Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

szavazott rá. Ez ugyan jól hangzott, de nem vette figyelembe a környékbeli munkásságot, a választójoggal nem rendelkezőket és az éppen Budapesten tartózkodókat, így nehéz elfogadni a megállapítást tényleges értékelésként. Az emigráns szociáldemokraták szerint az itthoniak még mindig az általános választójognál tartanak, holott már más kell a munkásságnak. A válság idején főleg indokolt volt ez a megállapítás, és az is, hogy a várospolitikában sem vitt az MSZDP olyan irányvonalat, mely megkülönböztette volna minden más párttól — és ennek hiányában a munkásság egy része sem látta világosan a várospolitika szerepét.

3 Az MSZDP egyebet nem tudott válaszolni, mint hogy a jobboldalra hárította a felelősséget a fővárosi törvény rendelkezései, az ajánlóívek körüli manipulációk, kapkodó és utolsó órában történt postázások, a választási csalások miatt. A főtisztviselők körében az újraválasztás során lényeges változás nem történt, csupán két tanácsnok, Liber Endre és Borvendég Ferenc lettek alpolgármesterek, elődjeik nyugdíjazása következtében. Sipőcz, akit harmadszor választottak meg polgármesternek, székfoglaló beszédében a polgárság megmentését tekintette céljának. A kapitalizmus túlzásai, a kartellek ellen emelt szót és hangoztatta, hogy azáltal lehet a szociális forradalmat megelőzni. Szavazzatok szociáldemokratára' 165. Szociáldemokrata választási plakát a 30-as évek elejéről A fővárosi közigazgatás kénytelen volt a szociális kérdésekkel egyre többet foglalkozni. Már az előző évben elhatározta a közgyűlés függő kölcsön felvételét a közmunkák folytatására, elsősorban a beruházási program folytatására. A 6,8 millió dollár és a negyedmillió font sterling kölcsön biztosította a munkák folytatását, viszont az addig biztosan működő fővárosi költségvetés egyre labilisai)bá vált. Egyrészt a kényszerű helyzet kapcsán megnőttek a közjótékonysági és szociálpolitikai osztály terhei, másrészt megcsappantak a bevételek, melyek eddig elég biztosan szolgálták a főváros gazdálkodását. Az MSZDP indítványt tett az új közgyűlésen a munkanélküliség enyhítésére, azonban a jobboldal nem zavartatta magát a társadalmi bajok miatt és a közgyűlési napirendeket nem hagyta felborítani. Az összehívott rendkívüli közgyűlésen Kertész Miklós kijelentette: „Nem leszünk néma áldozatai ennek a gazdasági rendszernek !" A társadalmi problémák fokozták az MSZDP tevékenységét is. Azonban az elégedetlenség, a sorra kirobbanó megmozdulások, tüntetések mutatták, hogy az ínségakciók, a szociális juttatások nem tudják megoldani a súlyos társadalmi problémákat. A tél folyamán a fővárosban többször, azonkívül Kispesten, Újpesten és Pesterzsébeten volt munkanélküli-tüntetés. Pedig a főváros felkészült a közjótékonysági tevékenység lebonyolítására. Központosította az ínségakciókkal foglalkozó városi és társadalmi szervezeteket. A kerületi elöljáróságok szegényügyi nyilvántartást állítottak össze, melynek munkáiban részt vettek az iskolai nővérek, a Vöröskereszt és az egyházak karitatív szervezetei. A nyilvántartás feladata volt a támogatásra szorulók összeírása ós nem utolsósorban a többszöri és több helyen történő segélyezés megakadályozása. A főváros 1930 végén 200 ezer P pénzsegélyt osztott szét a rászorultaknak, azonkívül a Horthyné-akcióban 800 q lisztet, 80 q zsírt és 400 vagon fát. Ebben az időben a főváros 18 ezer iskolás gyermek, 10 500 felnőtt ingyenes étkeztetését és 464 felnőtt térítéses ebédeltetését végezte a városban, 64 helyen. 5000 személy részesült a tejakcióban, melyet orvosi utalvány alapján vehettek igénybe, azonkívül a Máltai lovagrend adományából hetenként 15 q kenyeret osztottak ki. A gyermekek közül 6500-an részesültek ruházati és 1804-en cipőtalpalási segélyben. A tavasz folyamán a város 50 q burgonyát osztott szét a rászorultak között, júniusban pedig a kormány 6 P-s áron ínség-gabonát juttatott, a vételár megelőlegezésével. Az étkezési akcióban részt vevők számát azonban már májusban csökkenteni kellett, mert a rendelkezésre álló pénz elfogyott. A számok magukban — mellyel a főváros támogatta a nyomorgókat — jelentősek, de ha azt vesszük figyelembe, hogy legalább negyedmillió emberről volt szó, egy rászorultra ebből is igen csekély összeg jutott. Hasonló volt a helyzet a környékbeli településeken is, annyi különbséggel, hogy ezek szegényebbek voltak és így még csekélyebb volt az, amit a rászorulóknak nyújtani tudtak. Budafokon például 2000 munkanélkülit írtak össze. A legnagyobb összeg, amit a város a szegényügyre fordított, 110 ezer pengő volt, 1933-ban az összes kiadás 14 százaléka, melyből egy lakosra 6 pengő jutott. A főváros intézkedései a válság hatása ellen A környék intézkedései