Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

A POLGÁRI ÉS A SZOCIALISTA FORRADALOM BUDAPESTEN 1918—1919

miniszterelnöke is felvetődött. A város ügyeinek tényleges intézése Bódy polgármester kezében maradt, akinek személye a Nemzeti Tanács előtt a gyors kibontakozást tekintve nem volt garancia. Ezért a város ügyeinek intézésével dr. Harrer Ferencet — az egyik alpolgármestert bízták meg, aki Bárczy baráti köréhez tartozott, s mint népjóléti miniszter a tervezett Hadik-kormányban is szóba jött. Harrer — aki a forradalmi események gyors kibontakozását jól mérte fel, már előzetesen is — a miniszteri megbízást nem vállalta. Harrer Ferenc Károlyi Mihály és a Nemzeti Tanács bizalmát bírta, sőt Harrert a Nemzeti Tanács tagjai sorába is felvették. Érthető: október 31-én őt bízták meg, hogy a „főváros ügyeinek vezetését, a közvagyon és közbiztonság megvédését legjobb belátása és lelkiismerete szerint intézze".

24 Harrer a megbízatás alapján a Városházára ment, ahol — mint emlékezéseiben írja — „együtt találtam a Fővárosi Tanács tagjait, akik meglehetősen tanácstalanul, türelmetlenül vártak".

25 Bódy és a tanács tagjai biztosították Harrert, hogy készek a Nemzeti Tanácsot támogatni. Ennek alapján Szende Pál vezetésével a Nemzeti Tanács küldöttsége kereste fel a Városházát, s csatlakozásra kérte fel a Fővárosi Tanácsot. Ebben a gesztusban már kifejezetten érződik a Nemzeti Tanács igyekezete: a mindenáron konszolidációra való törekvés a tömegek esetleges forradalmi fellépésének megelőzéséi-e. Október 31-e délutánján a Nemzeti Tanács küldöttsége keblére ölelte azt a városvezetést, amely ellen aznap reggel kiadott felhívásában - ha burkoltan is — de fellépett. Ez a politikai akció kiváltotta a fővárosi tisztviselői kar haladó elemeinek tiltakozását, akik már az ünnepélyes aktus során kifejezésüket adták kétségüknek a Nemzeti Tanácshoz való csatlakozás őszinteségét illetően.

26 A Tanács szőröstül-bőröstül való elfogadása nyitányát jelentette az új városvezetés körül kialakuló csatározásoknak, amelyek ilyen kezdettel csakis felemás megoldáshoz vezethettek. A Nemzeti Tanács számára az kétségtelen politikai előny volt, hogy a hivatalos városvezetés még aznap plakátokon szólt a főváros népéhez. Ez a felhívás — amelyet a későbbi ellenforradalmár Bugát h János tanácsnok fogalmazott — a forradalom fő erőit, a munkásokat és katonákat már nem vonzotta, de megnyugtatóan hatott az utcától megrettent polgárságra, kispolgárságra — ez is a Nemzeti Tanács által óhajtott gyors konszolidálódás irányába mutatott: „Budapest polgárai. A székesfőváros tanácsa az idők hívó szavára lelkesedéssel csatlakozott a közszabadság kivívására és a hamisítatlan népuralom megvalósítására alakult Magyar Nemzeti Tanácshoz. Ünnepélyesen kijelentjük és fogadjuk, hogy hazafias lelkesedéssel és szívünknek minden érzésével szegődtünk azoknak a magasztos eszméknek szolgálatába, amelyeket — a Magyar Nemzeti Tanács pillanatok alatt, véront ás nélkül megvalósított. Minden intézkedésünket a Nemzeti Tanáccsal egyetértőleg fogjuk megtenni és fő gondunk lesz a személy- és vagyonbiztonság megvédése, a polgárság elemi szükségleteinek és a közigazgatás zavartalan menetének biztosítása..." A főváros vonzási körében élő peremvárosok városi-községi vezetéseiben a forradalom már az első napon, majd azt követően lényegesen radikálisabb eszközökhöz folyamodott, s az elért változások is nagyobb jelentőségűek lettek az adott helységekben, mint magában a fővárosban. 6. Az őszirózsás forradalom plakátjaiból