Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

1929 -1938 1933 1934 1935 1936 1937 1938 1929 1938 258 289 307 337 346 360 167 2 004 2 033 2 074 2 118 2 221 2 272 141 26 471 27 506 28 372 29 452 30 6 1 3 31 578 150 235 076 243 053 249 987 257 956 266 807 273 597 129 116 145 161 183 195 204 243 — 23 493 25 502 27 335 29 364 30 986 188 39,9 41,1 45,0 47,7 49,6 51,5 113 19,9 16,4 18,0 18,0 10.9

1 11,8 71 201 207 208 119

2 123 124 a már működő 147 kút mellett 71 további új kutat létesítettek, közülük 23 új kutat a teleppel szemközt fekvő Szentendrei-sziget keleti partján. Az 1930-as évek közepén kialakított „Horányi vízmű" 52 kút révén növelte a vízszállítást, majd további 33 új kutat fúrtak a Szentendreiszigeten. A káposztásmegyeri vízmű teljesítőképességét is sikerült újból napi 200 ezer m

3 fölé emelni. A káposztásmegyeri Duna-szakasz szennyeződésének fokozódása következtében szükségessé vált a víz intenzív tisztítása, elsősorban a vas és mangán kivonása. A tisztítóberendezést 1933ban helyezték üzembe. A káposztásmegyeri telepről az ivóvíz két, egyenként 120 cm átmérőjű főcsövön át érkezett a főváros bal parti városrészébe, ahol két átemelő szivattyútelep révén került a víz a csőhálé>zatba. Víztermelést folytattak még az 1868-ban létesített Országház téri gyűjtőcsöves berendezéssel is. A dél-budai vízellátás az akkori Ferenc József-hídon átvezető nyomócsöveken és a Gellérthegy tövében épült „Barlanggépház"-on át történt. Buda és Óbuda vízellátását az 1878-ban létesített buda-újlaki vízműtelep biztosította, 6 kútja és 200 méteres vízszintes gyűjtőcsövek segítségével napi 40 ezer m

3 vizet termelt. A budai hegyi övezetekben a kellő víznyomás elérése és tartalékok képzése céljából az 1930-as évek végóig 8 nagy víztároló medencét építettek. Az új beruházások közül a legfontosabb a II. Budai Vízmű Békásmegyeren történt felépítése volt. A vízellátást kezdetben a káposztásmegyeri telepről lekapcsolt napi 30 ezer m

3-es vízhozamból biztosították. Ezt a Szentendrei-sziget nyugati partjától a vízműig vezető Duna-alagúton át juttatták el Békásmegyerre, majd onnan az újonnan létesített 80 cm átmérőjű nyomócsövön át a budai vízhálózatba. 1940-re befejeződtek a Szigetmonostori Vízmű és a hozzátartozó kutak létesítési munkálatai. Két új tartalék Duna-alagút is épült a meglevő két régebbi mellé a Szentendrei-szigetnél. A fejlesztésekkel párhuzamosan folyt a városi csőhálózat bővítése. A vízszolgáltatás főbb adatai 1929-1938 Megnevezés 1929 1930 1931 1932 1933 1934 1935 1936 1937 1938 1929 1938 Víztermelés (millió m

3

) 64 64 63 65 65 69 69 70 71 73 114 Főcsővezetékek hossza (km) 1 010 1 033 1 067 1 100 1 119 1 140 Vízmérő órák száma (ezer) 29 29 30 32 32 32 33 35 36 36 124 Vízzel ellátott házak száma (ezer) 19 20 26 26 27 28 29 31 32 33 174 Bevételek (millió P) 13,1 11,3 1 1,0 12,3 11,9 12,2 12,4 12,7 13,0 16,0 122 Fővárosi részesedés (millió P) 3,0 1,0 1,6 0,4* 0,8 0,7 1,4 0,8 1,2 1,8 60 Befektetett tőke (millió P) 20,5 29,9 38,1 43,1 45,8 39,0 41,6 44,3 48,3 50,1 244 * A fóváros pénztárába befizetett felesleg, amely nem foglalja magában az egyéb hozzájárulásokat, mint például a beruházott tőke után törlesztéseket, adókat stb. 1938-ban a Vízművek összesen 73,3 millió m

3 vizet termelt, s ezáltal megközelítette az 1920. évi 74,9 milliós maximumot, de csaknem 20 millió m

3-rel felülmúlta az 1925. évi mélypontot jelentő 55,9 millió m

3-t. 1929-hez képest 1938-ban 14 százalékkal volt nagyobb a víztermelés. A Vízművek tarifája m

3-enként 22 fillér volt. A nagyfogyasztók 10 százalékos kedvezményt kaptak, de a főhálózattól távol eső fogyasztók 24 fillért, sőt 50 fillért is fizettek egy m

3 vízért. 1938-ban még mindig 3000 lakóházban és 500 egyéb fővárosi épületben nem volt vízellátás.