Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

SS magyarországi főcsoport vezető jenek, Winkelmann-nak a „magyar zsidók bárminő deportálását a birodalomba". Nemcsak a deportálás veszélyétől szabadultak meg ekkor a budapesti zsidók, hanem elmaradt a vidékre való kitelepítés is. Hetekig kerestek, de — mint Veesenmayer jelentette — nem sikerült megfelelő táborokat vagy más elhelyezési lehetőségeket találni az országban. Nyilvánvalóan nem is akartak. A zsidórendeletek azonban továbbra is érvényben maradtak, és e rendeletek azonnali visszavonásáról vagy felülbírálás végett a parlament elé terjesztéséről a képviselőházban elhangzott felszólítás is hatástalan maradt. Csupán annyi történt, hogy az izraelita vallású tanulók szeptember elején beiratkozhattak a Magyarországi Zsidók Szövetségéhez tartozó iskolákba (rabbiképző, 3 gimnázium, 1 — 1 ipari középiskola, polgári fiú- és leányiskola, zeneiskola, kereskedelmi szaktanfolyam és 11 elemi iskola); a belügyminiszter pedig engedélyezte a szeptemberi fő ünnepeken: az újév és az engesztelő (hosszú) nap előestéjén (szeptember 17., 26.) délután 5 —7-ig, az újév első két napján (szeptember 18 — 19.), a hosszú napon (szeptember 27.) és a sátoros ünnepek első és utolsó két-két napján (október 2 — 3., 9 — 10.) reggel 9-től este 10-ig az istentiszteleten való részvétel céljából a zsidók szabad közlekedését. A németek továbbra is tárgyaltak a zsidók kitelepítéséről a magyar kormánnyal, de ezek a tárgyalások, mint Veesenmayer október 10-én jelentette, a németek szempontjából nem kielégítően végződtek. A magyarok ugyan többször kijelentették, hogy a „lényegében már csak Budapest területén fellelhető zsidókat biztonsági okokból a nyugat-magyarországi térségbe deportálják és ott munkaszolgálatra fogják". Ennek ellenére csupán 5000 munkaszolgálatost hívtak be katonai munkaszolgálatra. 265. A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetségének nagygyűlése 1944 júliusában. A szónok Imrédy Béla 2. AZ ELLENÁLLÁST MOZGALOM KIFEJLŐDÉSE A NÉMET MEGSZÁLLÁS UTÁN A német megszállás után a megfélemlített városban, az országban, az első ellenállásra felhívást az illegális Békepárt Budapesten működő Központi Bizottsága adta ki: ,,A német megszállta hazánkat ! Keveslik eddigi áldozatainkat, teljes pusztulásunkat akarják. Roskadozó uralmukat, vesztett háborújukat a mi pusztulásunk árán akarják meghosszabbítani. A német megszállás jelenti az ország kifosztását, százezrek halálát, városaink tönkrebombázását, az ország hadszintérré válását, hazánk és népünk pusztulását . . . Történelmünk legválságosabb napjait éljük. A közös magyar sorsban egymásra kell találnunk. Testvérként fogjunk össze a megszállók ellen. Csak az egységes nemzet szabadságharca mentheti meg a hazát."

4 Egységes nemzet azonban nem volt, mint ahogy a széles körű szabadságharcra sem volt éppen ezért lehetőség. Az ellenállás első napjaiban, de utána még hónapokig, inkább passzív, mint aktív ellenállás volt, Bajcsy-Zsilinszky Endre bátor kiállásán kívül. A passzív ellenállás lehetséges aktivizálása az illegalitásba került antifasiszta szervezetek és erők összefogását igényelte. A Békepárt a megszállás után hamarosan megtalálta a kapcsolatot a feloszlatott Szociáldemokrata Párt balszárnyával (amely igyekezett a városban illegális pártszervezeteket létrehozni), és megkísérelte a legalitásban élő (és a legalitását féltő) Szaktanács (a szakszervezetek legfelsőbb demokrata szerve) vezetőit is bevonni az antifasiszta egységfrontba. Ez nem sikerült; sikerült azonban a 1 art balsz Szociáldemokrata Párt balszárnyának képviselőin kívül megnyerni a nemzeti egységfront, vagy miként már március vége óta nevezték, a Magyar Front eszméjének a náci Németországgal szembenálló, a megszállás után szintén illegalitásba került polgári politikai szervezetek képviA Békepárt és a Szociál'crata balszár-