. Területén a fás-, bőrös-, textilesfrakciót, valamint több nagyüzem kommunistáit fogták össze. > A szervezeti felépítés az évtized elején kialakított formával szemben számos új vonást tartalmaz. A legszembetűnőbb, a legpozitívabb a közvetlen szakszervezeti kapcsolatok kiépítése, amely feltétele is volt annak, hogy a KMP a fővárosban és a környékén a szakszervezeti mozgalomban növelhesse a befolyását. Ugyanakkor a sorozatos lebukások miatt a KMP hagyományos kapcsolatai megszakadtak a nagyüzemekkel. A változás egészében pozitív volt, a problémák nem a szervezeti, hanem a politikai kérdések hibás kezelésében rejtőztek. Ilyen volt a már említett szektás irányvonalú ,,Vörös szakszervezeteket l" jelszó, amelyet az 1933 nyarán hozott párthatározat számolt fel. A Budapesti Pártbizottság határozata kimondta: ,,A reformista szakszervezeteket nem pótolni kell, hanem meghódítani . . . Nem szabadna a bürokraták befolyása alatt levő munkásokkal való egységfrontról lemondani, a szociáldemokrata munkásokat bürokrata uszályoknakv nevezni, feladni a harcot, hogy őket a bürokraták befolyása alól kiszabadíthassuk."

24 A főváros munkásmozgalmában az Egyesült Szakszervezeti Ellenzék szervezte megmozdulások a munkásság mozgalmi radikalizmusát, akcióképességét segítették elő és fejlesztették tovább. A párt szervezeti felépítése során láttuk, hogy mely szakszervezetekben épült ki tartósan a kommunista ellenzék. Az ellenzék a fővárosban a legnagyobb tömegeket az építőknél tudhatott maga mögött. Február 8-án a MÉMOSZ vezetősége szó szerint kizárta az ellenzéket: becsukták az épület kapuit, s az ellenzékieket nem engedték be. Mivel az esemény viharos tiltakozást váltott ki, a vezetőség a rendőrséget hívta segítségül. Végül mégis engedniük kellett, az építők kényszerítették a vezetőséget a helyiség megnyitására. Az ellenzék visszatérése a MÉMOSZ-ba rövid idő alatt igen jelentős balratolódást eredményezett az iparági szervezetekben. Szemben egyes szektás nézetekkel, amelyek tagadták a reformista felső vezetésű szakszervezetekben ennek a lehetőségét, az építőknél az ellenzékiek még 1934-ben, a visszatérés évében meghódították az egyes számú kőművescsoport vezetőségét. Jelentős befolyást szereztek a szobafestő és mázoló szakosztály vezetésében. A MÉMOSZ ellenzéki kérdései rendszeresen foglalkoztatták a Budapesti Pártbizottságot, helyzetüket minden ülésen tárgyalták. Ugyancsak rendszeresen foglalkoztak a bőrösökkel, ahol, miként a húszas években a cipészek vezetőségébe is, jelentős számban kerültek be a kommunisták. Áprilisban már röplapokat adtak ki Újpesten az ellenzéki bőrösök, textilesek és a vegyészek. 1934 nyarára visszamentek szakszervezetükbe az ellenzéki pékek és szabók is. Kivételt a nemesfémesek jelentettek, ahol a kommunisták végig bent maradtak a vezetőségben. A tömegbefolyásukban megerősödött ellenzéki csoportok határozott agitációjának tudható be, hogy a rendőrségi jelentés szerint 1934 őszén 30 szakszervezeti helyi csoport fogadott el határozatokat az egységfront megteremtéséről. Ekkor indult el a Szaktanács és az MSZDP vezetőségének ellentámadása az egységfront-törekvések ellen. A MEMOSZ összvezetősége 1934. szeptember 17-én visszautasította a festő szakosztály egységfront-javaslatát, s kilátásba helyezte a szakosztály felfüggesztését. Szeptember 20-án a Bőripari Szakszervezet az alapszervezetekben korábban hozott egységfront-határozatokat megsemmisítette. Szeptember 26-án a rendőrség elkobozta az „Ellenzéki Textilmunkás"-t. Szeptember 27-én a budapesti rendőr-főkapitányság államrendészeti osztálya a Bőripari Szakszervezettől a cipész szakosztály vezetőségének leváltását kérte. A szakszervezet vezetősége lemondásra szólította fel a szakosztály vezetőségét, s 15 — 20 ellenzékit felkért, hogy önként lépjenek ki. November végére lezárult az ellenzék kizárása a MÉMOSZ festő szakosztályából is. Levélben értesítették erről a főkapitányt, s egyben rendőri segítséget kértek, mert a kizártak részéről ellenállás mutatkozott. Ezek a szakszervezeteken belüli küzdelmek vezettek az — előzőekben tárgyalt — 1934 decemberi előkongresszushoz, amely az egységfront eszméjének térhódítását tényszerűen is igazolta. A munkásság összefogása Gömbös egyre nyíltabb szakszervezet-ellenes fellépései miatt elodázhatatlan feladat lett. Gömbös 1935 márciusi szegedi beszédében nyíltan bejelentette az MSZDP és a szakszervezetek betiltására és a munkáskamarák felállítására vonatkozó tervét. A vasas ellenzék „Budapest és környéke vasmunkásaihoz!" című röpiratában hírül adta, hogy a kispesti taggyűlésen Kabók Lajos kijelentette: „fasiszta veszély nincs, az érdekképviselet csak egy választási jelszó". A röpirat joggal hívta fel a figyelmet arra, hogy Kabók álláspontja pusztulással fenyegeti az egész vasasmozgalmat. Alig volt olyan Gömbös-beszéd, amelyben a szakszervezetekről ne lett volna szó. Rendszeresen ígérgette, hogy a szakszervezetek nem fognak politizálni, a sztrájkjogot eltörlik, a munkások és munkaadók egyazon kamara tagjai lesznek. A munkásságnak Gömbös fasiszta politikájával szembeni állásfoglalását tükrözték az 1935ben ismét nagy erővel fellobbanó fővárosi és környéki sztrájkok. A legtöbb sztrájk 1935-ben a textiliparban zajlott le. A textilesharcok sorát a Goldberger-gyár budafoki telepén 150 munkás leállása nyitotta rneg. Az eredményes sztrájkoknak nem volt előfeltétele a szakma erős szervezettsége, sőt annak megerősödése éppen a sztrájkharcok után következett be. A 60 ezernyi