Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

tőkés részvénytársasági tulajdonban álló bankokat. A fokozott felügyelet lényegében arra irányult, hogy biztosítsa a jegybankon és más állami szerveken keresztül a központi pénzügyi politika érvényre jutását. A bankszervezetnek új feladatok megoldását is vállalnia kellett. A tőkeközvetítés elvesztette jelentőségét. Uj feladatként az állami és közérdekű hitelellátás jutott előtérbe. A pénzintézetek nélkülözhetetlen feladatot láttak el a közületi kölcsönök és hitelek nyújtása terén. A hitelek évi keretei milliárdos nagyságrendű színvonalra emelkedtek. Az átszervezett bankhálózat 40 milliós hitelkeretet nyitott a „keresztény kereskedelem" tőkeellátására. 1943 végéig 1700 ügyfél jutott forgótőkéhez üzletének megindításánál. A hadsereg felszerelésének legyártásában is a bankok készséggel segítettek a vállalatoknak.

27 A megnövekedett ipari termelés hiteligényeinek kielégítése is a bankszervezetre hárult. A volumenében 1942-re kb. 30 40%-kal megnőtt ipari termelés pénzszükséglete az általános drágulás és nyersanyaghiány miatt, továbbá a beruházási igények és költségek aránytalan emelkedésével többszörösét tette ki az 1930-as évek ez irányú hiteligényeinek. A pénzintézetek csak hadigazdálkodási szempontból fontos termelési célzatai hiteleket nyújthattak. A tojáskereskedelem hitelellátását a közellátási miniszter ahhoz a feltételhez kötötte, hogy kötelezettséget kellett vállalni a főváros és az ország téli szükségletéhez elegendő tojás tárolására és kötött áron való forgalo mb ahoz atalára. A pénzintézetek szerepe a külkereskedelem terén is megnövekedett. A bankok rendszeresen meghitelezték a behozatalra kerülő árut. A bankok maguk is létrehoztak export-import vállalatokat a külkereskedelemből megszerezhető profit lefölözésére. Az export finanszírozásánál is megnőtt a bankok szerepe. Német viszonylatban az exportőröknek egyre hosszabb ideig kellett várniuk pénzükre, mígnem a fasiszta Németország ismételt követelésére a Nemzeti Bank és a magyar pénzintézetek egyre növekvő keretű hitelt voltak kénytelenek folyósítani. 1943 végére a német tartozások összege megközelítette a 3 milliárd pengőt. A háborús és kötött gazdálkodási viszonyok a bankok tevékenységének új és különleges formák közötti kibontakozását követelték meg. A kereskedelmi életből teljesen eltűnt a váltó, megszűnt a bankbetétek szerepe. Az árulombardhitelek nyújtását is megtiltották, mivel azok révén spekulációs célzatú árukészletek és tartalékok felhalmozása vált volna lehetségessé. A jelzáloghitel-forgalom is erősen visszaesett. A még szabadon mozgó pénztőkék, a betéteknek az inflációs viszonyok közötti alacsony kamatozása miatt, tárgyi befektetést kerestek. A záloglevelek és kötvények, valamint a jó helyen fekvő, beépíthető telkek iránt nagy kereslet nyilvánult meg. Az 1941 42-es években a fővárosban megfigyelhető építkezési láz, mely az öröklakások, luxus bérvillák, nyaralók formájában jelentkezett, nemcsak az új lakásokra szabadon megállapítható bér által kínált nagyobb jövedelmezőség, hanem a tőkének tárgyi befektetést involváló jellege következtében alakult ki. Felgyorsult az infláció. A termelés mindinkább hadicélokra történő igénybevétele és a fokozódó bankókibocsátás miatt 1938 és 1941 között a pénzforgalom kétszeresére, 1943-ig ötszörösére és 1944-ig tizennégyszeresére nőtt — egyre nagyobb mérvű diszparitás nyilvánult meg a pénz és áru vonatkozásában. A fővárosi bankok a háborús években új alapítások, alaptőke-felemelések és részvényvisszavásárlás útján is növelték hatalmukat. Az új alapítások szinte kivétel nélkül a gazdasági élet azon szféráiban történtek, ahol a hadiipari termelésbe való bekapcsolódás magas jövedelmezőséget kínált. A repülőgépipar kifejlesztése a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank és a csepeli Weiss Manfréd Művek finanszírozása útján egyrészt meglevő kapacitások kifejlesztésével, másrészt új alapítások révén történt. A Hitelbank az érdekkörébe tartozó gépipari nagyvállalatok alaptőke felemeléseiben vállalt döntő részesedést, ezenkívül a földgáz-értékesítés és a papírgyártás területén vett részt új alapításokban. 1942-ben a kormánykörök és a Nemzeti Bank által szorgalmazott, német kézben levő magyar részvények repatriálására meginduló tárgyalások csak részleges eredményt hoztak. A német nagybankok megbízottaival folytatott tárgyalásokon csupán jelentéktelen részesedést képező részvénypakettekhez jutottak. A Ganz Konszern alaptőkéjéből 12%-ot kitevő, az 1929. évi alaptőke felemeléskor amerikai kézbe került, majd a második világháború kitörésekor a német amerikai részvénycserék során német tulajdonba jutott részvénypakettet sikerült megszerezni. A fővárosi német érdekeltségek döntő láncszemeit jelképező vállalatok, mint pl. az Óbudai Hajógyár, textil- és gyógyszeripari érdekeltségek tulajdonjogának átadása elől mereven elzárkóztak. A repatriált részvények értéke nem érte el a 40 millió P-t. Az áruhiány és a feketepiac kialakulásával összefüggésben minden tiltó rendelkezés ellenére kibontakozott a nagyban űzött spekuláció. A spekulációs tevékenységben a bankok is részt vettek. A spekuláció meggátlására fokozták a Pénzintézeti Központ revízióit, majd elrendelték az egységes mérlegrendszer alkalmazását. Intézkedéseket hoztak nemesfémek és a drágakövek forgalmának teljes betiltására, a készletek kötelező bejelentésére, a spekulatív célzatú, hitelfelvétel kiküszöbölésére. Az állami ellenőrzés kiterjesztésének céljait szolgálta a Magyar 86* 563