Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

vidék gyors népességnövekedését. Hatást gyakorolt ez nemcsak a vidékről felvándorló dolgozókra, hanem más rétegekre is. Pest-környéken magas volt és erősen növekedett a kisnyugdíjasok száma. Az olcsóbb életlehetőségek — melyeket persze a szegény néprétegeknek elmaradottabb lakókörnyezettel, a szabad idő kisebb-nagyobb részének feláldozásával kellett megvásárolniuk — több tízezer Budapest belső kerületében élő munkást, nyugdíjast, szegény kispolgárt késztettek a környékre való áttelépülésre. A Nagy-Budapesthez sorolt peremövezetben 1910-ben 40 ezer, 1920-ban 51 ezer, 1930-ban 82 ezer volt a szűkebb értelemben vett Budapesten születettek száma.

5 A közvetlen környéken települt meg hosszabb vagy rövidebb ideig az elcsatolt területekről az országba és főleg Budapest felé özönlött alkalmazottak, vasutasok jó része is. A népességnövekedés területi megoszlásának részletesebb elemzése újabb, speciális színekkel egészíti ki az általános képet. Az első világháborút követő évtizedben Budapest pesti oldalának északi kerületei és külvárosai már csak kisebb mértékben növelték népességüket. Itt a belső kerületek között kivétel az akkor az V. kerülethez tartozó, újonnan kiépülő Újlipótváros volt, ahol ekkor kezdett jelentősen növekedni a lakosok száma. Az új, modern városnegyedbe túlnyomórészt a módosabb középpolgárság elemei költöztek. Angyalföld, valamint Újpest, Rákospalota népességének növekedése az átlagos alatt maradt. Ez a jelenség Újpest esetében, az ipar és forgalom fejlődésének általános meglassulása mellett, azzal is összefüggött, hogy Budapest e legrégibb nagy külvárosa erre az időre már bizonyos fokig „telítődött". A főváros keleti oldalán ezzel szemben a lakosság számának az emelkedése kiugróan magas maradt. Noha a régi Kispest csak 26 százalékkal (de abszolút számban 13 ezer fővel) növelte lakosai számát, Pestlőrinc 160 százalékkal (19 ezerrel), Pesterzsébet 67, Csepel 69 százalékkal. Itt a gyarapodás fő oka az ipar — részben módosult irányú — fejlődése volt. Pest keleti oldalának belső kerületei viszont a népességszám tekintetében kisebb mértékben fejlődtek. Nem így a budai oldalon: ott a lakosság, a stagnáló Óbudán kívül, a belső kerületekben is tetemesen gyarapodott, s még inkább Buda déli-délnyugati külvárosaiban. A budai kerületek közül az újonnan létrehozott XII. kerület és részben a II. kerület elsősorban annak köszönhette fejlődését, hogy korszakunkban megerősödött a város jómódú rétegeinek a magasabb lakáskultúrát, megnyugtatóbb életformát biztosító „zöld övezetbe" költözése. Az ugyancsak újonnan alakuló XI. kerület gyors fejlődését főleg az itt megtelepülő újabb gyárak segítették elő. Még inkább ez emelte meg Albertfalva, Budafok, Nagytétény lakosainak a számát, az elsőét 173, a másodikét 43, a harmadikét 40 százalékkal.

6 A két háború közötti második évtizedben, mint már említettük, a város belső területeinek népessége erőteljesebben, peremövezetének lakossága némileg lassabban növekedett. Ennek okai közt bizonyára szerepet játszott az a körülmény, hogy a peremövezetnek most már több nagyobb települése is „telítődött". A gazdasági válság alatt és után hosszabb időre csökkent a parcellázások száma, újabb konjunktúra ebből a szempontból csak az 1930-as évek végétől figyelhető meg. A húszas években nagy munkaerőigénnyel jelentkező könnyűipar — elsősorban nagyrészt a környékre települt textilipar — fejlődése lelassult, majd a vas- és gépipar tört az élre; ennek régi és újabb gyártelepei inkább a szűkebb értelemben vett Budapesten voltak találhatók. Az 1930-as évek második felétől más, a főváros belső területeinek lakosságát növelő ágazatokban és foglalkozásokban — a kereskedelemben, a közigazgatásban és a szolgáltatás területén — is dinamikusabb fejlődés indult. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy az 1941. január 1-i népszámlálási adatok az ellenforradalmi korszak utolsó éveiről nem adnak képet; valószínűnek tekinthetjük, hogy 1940 és 1943 között, amikor a háborús konjunktúra segítette a főváros népességének növekedését, a lakosság száma a város belső területein éppen úgy emelkedett, mint a peremövezetben. 1930 és 1940 között a népesség növekedésének belső megoszlása egyébként nagyjából megegyezett az előző évtizedével. A főváros külső kerületet közül különösen a XI. kerület, Zugló, a XII. kerület és Kőbánya lakossága nőtt az átlagosnál nagyobb arányban, a Nagy-Budapesthez tartozó peremövezetben pedig mindenekelőtt Csepel (több mint 100 százalékkal), Albertfalva, Nagytétény, valamint a Pesttől keletre fekvő, jórészt kisebb települések (a továbbra is gyorsan gyarapodó Pestlőrinc mellett Rákoscsaba, Rákoskeresztúr, Rákoshegy) népessége. Vizsgálatunk,

7 amely az 1930—1940 közötti évtizedben a népesség növekedésének mértékét a legszélesebben vett budapesti agglomeráció területén tekinti át, módot nyújt néhány további sajátosság megfigyelésére is. Nagy-Budapest határain túl a lakosság a legtöbb helyen alig emelkedett gyorsabb ütemben az országos átlagnál. Kivételt csak néhány vidék alkotott. A viszonylag gyorsabban növekvő helységeket nagyjából két csoportba oszthatjuk, nem feledkezve meg természetesen arról sem, hogy több esetben a kétféle helységtípus összefonódott. Az egyik csoportba azokat a községeket sorolhatjuk, amelyek — a nagyobb távolság ellenére — a budapesti, illetve helyi iparnak vagy a közlekedésnek köszönhették gyarapodásukat. Ilyenek voltak a fővárostól északra Dunakeszi, Alag, s a Duna jobb partján Békásmegyer; déli irányban Dunaharaszti, Alsónémedi, Ócsa, Tököl, melyek elsősorban a csepeli, illetve a dél-budapesti nagyüzemek dolgozóinak lakóhelyeiként növekedtek erőteljesen. 27* 419