Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

egyedül a monopolhelyzetből lehetséges haszonkulcs került beépítésre. A fő szempontot a községi háztartás helyzetének könnyítése képezte. A válság első két évében a közüzemi befizetések a csökkenő forgalom nyomán visszaestek, majd 1932-ben, amikor a városházi pénzgazdálkodási rendszer ténylegesen összeomlással fenyegetett, több mint 25 százalékkal haladták meg az 1929. évi, addigi legmagasabb szintet. Ebben az évben a községi adóbevételek végösszege 61,1 millió pengőt tett ki, ami a legalacsonyabb adóbevétel volt az 1930-as években. A hiány csökkentésére fokozni kellett az üzemi tőkeelvonást, így alakult ki a közüzemi bevételeknek az adóbevételekhez viszonyított 68 százalékos magas aránya. Ezt követően újabb, de kisebb mérvű hanyatlás figyelhető meg, ami nyilván az előző évek fokozott pénzkiszivattyúzásának és a bevételek visszahanyatlásának eredménye; majd 1935-től ismét emelkedés következik, a gazdasági élet konjunktúrájával párhuzamosan. 1938-ban a racionalizálás, a takarékosság és a további tarifaemelések révén kereken egyharmaddal nagyobb az üzemi befizetések összege, mint a válság előtt. A közölt adatok és az arányok végezetül is szemléltetően bizonyítják a fővárosi községi vállalatok jelentős szerepét Budapest gazdasági életében. A városvezetés gazdaságpolitikai és beruházási tevékenységének anyagi alapját az 1930-as években döntő mértékben az üzemi befizetések képezték. A közüzemek hozzájárulása a községi háztartás bevételeihez 1929-1938 Megnevezés 1929 1930 1931 1932 1933 1934 1935 1936 1937 1938 összes befizetés* (millió P) 32,8 I 29,8 31,1 41,5 39,1 32,6 36,5 39,8 40,3 43,7 Index 100 91 95 12« 119 99 111 121 123 133 * Szerző számításai alapján (a Statisztikai Evkönyvekben közzétett adatok összegezése). Magyarország gyáriparának termelése az 1929. évi 2867 millió pengőről 1933-ban 1763 millió Katonai megpengőre esett vissza. A budapesti gyáripar termelése 1283 millió pengőről 1933-ban 765 millió rendelések a pengőre csökkent. A visszaesés mértéke 38,5, illetve 40,4 százalékos. A budapesti ipar a válságot {fzemelLw erősebben sínylette meg: részesedése az össztermelésből 45 százalékról 43 százalékra csökkent. A válság után a termelés lassan emelkedni kezdett. Az árlemorzsolódásokat is figyelembe véve az országos ipari termelés lényegében 1936-ban már felülmúlta az 1929-es színvonalat, jóllehet a folyó árakon számított érték csak 2582 millió pengő volt. A budapesti ipari termelés ugyanez évben még mindig 280 milló pengővel volt kisebb értékű, mint 1929-ben. Részesedése az össztermelésből 41 százalékra esett vissza. 1938-ban az országos ipari termelés folyó áron számítva is már 6,1 százalékkal haladta meg a válság előtti csúcsév szintjét, a fővárosi ipar termelésének szintje ezzel szemben még mindig 10,1 millió pengővel maradt el az 1929. évi eredmény mögött, indexe csak 99,1 volt. A válságból való nehéz kilábalás tükröződik abból is, hogy a részesedési mutató 41,7-en állt. E néhány adat egybevetéséből kitűnik, hogy a fővárosi ipar, különösen az annak szívét jelentő gépipar a nehézségekből nem tudott kiemelkedni, másrészt az előző szakaszban gyorsan fejlődő könnyűipari ágazatok sem tudták megismételni felfelé ívelésüket, hanem a belső piac adta lehetőségek és a nem túl jelentős export keretei között stabilizálták termelésüket. A főváros iparának részesedési mutatója fényt vet a nehézségekkel való küszködésen túl arra is, hogy a válság utáni időszakban a főleg vidéken települt nehézipar kapacitását jobban ki tudta használni, továbbá, hogy az új gyárak némileg módosították az ipar egyoldalú Budapest-centralizáltságát. A Gömbös-kormány, miután az ország külpolitikáját a fasiszta hatalmakkal való barátság irányába orientálta, nem késlekedett saját revizionista-nacionalista-soviniszta célkitűzéseinek is hangot adni. E törekvések jegyében megkezdődtek a hadsereg felfegyverzésére irányuló erőfeszítések. A hadi anyaggyártáshoz nélkülözhetetlen acél- és nyersvastermelés reorganizációja vette kezdetét, majd sorra következett az új gyártási ágazatok kiépítése és a korábbi évtizedekben is í'őleg hadianyagot előállító gyárak rekonstrukciója, új, hadianyagok előállítására is alkalmas üzemek létesítése. A finánctőkés körök, különösen a főváros iparában érdekelt csoportok, akik a budapesti gyárak termelésmenetének nem kielégítő alakulása miatt elégedetlenkedtek, támogató együttérzéssel fogadták az ország sorsát mindinkább a fasiszta államokhoz kapcsoló Gömbös-kormány alig titkolt újrafegyverkezési intézkedéseit. A kormányzat militarista célkitűzései és a finánctőkés csoportok anyagi érdekei egybeestek. A nagyipart uraló érdekcsoportok azért is siettek bekapcsolódni Gömbösek fegyverkezési terveinek végrehajtásába, mert a haditermelés kockázatvállalás nélküli, biztos profitot jelentett, továbbá, mert lényegében még ezekben az években sem sikerült maradéktalanul az új termékstruktúra kialakítása. Egy-két versenyképesnek bizonyuló új gyártmánytól eltekintve mint motorkocsik és vonatok,