Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

ban írták — ,,itt suttog mindenütt, villamoson, vonaton, kávéházban, utcán, és mind arról szól, hogy nem kell félni a bolsevistáktól, nem is olyan rémes a megszállás". A főváros lakosságának túlnyomó többsége a helyén maradt, alig öt százaléka települt ki a városból. Nem volt eredményes a kényszerkitelepítés sem. A magyar fővezérség a németek kívánságára november 10-én rendeletet adott ki ,,a harcvonal közelében fekvő, így a hadműveleteket gátló és amellett a harcok által veszélyeztetett községek lakosságának teljes áttelepítésére", így került sor november végén Soroksár, Dunaharaszti és Pestszentimre lakosságának a kitelepítésére, részben Pesterzsébetre, részben a Dunántúlra. A lakosság próbált tiltakozni, s úgy magyarázta a rendeletet, hogy ,,a kitelepítés a lakosság egyéni elhatározására van bízva". Az alispán jelentette: „a lakosság hangulata olyan, hogy ellenállástól lehet tartani a kényszerű kiürítés foganatosításánál". Csepel kiürítését kétszer is megkísérelték. A hadműveleti területek kormánybiztosa karhatalommal fenyegetőzött, ha november 25-ig nem távoznak el a kiürítési területről, de a helybeli nyilas párt vezető maga is kénytelen volt beismerni, hogy ,,a kiürítést igen hátrányosan befolyásolja és a szövetsé- 272. Az 1944. november 4-én felrobbantott ges német haderő ellen kedvezőtlen hangula- Margit-híd tot teremtett az, hogy . . . még a kiürítés megkezdése előtt a német katonaság rabolt". Ilyen rablásokról a rákosligeti csendőrőrstől is érkezett jelentés a belügyminisztériumhoz. Ezekben a napokban fordult felhívással a Kommunista Párt Csepel népéhez: ,,A Vörös Had- Csepel eröszasereg átlépte a Kis-Dunát, elfoglalta a Csepel-sziget déli részét. Hitler rabló és gyilkos hordái a kos kiürítésélegszégyenteljesebb szerepre ítéltek benneteket. Arra kényszerítenek, hogy a már ágyútűzben V

£ju*

ieg ~ álló üzemekben tovább kovácsoljátok a fegyvereket felszabadítóitok ellen. Arra kényszerítenek, hogy segítsetek a gyárak, üzemek leszerelésében és elvitelében Németországba. Utána pedig elűznek lakóhelyeitekről, éppúgy, mint a többi városok és falvak lakóit, hogy szabad prédának vessék oda kis vagyonkátokat a fosztogató német hordáknak . . . Erőszakra erőszakkal ! Az erőszakos kiürítésnek erőszakkal álljatok ellen !" A csepeliek eleget tettek a felhívásnak. Csepel kiürítését december 4-én rendelték el ismét. A lakosságnak a község déli részéből gyalogosan kellett volna Komárom felé elindulnia. Leszaggatták a hirdetéseket, és a községháza előtt több ezres tömeg tüntetett a rendelet, a németek és a nyilasok ellen. A honvédség és a rendőrség támogatásával a nyilas karhatalmat is elzavarták. A nyilasok által elfogott nyolc tüntető munkást a csepeli ifjúmunkások, megtámadva a nyilasházat, kiszabadították. A tüntetés másnap is tartott, ekkor már a reakciós főjegyző és segédjegyző is a tüntetők mellé állt, s végül december 6-án arra a hírre, hogy a Királyerdőn a honvédek fegyvert osztogatnak a munkásoknak, a nyilasok visszavonták a kiürítési parancsot. A csepeliek fellépésének az eredménye, hogy a németek és a nyilasok ezek után meg sem kísérelték Budapest többi elővárosának általános kitelepítését. A nyilas kormány első nyilatkozata a zsidókérdésről október 18-án hangzott el. Vájna Gábor A zsidók^ belügyminiszter a rádióban bejelentette: ,,A zsidókérdést meg fogjuk oldani. Ez a megoldás — ^^.°^j^'

e

" mégha könyörtelen lesz is — olyan lesz, mint azt a zsidóság eddigi és jelenlegi magatartása által megérdemli." Azt is közölte, hogy nem ismer római katolikus, evangélikus vagy izraelita hitfelekezethez tartozó zsidót, hanem csak zsidó fajtájút, nem ismer el semmiféle menlevelet vagy idegen útlevelet, amelyet magyar állampolgárságú zsidó bárhonnan vagy bárkitől kapott. A másnap közzétett „Országépítés első terve" az igazságügy-miniszter feladatává tette a zsidókérdés rendezését, és leszögezte, hogy ,,a zsidók Magyarországon maradnak, munkaszolgálatot teljesítenek a Nemzet számára". Leszögezte azt is, hogy a zsidókkal való bánásmód személyes magatartásuktól és az ellenséges légitámadásoktól függ majd, és hogy a zsidókat a háború befejezése után fogják kitelepíteni Magyarországról (valójában Budapestről, mert a munkaszolgá38 Budapest története V. 593