Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

A munkaszolgálatos egységek átadása Eich maminak Munkaszolgái latra behívott föváirosi zsidók Az óbudai téglagyárakban összegyűjtött zsidók sorsa latos századokon és a bujkálókon kívül ekkor már csak itt voltak zsidók), valamint, hogy zsidó és zsidó között különbség nem tehető, s hogy a zsidó tulajdon a nemzet tulajdona. A németek ezekkel a zavaros nyilatkozatokkal és tervekkel nemigen törődtek. Október 17-én ismét Budapestre érkezett Eichmann a zsidók deportálása céljából, és október 20-án a budapesti német követség adott át egy feljegyzést a Szálasi-kormánynak a zsidókérdés megoldásáról. Ez a feljegyzés leszögezte, hogy Horthy (és a Lakatos-kormány) a budapesti zsidóság Németországba munkaszolgálatra való elszállításának megakadályozásával nem tartotta be a március 19-i megállapodást, vagy miként írták: ,,a zsidókérdés végleges megoldására vonatkozó intézkedésektől eltekintettek, a magyar zsidóság Budapesten maradt, ahol mindig szabadabban mozoghatott, s a hivatalos német és magyar körök szerint folyton növekvő veszélyt jelentettek a közös harci front és a hátország számára". A németek közölték, hogy továbbra is hajlandók a már korábban meghatározott számú külföldi állampolgárságú vagy védlevéllel (védőútlevéllel), illetve a svájci követség által Palesztinába való bevándorlási certifieat-tal rendelkező zsidók kiutazásának a kérdéseiről tárgyalni, továbbra is hangsúlyozva, hogy ennek előfeltétele ,,a budapesti zsidók evakuálása". Ahhoz viszont ragaszkodtak, hogy az olyan külföldi állampolgárságú zsidé)k, akik vagy ellenséges államok alattvalói, vagy védlevelük ellenére nem tekinthetők szabályos külföldi állampolgároknak, a magyarországi zsidókkal egyformán kezelendők, tehát ,,a magyar kormány által tervezett mődon koncentrálandók és Magyarországon belül a munkafolyamatba bevonhaté>k". Amikor azonban ezt leírták, Eichmann már 50 ezer magyarországi zsidó Németországba való szállításáról tárgyalt a Szálasi-kormánnyal, amely október 26-án hozzájárult ahhoz, hogy a „meglévő zsidó munkaszolgálatos századokból 24 ezer zsidót átad a birodalomban végzendő munkákra", vagy mint a nyilas honvédelmi miniszter írta: „hadifontosságú építési munkálatokhoz kisegítő legénységet bocsátok kölcsönképpen a német hatóságok rendelkezésére". Honvédelmi munkaszolgálatban ekkor mintegy 150 ezer magyarországi zsidó volt. Az átadásra kerülő munkaszolgálatos századokat — Budapestről és az ország különböző részeiről — október 27. és november 3. között indították útnak gyalogszerrel, és ezek november 2. és 11. között érkeztek Mosonmagyaróvárra, majd Hegyeshalomra. Az átadott 70 munkaszolgálatos század közül 34 budapesti volt; ezek addig a csepeli Weiss Manfréd Művekben (6 század), a Drehergyárban (3 század), a Kőbányai Polgári Sörfőzőben (2 század), a pestlőrinci Ipartelepeken, az újpesti Egyesült Izzóban, a Magyar Pamutipari Vállalatnál, a Hazai Fésüsfonóban, a Gázműveknél, a Sziklaközpontnál, a csepeli Szabadkikötőben, Budakalászon (4 század) és különböző fővárosi üzemekben dolgoztak. Igen sokan voltak budapestiek (köztük Radnóti Miklós, a költő) abban a kilenc században is, amelyet a jugoszláviai Borból hajtottak ekkor a Veszprém megyei Szentkirályszabadjára, majd onnan tovább a határra s Németországba. A munkaszolgálatos századok „kölcsönadása" előtt néhány nappal a Szálasi-kormány „a zsidókérdés végleges megoldása felé" is tett „erélyes" lépést: a honvédelmi miniszter elrendelte, hogy a budapesti zsidó férfiak 16 évtől 60 évig, a nők pedig 16 évtől 40 évig munkaszolgálatra kötelesek bevonulni. Ez a rendelet október 21-én jelent meg, de már az előző nap megindult (mint Veesenmayer nevezte) a „zsidóakció", azaz a mindkét nembeli munkaképes zsidók kiválogatása, akik „honvédelmi munkaszolgálatba vagy a Todt-szervezethez kerülnek erődítési munkákhoz". Ez a zsidóakció tehát látszólag nem a budapesti zsidóság deportálását (németországi munkába állítását) célozta, hanem a magyarországi zsidó munkaszolgálat kiterjesztését — és elsősorban azt, hogy a budapesti munkaképes zsidóságot a Vörös Hadsereg által fenyegetett főváros megerősítésére, sáncásási munkákra használják fel. A zsidóakció során „munkaszolgálatra igénybe vett" mintegy 50 ezer zsidót a Kerepesi úti új ügetőpályán és a KI SOK sporttelepen (a régi ügetőpályán) gyülekeztették. A menetképtelenek, a legalább 75 százalékos hadirokkantak, a külföldi menlevéllel rendelkezők, a két évesnél fiatalabb gyerekű és a szemmel láthatóan állapotos nők kivételével útnak indították őket a ferihegyi repülőtéren és az újpesti sporttelepen levő elosztó helyekre, s innen — a lapátos hadsereget — a főváros (elsősorban Pest) körüli védővonal építésére, azokban a napokban, amikor a Vörös Hadsereg arcvonala már közvetlenül a főváros közelében volt. Az arcvonal megszilárdulása (november 4-e) után ezeknek a munkaszolgálatos századoknak egy részét tovább foglalkoztatták Budapest környékén, más részüket — többségüket - azonban nyugat felé irányították. Ezeket előbb az óbudai téglagyárakban gyűjtötték össze, majd innen indították el — naponta 2000-es csoportokban — november 6-tól kezdve főképp gyalogmenetben a Piliscsaba—Dorog — Süttő —Szőny—Gönyű — Dunaszeg—Mosonmagyaróvár ptvonalon Hegyeshalom felé. Veesenmayer november 13-án már nyugodtan jelenthette a birodalmi külügyminisztériumnak, hogy a „budapesti zsidók deportálása a technikai nehézségek ellenére tervszerűen folyik". Eichmann közlése szerint addig a napig 27 ezer mindkét nembeli „menetes munkaképes zsidó" indult el Németország felé, és még további 40 ezerre számítottak, akiket napi 2 — 4000-es csoportokban indítottak útnak. Ragaszkodtak ahhoz, hogy „Szálasi erélyesen