Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

EPILÓGUS A FELSZABADÍTOTT FŐVÁROS ÉLNIAKARÁSÁRÓL

A főváros munkásosztá ­lyémak szerepe az új szocia­lista világvá­ros megt erem­lé seben a fasisztáknak az üzemből való eltávolítására is. A munkaadók tartoztak az üzemi bizottságok­nak pontos jelentést adni a vállalat helyzetéről, üzletmenetéről, a munkapiac változó alakulá­sáról. Szabad betekintésük volt az üzemi bizottságoknak az üzleti könyvekbe, megvizsgáltat­hatták szakértőkkel. Részvénytársulásoknál az igazgatósági és taggyűléseken az üzemi bizott­ság kijelölt tagját teljes tanácskozási jog illette. A munkásellenőrzés rendeletben való rögzítése és ezen keresztül a budapesti munkásság be­kapcsolódása a tényleges vezetésbe, a felszabadulást követő időszak első olyan vívmánya volt, amely messze túlnőtt a polgári demokratikus kereteken és jelentős szerepet töltött be a szocia­lista forradalommá való átalakulásában. A szovjet hadsereg csapatai hősies harcok során felszabadították Budapestet, s megteremtet­ték annak lehetőségét, hogy új élet induljon a romokon. Az új élet megindításának alapjait a kommunista párt irányításával a budapesti munkásság rakta le: hősi munkájával a barbár fasiszta pusztítás romjait hetek alatt eltüntette - s azonnal hozzákezdett a főváros újjáépí­téséhez. S hogy a felszabadulás pillanatában szinte halott főváros vérkeringése rövid idő alatt megindult: a romok, a háború szörnyű romjai, eltűntek az utcákról, a főváros népe az óvó­helyekről felköltözhetett lakásaiba, s hogy nem fenyegetett járványveszély, éhínség, megin­dulhatott az oktatás az iskolákban, működhettek a színházak, a mozik, a hangversenytermek, helyreállt a közlekedés, termelhettek az üzemek — mindez Budapest munkásságának törté­nelmi érdeme. A Szovjetunió segítségével Budapest munkássága megkezdte a felszabadult ország fővárosának újjáépítését, s tudta azt, hogy ez hatalmi kérdés, hogy nem a tőkéseknek, hanem a népnek építi az országot, s hogy ez a munka, az életért való harc, az első lépés a szo­cialista forradalom felé vezető úton. 311. Téglaadogatók. Romeltakarítás — újjáépítés

Next

/
Thumbnails
Contents