Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)
BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945
textilmunkásból 1935 elején 4200 volt szakszervezeti tag. A sztrájkok után a szakszervezet létszáma 50 százalékkal nőtt. Március közepétől — megszakításokkal — május közepéig sztrájkoltak a fővárosi és környéki cipészek. Követelték a bérek 30 — 35 százalékos emelését, a munkaidő rendezését, a bizalmi rendszer elismerését. Az előző évekhez viszonyítva ezek már új típusú követelések voltak. Nem csupán életkörülményeik rendeződését akarták elérni, de vissza akarták szerezni a válság alatt elvesztett jogaikat is. Fellépésük nem volt eredménytelen, 10 — 25 százalékos béremelést értek el. Őket követték a szabóipariak. A két szakma sztrájkja mintegy 7000 ember leállását jelentette. A két sztrájk azonos jellegét a kisipari műhelyek adták meg. A leállást az esetleges sztrájktörőkkel szemben sztrájkőrséggel — mint a nagyüzemeknél — nem lehetett biztosítani. A szabó ifik 10—20-as csoportokban járták a várost, s agitáltak a munka abbahagyására. A rendőrség őrjáratokkal próbálta ezt megakadályozni, majd amikor ez nem vezetett eredményre, 20—25 polgári ruhás detektív vadászott a sztrájkolókra. 25 A nagyipari üzemek sorában a csepeli Weiss Manfréd Művek munkásai vették fel először a harcot a válság alatt elvesztett jogaik visszaszerzéséért. A szerszámüzemben, a Jupiter, a traktor- és idomszerosztályokban az esztergályosok és a gépmunkások sérelmeikről emlékiratot nyújtottak be a gyár igazgatóságához. Kérték a már korábban élvezett 198. Röpcédula a lódengyári sztrájk támogatására, munkabéreiket, az akkordárak és a bizton- 19M sági idő helyes megállapítását és a túlórapótlékot. Ezekből csak a túlórapótlékot vezették be újra. Júniusban a fővárosi munkásmozgalom másik gócában, Újpesten a már sok harcot vívott famunkások jelentkeztek. Az első csoportok június 7-én álltak le, mivel lejárt az 1934. évi sztrájk utáni megállapodás: 53 órás munkahét és bérminimum. A munkaadó-k megtagadták a megállapodás meghosszabbítását, ezért a munkások elhatározták az általános sztrájkot és a 48 órás munkaidő kivívását. A KMP Budapesti Pártbizottsága „Újpesti Famunkás Ellenzék" aláírással röpiratot adott ki, és szervezte a megmozdulást. A sztrájk lassan terjedt, június 17-én sztrájkoltak a legtöbben: 1935. június 11-én dolgozott 1394 fő, sztrájkba lépett 333 fő 12- én dolgozott 1262 fő, sztrájkba lépett 400 fő 13- án dolgozott 1161 fő, sztrájkba lépett 516 fő 14- én dolgozott 1179 fő, sztrájkba lépett 543 fő 15- én dolgozott 729 fő, sztrájkba lépett 981 fő 17- én dolgozott 421 fő, sztrájkba lépett 1252 fő 18- án dolgozott 514 fő, sztrájkba lépett 1188 fő 19- én dolgozott 529 fő, sztrájkba lépett 1187 fő 21- én dolgozott 578 fő, sztrájkba lépett 1131 fő 22- én dolgozott 594 fő, sztrájkba lépett lí 33 fő Gyakorlatilag leálltak a számottevő üzemek, és csak a családi műhelyekben folyt tovább a termelés. A sztrájk végül is elbukott, de a kormány néhány héttel később mégis bevezette a nyolcórás munkaidőt/Ezzel 1935-ben értük el e téren azt a nyugat-európai fővárosi színvonalat, amelyet azok már több mint 50 éve magukénak tudtak. A csepeli WM-ben folyó bérmozgalmakkal egyidőben az egész Csepelt forrongásba hozó meg Sztrájk a csemozdulások kezdődtek a Posztógyárban. A mozgalom már májusban elkezdődött. Kiváltó okai pe ^ r ^ zl °'
