Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

A POLGÁRI ÉS A SZOCIALISTA FORRADALOM BUDAPESTEN 1918—1919

5. A KÖZIGAZGATÁS, A VÁROSPOLITIKA VÁLTOZÁSAI A Munkástanács javaslatai a főváros vezetésének ál szervezésére Hivatalnoktanács A forradalom győzelemre jutása a városi közigazgatásban azonnali változásokban, de az eltérő helyi körülmények következtében a főváros és környéke közötti várospolitikai különbségekben is jelentkezett. Míg az egyes peremvárosokban, így Csepelen és Kispesten „menetből" meghódították a helyi vezetést, magában a fővárosban a régi közigazgatás átmentése, helyén maradása következett be. Ez a folyamat csak részben jelentette a reális erőviszonyok tükröződését, mert — mint erről már szó volt — a forradalom eseményeinek menete a Városháza régi vezetésével szemben kormányzati—taktikai kérdéssé vált. A gyökeres személyi és politikai változás a főváros vezetésében már nem felelt volna meg a Nemzeti Tanácsban képviselt polgári pártok érdekeinek. A Szociáldemokrata Párt állásfoglalása a fővárosi vezetéssel szemben a munkástömegek követeléseihez állt közel, de végül is kormányzati—politikai megfontolásokból kompromisszumos megoldást fogadtak el. A fővárosi és környéki munkástömegek álláspontját a Munkástanácsban lezajlott vitából, az ott kifejtett álláspontokból ismerhetjük meg. A Budapesti Központi Munkástanács november 2-i ülésén két javaslat került szóba a főváros vezetéséről: az egyik háromtagú bizottságot kívánt a város élére; a másik valamivel enyhébb, de szintén radikális terv volt: két személyből álló ellenőrző bizottságot kívánt a polgármesteri hivatal fölé rendelni. Végül is ez a javaslat győzött, már ami a Munkástanács határozathozatalát illeti. A Munkástanács döntésének érvényesítését a kormány szociáldemokrata minisztereitől várta. Károlyi Mihály már a Munkástanács ülését megelőzően fogadta a Városi Alkalmazottak Országos Szövetsége nevében fellépő, a fővárosi alkalmazottak soraiból választott küldöttséget, amely a községi alkalmazottak nagygyűlésétől nyerte megbízatását. Ez a gyűlés ,,a legmélyebb bizalmatlanságát" fejezte ki a főváros kormányzatával szemben. Határozati javaslatot fogadott el, mely szerint az alkalmazottak követelik a közgyűlés és a bizottságok működésének felfüggesztését s a Tanács ellenőrzésére kormánybiztos kiküldését. Czóbel Ernő, a küldöttség vezetője szóban ezt még azzal is kiegészítette, hogy nem bíznak a virilista közgyűlésben és annak vezetőiben. Károlyi Mihály a küldöttségnek ígéretet tett a kérdés azonnali rendezésére, s megindultak a tárgyalások a kormány, a Városi Alkalmazottak Országos Szövetsége és a főváros vezetősége között. A gyors döntés nem született meg. November 4-én a kijátszásuktól félő tisztviselők ismét nagygyűlést hívtak össze a Városházára, ahol a polgármester és a tanácsnoki kar azonnali, radikális eltávolítása is felvetődött. A nehezen lecsillapított tömeg a valóságban nem nyugodott meg. A Városházán ezekben a napokban szinte minden munka szünetelt, de a követelt forradalmi szellemű megoldások egyike sem született meg. November 8-án megalakult a Pővárosi Közalkalmazottak Tanácsa, amely a Nemzeti Tanács mindegyik pártját felkérte, hogy a „főváros kormányzatának kérdését az új idők szellemének megfelelően vigyék dűlőre".

31 Az eddigre végleg megbénult fővárosi közigazgatás kérdését november 9-én tűzte ismét napirendjére a Minisztertanács. Döntése gyakorlatilag hosszú időre elnapolta a fővárosi vezetés átszervezésének problémáját. Jelentős előrelépés volt viszont a virilista közgyűlésnek és szakbizottságainak megszüntetése. A polgármestert és a Tanácsot megerősítette pozíciójában, és tanácstagjainak sorát a Nemzeti Tanács, a Munkástanács és a Fővárosi Közalkalmazottak Tanácsának egy-egy küldöttével kiegészítette. A Városháza vezetése gyakorlatilag sértetlenül került ki a forradalom győzelmét követő több mint egyhetes politikai csatározásokból. A város lakossága előtt pozíciói látszatra sértetlenek maradtak, de két kérdésben a Munkástanács és a Városi Alkalmazottak Országos Szövetsége győzött, s ez biztos talaj volt a további változtatásokhoz. Az egyik változás: a három új tag bekerülése a Tanácsba, amelyet a Szociáldemokrata Párt a munkástömegek előtt saját győzelmeként hirdetett meg; s a másik, a kifelé nem jelentkező eredmény, de amelyen a valóságban sok minden múlott, az a megegyezés volt, amelyet a főváros vezetése és a Fővárosi Közalkalmazottak Tanácsa kötött meg. Ez utóbbinak legjelentősebb része az, hogy a Tanács hivatalaiban és üzemeiben elismerték a bizalmi rendszert, s kötelezték magukat, hogy az alkalmazottakat érintő minden ügyben a Városi Alkalmazottak Országos Szövetségével, illetve a Fővárosi Közalkalmazottak Tanácsával egyetértésben járnak el. Sajnos, a kormány által hosszú tanácskozások, politikai huzavona után létrehozott kompromisszum már eleve bukásra volt ítélve. A bénultság állapotához közel álló fővárosi vezetés december 3-ig — a forradalom győzelme utáni első tanácsülésig — a Nemzeti Tanácstól, illetve a kormánytól szabadkezet kapott a főváros ügyeinek vezetésében. Ezt — mivel a közgyűlést október 16-a után már nem hívták össze — a feladatot a hivatalnoktanács látta el, amely magában foglalta a polgármestert, az alpolgármestert és a 16 tanácsi ügyosztályt vezető tanácsnokokat. A hivatalnoktanács politikai irányítását december 3-ig gyakorlatilag a Nemzeti Tanácstól kapott korábbi megbízatása alapján dr. Harrer Ferenc alpolgármester látta el. A fordulat tehát ezen az első, december 3-i tanácsülésen következett be, amikor azon első ízben vettek részt a