Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

A munkásmozgalom kiadói tevékenysége a harmincas években szűkebb térre szorult. A Népszava könyvkiadó (ill. könyvkereskedés) 1919—1938 között több mint 500 könyvet és brosúrát juttatott a munkások kezébe. A húszas években Marx és Engels több munkáját adta ki, új kiadásban jelentette meg Bebel A nő és a szocializmus c, művét (35 ezer példányban) s Mehring Marx-életrajzát is. A Munkáskönyvtár és a Világosság könyvtár sorozatának köteteiből 250, illetve 150 ezer példányt jelentetett meg.

24 A húszas években jelent meg Madzsar Jó-zsef szerkesztésében a Társadalmi Lexikon. 1938-ban a Népszava könyvkiadói jogát megszüntették, de a szociáldemokrata párt — saját neve alatt — ezután is adott ki, kisebb mértékben, könyveket. Rádió Korszakunkra esett a tömegkommunikáció új, a hírközlést, a népművelést és szórakozást, de a közvélemény irányítását és befolyásolásának lehetőségét is forradalmasító eszköze: a rádió elterjedése. A magyar rádió, hosszabb kísérleti előzmények után, 1926-ban kezdte meg rendszeres adásait. Noha formálisan nem volt állami szerv, valójában az állam, illetve a vezető hatalmi elit irányítása alatt állt. Ennek volt következménye, hogy — szemben a részben liberális tőkés körök által irányított sajtóval vagy a könyvkiadással — a rádió sokkal közvetlenebbül kapcsolódott a hivatalos politikához s annak különböző fordulataihoz. Közrejátszott ebben az a körülmény is, hogy a kezdetben inkább a szórakozás új eszközeként kezelt rádióról, melyhez eleinte nem annyira tartalmi igények, mint egy játékos technikai érdeklődés kapcsolódott, csakhamar kiderült, hogy nagy hatású fegyvere a politikai manipulációknak. A harmincas években a rádió már fontos propagandaeszköz a Gömbös-kormány kezében a szélsőjobboldali politika szolgálatában. Később is a mindenkori kormány támasza, noha Kozma Miklós, aki — rövidebb megszakítással — 1939-ig a rádió vezetője volt, a „keresztény-nemzeti" államelv „időtálló" vonásait igyekezett erősíteni, s ennek az elvnek a szolgálatát, főleg a harmincas években, a műsor színvonalának emelésével is össze próbálta egyeztetni. A Teleki-kormány alatt a rádió — miközben revíziós propagandáját erősítette — terjesztője volt annak a jórészt illúzión alapuló gondolatnak, hogy a már háborús Európában Magyarország mint a „béke szigete" emelkedik ki. Később viszont műsorpolitikáját a közösnek hirdetett német —magyar háborús célok szolgálatába állította, s ettől csak a háború legutolsó szakaszában tért el, amikor a vezető körök nagyobb része maga is a rendszer háború utánra való átmentésén munkálkodott. A rádió tevékenysége természetesen nem merült ki a reakciós politika szolgálatában. Bármilyen nagymértékben idomult is a közönség nem túl magas igényeihez, jelentős új művelődési és szórakozási eszköz is volt, s közvetítője a magasabb kultúra eredményeinek is. Noha a meglehetősen bizonytalan kategóriákkal dolgozó ún. műsorstatisztikák szerint a fő szólamot a cigányzene és a „szórakoztató műfajok" vitték, a rádió terjesztője volt a komoly zenének és irodalomnak is — zenei tanácsadója Dohnányi Ernő volt, irodalmi lektorátusát 1934 35-ben Németh László, utána Cs. Szabó László vezette, a színházi tanácsadó Németh Antal volt, s ez érződött a műsorokon is. A rádiónak, azt mondhatjuk, jellegéből fakadó sajátossága volt, hogy széles területnek, széles közönségnek szólt. Ezért sokkal kevésbé összpontosult hallgatósága, befolyása Budapesten, mint a hírközlés és a tömegkultúra sok más ágában. Az adatok arra az érdekes körülményre hívják fel a figyelmet, hogy kezdetben, a rádió megszületésekor, hallgatóságának nagy többsége budapesti lakos volt, az arányok azonban fokozatosan a vidék javára tolódtak el. Persze a készülékkel rendelkezők számaránya így is lényegesen magasabb volt Budapesten, mint vidéken, s a főváros belső kerületeiben, mint a proletár peremövezetben. A rádióengedélyesek száma a következőké]>pen alakult (1000 főben):

25 1927 1930 1937 Budapest 40 108 134 Vidék 42 200 249 ebből Pest megye 21 73 75 1927-ben 10 ezer lakosra Budapesten 436 rádióengedélyes jutott, 1930-ban 1076, 1937-ben 1270 engedélyes. A rádió terjedése a harmincas évek végétől újra gyorsabban haladt előre (a háború alatt az engedélyesek száma országosan közel félmillió), s időközben a rádiótípusok is nagymértékben modernizálódtak. A kezdeti idők túlnyomóan detektoros készülékeit a több lámpás készülékek váltották fel, nőtt a távoli országok adóinak vételi lehetősége is. Ez a körülmény ellentmondásosan hatott ki a rádié)hallgaté)k társadalmi összetételére: mivel a detektoros készülékeket a munkások saját maguk is elkészíthették, kezdetben aránylag sok volt a munkáshal IgatíVk száma (arányuk az engedéllyel rendelkezők között 13 százalék volt). Később a drágább rádkók megvétele nagy anyagi megterhelést jelentett, s bizonyára ezért stagnált, sőt esett némileg vissza az engedéllyel rendelkező munkáshallgatók számaránya. A harmincas évek végétől azonban itt is javulás történt: a hadikonjunktúra viszonyai között főleg a szakmunkások körében jelentősen növekedett a hallgatóik száma és valamelyest az aránya is.