Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

A távolabbi környék, a város külső övezetének több községe egy másik településtípusba tartozott: a kertvárosok típusába. Korszakunkban új igényként lépett fel, s most már nemcsak a gazdagabb polgárok körében, hogy a nagyváros hajszolt életet élő lakói legalább időlegesen kiszakadhassanak a zajos, rossz levegőjű kőrengetegbői, hogy a hétvégeket, a hosszabb munkapihenőket, majd öregkorukat saját házukban és kertjükben töltsék. Ez persze többnyire csak a módosabb kispolgároknak, fix fizetésű alkalmazottaknak sikerült, hosszú évek, olykor évtizedek megfeszített munkája és takarékossága árán. A munkásság körében legfeljebb az állami üzemek több szempontból kivételezett helyzetű szakmunkás-törzse tűzhetett ki reálisan ilyen célt. A kisemberek kertvárosai azonban terjeszkedtek. így nőtt meg a lakosság Pesttől északra Felső- és Alsógödön, Sződligeten, északkeletre Férton, Veresegyházán, Budától északi- északnyugati irányban Klotildligeten, délnyugatra Érden, Diósdon és más kisebb helységekben. A Budapestre Budapest és a hozzá szervesen kapcsolódó peremövezet népességének növekedése túlnyomóirányuió ván- részt bevándorlás útján történt. Annál is inkább, mert a természetes szaporodás országosan, de an rohamosan csökkent: vagyis a születések számának csökkenése gyorsabb volt, mint a lakosság életkorának — egyébként számottevő — emelkedése. Ezek a demográfiai folyamatok főleg Budapesten érvényesültek. Amíg az első világháború előtt országosan a lakosság természetes szaporodása — a születések és a halálozások rátája közötti különbözet — egy évtized alatt jóval 10 százalék fölött volt, ez az arány 1920 és 1930 között 9 százalékra, 1930 és 1941 között 7,5 százalékra esett vissza. Budapesten és környékén az arányok így alakultak:

8 A természetes szaporodás alakulása Budapesten és környékén (százalékban) 1920-1941 Helység 1920 -1930 1930 1941 Budapest közig, területe 0,1 0,2 Nagy-Budapesthez tartozó peremvidék 0,2 1,5 Távolabbi környék 12,1 5,1 Ezek az adatok azt mutatják, hogy az első világháború előtti évtizedben Budapest népességének növekedése 95 százalékban, a két világháború között még ennél is nagyobb részben a felvándorlásból származott. A város környéki ,,vörösövezet" abban tért el Bueiapest belső területétől, hogy ott a természetes szaporodás, a gyors csökkenés ellenére is, valamivel magasabb maradt. Ugyanezt a körülményt világítják meg a lakosság születési adatai.

9 Ezeket azért érdemes alaposabban szemügyre venni, mert a főváros társadalmi fejlődésének több, eddig nem érintett sajátosságára is felhívják a figyelmet. Egy város lakosságának születési hely szerinti tagolódása két egymással részben ellentmondásban álló problémát vet föl. Egyfelől: minél városiasabb egy település, minél frissebb a vonzóereje, annál több benne a nem helybeli születésű. Másfelől viszont: minél régebbi, minél nagyobb múltra tekinthet vissza mint nagyváros, annál jelentősebb a törzsökös lakossága. Ha e szempontok szerint tekintjük át a modern Budapest társadalmát, elsősorban azt kell megállapítanunk, hogy az a két világháború közötti korszakban már nem sokban különbözött Európa más nagyvárosaiétól. Nagy volt a vonzó hatása, de eléggé erős volt régi városi törzslakossága is. A szűkebben vett Budapest már túl volt azon a fejlődési szakaszon, amely a századforduló körül bekövetkezett ugrásszerű népességgyarapodást kísérte: noha fiatal nagyváros volt, s több generáció előtt megtelepült őslakóinak száma nem volt túlságosan magas, a helyben születettek aránya szempontjából nem maradt el mondjuk Párizs vagy Prága mögött; ez az arány 1910-ben 35, 1920-ban 41, 1930-ban közel 38 százalékot ért el. Az 1930 és 1941 közötti nagyobb bevándorlás hatására az arány némileg csökkent. Az adatok azt mutatják, hogy a törzslakosság arányának alakulása szorosan összefüggött a népességnövekedés dinamizmusával. A Nagy-Budapesthez tartozó peremvidék helységei, amelyek később vetették le agrárjellegüket s indultak rohamos növekedésnek, a fejlődés más szintjén álltak: a helyben születettek aránya itt még sokkal erőteljesebben mutatott csökkenő tendenciát. A külvárosok és elővárosok ugyanakkor a vizsgált szempontból igen eltérő képet mutattak. A legrégibb és legnagyobb külvárosban, Újpesten már a századforduló utáni évektől növekedett a helyben születettek aránya. A nagy munkástelepüléseken viszont fordított volt a helyzet: a két háború között végleg eltűnt régi paraszti arculata a fejlődésbe később kapcsolódó településeknek is. Voltak olyan jellegzetes munkáslakótelepek, amelyekben — mint például Pestlőrincen, Kispesten, Pesterzsébeten, Csepelen, Albertfalván — a helybeli születésűek aránya nem érte el a 20 százalékot. Ezt a folyamatot azonban nagymértékben ellensúlyozta a Budapest belső kerületeiből a peremvidékre települők jelentős tömege. Korszakunkban Nagy-Budai)est külső övezetében közel 20