Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

mennyire más összetételű volt a Nagy-Budapesthez tartozó peremvidék lakossága, mint a szűkebb Budapesté: az uralkodó osztályhoz tartozó rétege elenyészően kicsiny volt, s igen kicsiny gazdagabb középpolgársága is; általában kispolgárok, tisztviselők alkották itt a módosabb' réteget, s a lakosság mintegy háromnegyede a proletariátushoz tartozott. A fővárosban a társadalmi ranglétra csúcsán és alján élők többnyire és egyre inkább lakóhely Társadalmi szerint is elkülönültek egymástól. A középrétegek különböző csoportjai viszont, melyek maguk státusz és is részben hierarchikusan helyezkedtek el a társadalmi piramison, s alsó csoportjaik a prole- lak6hel

y tariátussal érintkeztek, illetve a proletariátusba mentek át, lakóhelyileg sokszor összefonódva éltek a munkássággal. De szinte minden kerületnek és külvárosnak megvolt a maga sajátos arculata.

19 Voltak kerületek vagy kerületrészek — így a Vár, a harmincas évek elején részben az I. kerületből kialakított XI. kerület belső területe, a XII. kerület —, ahol elsősorban az ,,úri" osztályok felső rétegei tömörültek. A Belvárosban vagy a Rózsadombon a gazdagok eltérő eredetű és arculatú csoportjai kevertebben éltek. Ezekben az említett kerületekben vagy tájékokon a proletariátust többnyire csak a háztartási alkalmazottak vagy a szolgáltatásban dolgozó segédszemélyek képviselték. Hasonló volt a helyzet a túlnyomórészt zsidó középpolgárokat és értelmiségieket tömörítő Üjlipótvárosban vagy az Andrássy út mentén. A főváros régi belső nagy kerületeiben — a VI., még inkább a VII. és VIII. kerületben — elsősorban a közép- és kispolgárság lakott, a városmagtól távolodva egyre kevertebben a proletariátussal. A közigazgatásilag ugyancsak korszakunkban kialakított XIII. kerület túlnyomóan építészetileg is tipikus régi munkáskerület volt. A IX. kerület Nagykörútig terjedő részét főleg nem zsidó kispolgárok és tisztviselők lakták, a kerület külső részét pedig proletárok; itt a fővárosba újonnan betelepülő munkásság jóval nagyobb számban volt található, mint Angyalföldön vagy az ugyancsak jórészt szegény kispolgároknak és proletároknak otthont nyújtó Óbudán. A dél-budai területeken is igen sok volt az új telepes, akiknek kapcsolatai a vidékkel általában erősebbek maradtak, s ez otthagyta nyomait a városrész képén, hangulatán és életritmusán. Társadalmi szempontból a pesti peremövezet nagy települései is különböztek egymástól. Újpest önálló városként is megállta helyét, mintha a századfordulós Győrt tolták volna el erre az északi Duna-balparti területre. Lakosságában minden társadalmi osztály és réteg képviselve volt, a proletariátus erős túlsúlyával. Az ellenkező végleten Pesterzsébet viszont tipikus új munkástelepülés, kicsiny önálló iparossággal és tisztviselőréteggel; a századforduló után megerősödött s a húszas években nagy áradattá nőtt vándormozgalom elsősorban itt, a főváros délkeleti határai mentén rekedt meg, hatalmas új külvárost alakítva a nemrég még mezőgazdasági vidéken. Az osztálykereteket sok helyütt más, mintegy horizontális választóvonalak keresztezték. A munkásövezet szegény telepein, Óbudán, a VIII. kerület Mátyás tér körüli utcáiban, a Boráros tértől délkeletre külön tömbben cigányok éltek. Óbudán helyenként még német szó hangzott az őslakosság késői Ieszármazottainak az ajkán. A Svábhegyen a gazdag polgárok és ősi nevű arisztokraták villái mellett vagy a villák alagsorában svábok laktak. A VI. és VII. kerület a mai Bajcsy-Zsilinszky út és a mai Lenin körút határolta részén a zsidók nyelvi és etnikai különállásukat még őrző rétegei éltek. Minden többé-kevésbé fejlett polgári társadalomban a szélesebb értelemben vett uralkodó Nagybirtokoosztályon belül találhatunk egy szűkebb réteget, mely a legfontosabb termelőeszközöket s a soíc hatalom fő politikai eszközeit és pozícióit a kezében tartja. Ez a felső vezető réteg sehol sem esik egybe a burzsoázia egészével, noha elsősorban belőle rekrutálódik. Az egybeesés még kevésbé állhatott fenn egy feudális maradványokat őrző, félig elmaradott országban, ahol a régebbi társadalmi rend és uralmi forma sok eleme élt tovább s fonódott össze a kapitalizmus új formáival. Az uralkodó réteg szociális jellegét tovább bonyolította a monopoltőkés fejlődés. Ez egyfelől abban az irányban hatott, hogy a termelőeszközök mind kevesebb kézben összpontosuljanak, mind szűkebb hatalmi elit monopolizálja a lényeges döntések jogát, Másfelől azonban szüntelenül új uralmi eszközöket és szerveket is teremtett, melyeket a termelés modern irányításához s a néptömegek befolyásolásához nem nélkülözhetett. Magyarországon, ahogy az újabb társadalomtörténeti kutatások rámutattak, a polgári átalakulás sajátosságai és torzulásai következtében, melyeket az 1918 —19-es forradalmak s a fasizmus hatásai — legalábbis a harmincas évek végéig — még jobban megszilárdítottak, a felső uralkodó réteg hármas tagoltságú volt: a nagybirtokosokat, a nagyburzsoáziát és az állami bürokrácia vezető rétegét foglalta magában. E három tényező társadalmi arculata lényegesen különbözött egymástól, s a hatalom és a befolyás sem egyenlően oszlott meg közöttük. Gazdasági téren feltétlen vezető szerepet játszott a nagyburzsoázia, s mellette a nagy földbirtokosok szűk csoportja. A politikai vezető szerep viszont a nagybirtokosság s a felső állami bürokrácia kezében összpontosult, ideológiai befolyás tekintetében pedig az utóbbinak volt különlegesen nagy szerepe, mindenekelőtt az ún. úri középosztállyal fennálló kapcsolatai révén. Persze, a vezető csoportoknak e hármas tagoltságát a maga dinamikus mivoltában is látnunk kell. A felső uralkodó rétegen belül éles pozícióharcok folytak az ipari és agrárérdekek, s főleg a gazdasági hatalom és a 28 Budapest története V. 433